Dobrev Klára nem akar turbókeresztény, jobboldali országban élni

Döbbenettel olvastam Dobrev Klára mai bejegyzését, melyben úgy fogalmaz: nem akar turbókeresztény, jobboldali országban élni. Hogy egy „klasszikust” idézzek: „el lehet menni”. Gondolom, ismerősen cseng, még akkor is, ha én nem tettem hozzá, hogy „ebből a k..va országból”- mint ahogyan azt kedves ex-férje, Gyurcsány Ferenc jellemezte hazánkat. De azért álljunk meg egy pillanatra és tegyük helyre a dolgokat, kedves Klára!

Ha Ön nem akar ilyen országban élni, és ahogyan fogalmaz, akadnak Önhöz hasonló gondolkodású emberek, azt elfogadom. Tudja, mi, a „slepp”, a „nép”, a „csendes többség”, a „patkányok„, mi már csak ilyenek vagyunk. Elnézőek. De azért nem árt tudnia, hogy a magyar emberek nagy többsége keresztény, nemzeti érzelmű, hazáját szerető ember, akik soha többet nem kérnek a baloldalból!

És hiába bontotta fel a házasságát (ezt biztosan nem lehetett egyszerű megélni, sajnálom!), Ön akkor is annak a Gyurcsány Ferencnek a szekerét tolta, aki 2006-ban szemeket lövetett ki, könnygázzal, vízágyúval oszlatta fel a tömeget, lovasrendőrökkel gumibotoztatta meg a békés megemlékezőket!

Nem felejtjük, mert nem felejthetjük, hogyan rabolták ki az országot, taszították mélyszegénységbe a magyar családokat!

Nem felejtjük, mert nem felejthetjük, hogy kiárusították a nemzeti vagyon nagy részét, eladtak mindent és eladósították saját hazájukat…és még mindig nem kért bocsánatot tőlünk ezért senki.

Csakúgy, ahogy az Ön párttársa, Niedermüller Péter sem kért elnézést, amiért a fehér, hetero, keresztény embereket rémisztő képződménynek nevezte! És még valami: nem mi éltünk egy zsidóktól einstandolt villában, hanem Önök! Nem mi fogadtuk Putyint ebédre a házunkba, hanem Önök!  (És hosszú órákon át sorolhatnám az Önök kormányzásának bűneit…)

És ha még Ön érzi magát kellemetlenül, az nem a véletlen műve. Feltűnt, hogy negyedszer is kétharmados többséggel nyert a FIdesz-KDNP? Ezzel pedig azt üzenték meg a magyar emberek Önöknek: soha többet baloldalt! Véssék magukba!

„Kell még valamit mondanom, Ildikó?”