Budapest elvesztett tetődíszei – A Rimamurány–Salgótarjáni Vasmű Rt. székháza és bérháza
A Budapest V. kerületében, a Nádor és a Garibaldi utca sarkán álló monumentális bérházat a Rimamurány–Salgótarjáni Vasmű Rt. nyugdíjintézete építtette 1900–1901 között. Az épület tervezője Meinig Artúr volt, kivitelezését Mészáros és Gerstenberger építőmesterek végezték.
A ház részben irodaházként, részben pedig a vállalat vezetőinek lakhelyeként szolgált, a korabeli városképhez méltó, szecessziós ihletésű eklektikus stílusban. Meinig Artúr a bécsi Fellner és Helmer irodájában szerzett tapasztalatokat, és a historizmustól indulva az 1900-as évekre több szecessziós remekművel gazdagította a hazai építészetet. Nevéhez fűződik többek között a Szabadság téri neobarokk Adria-palota, valamint a reprezentatív Habsburg–Schönburg-palota a Múzeum utcában. 
Az épület helyén a 19. század végéig földszintes parasztházak álltak. A telek beépítése egybeesett Lipótváros kialakulásával, mely során a Nádor utca is megszületett. A korábban Szél, majd Tigris néven ismert utca 1847-ben kapta mai nevét József nádor emlékére. A „nádor” (latinul palatinus) cím a király után a második legmagasabb rangot jelentette. A szocializmus évei alatt az utca Münnich Ferenc nevét viselte, majd 1989-ben visszakapta történelmi elnevezését. Eredetileg a Szent István körútig tartott, azonban 1911-ben visszavágták a Falk Miksa utcáig. 
Az épület homlokzata lenyűgöző eleganciával ötvözi az eklektikus formavilágot a magyaros szecesszió motívumkincsével. A Nádor utcai főkapu fölött íves, falazott erkély húzódik, melyet népművészeti ihletésű ornamentika díszít: bimbós virágfüzérek, stilizált napraforgók és vitézkötések jelennek meg a vakolatplasztikákon. A sarkokon szögletes zárterkélyek emelkednek ki a homlokzat síkjából, a negyedik emeleten oszlopos árkádsor mögött húzódó, kovácsoltvas korlátos erkélyek könnyítenek az épület tömegén. A tetőzáró oromzat – a két összefonódó félkörív – a korszak egyik jellegzetes motívuma, amely más Meinig-műveken is megjelenik. A főhomlokzati magastető rendkívüli megjelenést kapott: Zsolnay-elemekkel gazdagon díszítették, sarkait díszműbádogból készült huszártornyok zárták le, és boglya formájú, dupla csúcsíves manzárdablakok tagolták. 
A négyszintes, két udvaros épület földszintjén üzlethelyiségek és irodák kaptak helyet; a főbejárat a díszlépcsőhöz vezetett, amely az első emeleti irodaszintre nyílt. Itt kapott helyet az elnök irodája, az igazgató sarokhelyisége, valamint az ülésterem, a pénztár és irattár is, mindezeket egy tágas, L alakú csarnok kapcsolta össze. A második emeleten a műszaki vezetők, a vezérigazgató, valamint ügyészi irodák és az okmánytár helyezkedtek el, szintén egy belső csarnok köré szervezve. Az udvari szárnyakban adminisztratív helyiségek – könyvelőség, levelezési osztály, revízió – működtek. A harmadik és negyedik emeletet lakások foglalták el, köztük egy reprezentatív úri lakással; ezekhez már csak a bérházi lépcsőház vezetett fel, a díszlépcső csak a második emeletig tartott.
Budapest világháborús ostroma során a környék viszonylag kevés károsodást szenvedett. A bérház homlokzata csupán kisebb kézifegyveres nyomokat őriz, a tetőzeten lévő tornyocskák és pártázat az ostromot szinte épségben átvészelték. Azonban a háborút követően a huszártornyokat eltávolították, bár a Zsolnay-díszítésű elemek és a különleges manzárdablakok még megmaradtak. Az 1960-as évek felújítása során azonban a teljes tetőzetet leegyszerűsítették: a szecessziós részleteket eltávolították, és sematikus, cementpala-fedésű szerkezet váltotta fel. Ezzel az épület elveszítette egykori tetőzeti karakterét és díszítő értékét. 
A 2020-as évek elejére az épület homlokzata kritikus állapotba került, ezért részleges tetőtér-beépítéssel egybekötött felújítást végeztek. Bár a homlokzatot megújították, a kivitelezés során alkalmazott kőporos vakolás nem volt ideális a századfordulós díszítésekhez. Ennél is sajnálatosabb, hogy az eredeti tetőzet visszaállítására végül nem került sor, noha a felújítási tervekben szerepelt. 
A Nádor utca 36. szám alatti palota a magyar szecesszió egyik kiemelkedő gyöngyszeme – olyan épület, ahol a vállalati reprezentáció, a városképi jelentőség és a művészi építészet harmonikusan egyesült. Bár a homlokzat megújult, a hiányzó huszártornyok, a boglyaformájú manzárdablakok, valamint a Zsolnay-díszek fájó hiányként emlékeztetnek bennünket arra, hogy a történeti érték nem csak az utcai homlokzatban rejlik. Itt az id szemléletet váltani: a valódi rekonstrukció csak akkor lehet teljes, ha a tetőzetet is az eredeti formájában, részletgazdagságában és anyaghasználatában állítjuk helyre. Csak így őrizhetjük meg hitelesen Budapest páratlan építészeti örökséget a jövő generációi számára.
(A sorozat hamarosan folytatódik!)
Fecske Gábor László
Kapcsolódó:
Budapest elveszett tetődíszei – A Phönix Biztosítótársaság székháza
Vezetőkép: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt bérháza kevéssel az elkészülését követően. Forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
