Jota akusztikus dalára még a színpad is beleremegett
Jota a második válogató végén, a közönségszavazatoknak hála továbbjutott az elődöntőbe. Ez már akkor jó hírt jelentett, hiszen az ingyenesen küldhető, támogató sms-ek révén mi magunk is kifejezhettük szeretetünket Isten iránt.
Isten a menedzserem a színpadon is – Andelic Jonathan JOTA a Vasárnapnak
Az üzenettől függetlenül is fergetegesen sodró erejű dal magával ragadott bennünket, akusztikus verziója viszont egyszerűen lenyűgöző. Érdemes megfigyelni az erről készült felvételen, hogy Jota és a csapat mindent, teljes erővel – és hittel – belead a dicsőítésbe, amely a gospel világába varázsol bennünket. Azért tegyük hozzá, hogy bármennyire is profi a dal, nagyon jól állna neki egy-két vérbeli gospel énekes közreműködése.
De ne legyünk elégedetlenek, hiszen a színpad egyszerűen így is beleremeg a dinamikus előadásba! Jota homloka gyöngyözik, „ahogy a szíve dobban egyre jobban, minden dalban” áldja Isten szent nevét.
Mint a második fordulóban, úgy most is adott a lehetőség számunkra, hogy támogató szavazatainkkal bekapcsolódjunk a Jota vezette dicsőítésbe – nem mintha a mi értékelésünktől vagy a dal sikerességétől függene Isten nagysága és jósága.
A Mediaklikk Dal 2021 oldalon minden 24 órában újra voksolhatunk Jota dalára, egészen március 10-ig.
Azért is érdemes ezt a szavazást naponta megismételni, mert közben átalakul a szívünk igazi, dicsőítő, Istenért bulizó szívvé, ahogyan újra és újra meghallgatjuk Andelic Jontahan Jota „Áldom” című számát.
Isten a menedzserem a színpadon is – Andelic Jonathan JOTA a Vasárnapnak
Isten a menedzserem a színpadon is – Andelic Jonathan JOTA a Vasárnapnak
Kiemelt képünk forrása: YouTube