Az aranylövés helyett: Isten hívó szava
Egy szociális intézményben jártam Esztergomban, amikor először találkoztam Kürtös Istvánnal. Megnézhettem a szobáját, a közös konyhát: a polcokon gondosan elrendezett bögréket, a falra kifüggesztett házirendet. Szobája egyszerű, de otthonos volt – az ágya bevetve, az asztalán könyvek és egy jegyzetfüzet.
István kint ült a kertben, fiatalos hanyagsággal cigarettázott. A mozdulatai nyugodtak voltak, a tekintete tiszta – és ez nem csupán a déli fény miatt tűnt így. Pedig több mint húsz évig élt a kábítószerek fogságában. Az arcát megtörtnek láttam, hiszen a függőség nem múlt el nyomtalanul. Mára elmondhatja, hogy két éve tiszta. Nem azért mentem oda hozzá, mert lelkigondozó vagyok, és úgy éreztem, szüksége van egy beszélgetésre, csak egyszerűen odaléptem, mert meg akartam ismerni.
Amikor beszélgetni kezdtünk, viselkedése nem volt mesterkélt. Nem hőst akart faragni magából, de nem is szégyenkezett. Egyszerűen csak elmesélte, milyen volt földi életében a pokolra jutni – és aztán hogyan emelkedett fel, és tanult meg újra bízni, magában és másokban is.
– Emlékszel arra, hogy mikor nyúltál először drogokhoz?
– Tizenegy éves koromban volt az első képszakadásos, vagyis kontrollvesztett berúgásom. Tisztán emlékszem, nagy mennyiségű boros kólát ittunk az akkori barátaimmal. Aztán 14 évesen kezdtem el füvezni.
A mostani fejemmel már tudom, hogy azért menekültem inkább a drogok felé, mert nem akartam olyan lenni, mint apám, aki évtizedekig súlyos alkoholfüggő volt, de már 17 éve absztinens.
– Szüleid, tanáraid észrevették, hogy baj van?
– Az első berúgásomat még úgy-ahogy tolerálták a szüleim. Illetve szerintem szemet hunytak felette, figyelmen kívül hagyták. Viszont a marihuánával sem tudtam mértéket tartani. Reggeltől estig be voltam szívva. Jött két-három olyan év, ami teljesen kiesett, nem emlékszem rá, hogy mi történt akkor velem. Az iskolába is bedrogozva jártam, akadtak osztálytársaim, akikkel együtt füveztünk az órák közötti szünetben. A tanárok részéről voltak retorziók, leginkább a számonkérés, illetve az osztályzatok szintjén. A hatosztályos gimnáziumból el is tanácsoltak a 4. év végén, egy másik középiskolában érettségiztem le.
– Mikor következtek a keményebb drogok?
– Tizenhét évesen kezdtem el szintetikus kábítószereket használni: amfetamint, kokaint. A stimulánsok segítettek az akkori sikeres rádiós éveimben azt a látszatot fenntartani, hogy milyen fontos ember vagyok. Napközben rádióztam, éjszaka lemezlovasként dolgoztam különböző klubokban. A gyógyszerfogyasztásom 20 éves koromban, az első kórházi kezelésemet követően kezdődött el.
A droghasználatom utolsó 4-5 évében intravénásan szúrtam a kábítószert, sok esetben heroint. A lelki halál volt a legrosszabb: az üresség, az önutálat, amikor a használat végére egymagam maradtam, én a szerekkel.
– Neheztelsz a szüleidre, tanáraidra így utólag?
– Nem. A használat alatt nehezteltem mindenkire. Mindenki hibás volt, csak én nem. Ma már a saját felelősségemet nézem. A Máté evangéliumában Jézus így tanított:
„Ha megbocsátasz másoknak, akik vétkeztek ellened, úgy Mennyei Atyád is meg fog bocsájtani neked. De ha nem bocsátod meg mások bűneit, az Atya sem fogja megbocsájtani a te bűneidet.”
– Azt mondtad, Isten segített túlélni mindezt. Mikor tértél meg?
– Az isteni kegyelmet úgy gondolom, 2022 decemberében kaptam.
Édesanyám váratlan halála után nem vettem meg a halált okozó aranylövéshez szükséges adagot, isteni sugallatra segítséget kértem a kezelőorvosomtól.
Azóta minden nap betölti szívemet Isten jelenléte. Igen, szívből el tudom fogadni és hálával tölt el, hogy Jézus az én bűneimért is meghalt a kereszten. Nagy áldásként tekintek arra, hogy nem kellett belehalnom a szerhasználatba. Új életemben fontosnak tartom a hitéletem gyakorlását, városomban, Esztergomban, a baptista gyülekezetben találtam meg a helyemet. Elfoglalt vagyok, sokat önkénteskedek mint tapasztalati szakértő például az esztergomi kórházban. Rengeteg célom, tervem van, szeretek álmodozni is. Elsősorban igyekszem megszerezni az első diplomámat a Baptista Teológiai Akadémián, aztán folytatnám a tanulást az addiktológia területén. Hálás lennék, ha újra vezethetnék rádióműsort, jelenleg háttérmunkákat végzek. Ebben az évben autóvásárlásban gondolkodom. Egyik nagy álmom pedig egy saját lakás, ahol leendő kis családommal élek majd a béke és a nyugalom szigetén.
– Ha üzenhetnél mindazoknak, akiket még fogva tart valamilyen függőség, mi lenne az?
– Ha úgy érzik, hogy baj van, merjenek bátran segítséget kérni!
Kürtös István 44 éves. Nem keresett kifogásokat, nem magyarázkodott. Csak mesélt őszintén, egyszerűen, érezhető volt, milyen hosszú utat tett meg. Nem tartja magát példaképnek, és nem is akar annak látszani, ám amit elért, az mégis tiszteletre méltó. A fordulat akkor jött el az életében, amikor – saját szavaival élve – Isten megszólította. A hit nemcsak kapaszkodót adott, hanem új irányt is. Azóta más ember lett. Nem a múltjából él, hanem a jelenére figyel, és minden napját hálával kezdi. Minden egyes nappal bizonyítja: még a legsötétebb helyekről is van visszaút, ha az ember rátalál a világosságra.
Addiktológus főorvos: Háború zajlik a lelkekért, a függőség és a szabadság kérdése forog kockán
Kereskedő Emőke
teológus, szociális lelkigondozó
Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ
Vezetőkép: Kürtös István a baptisták országos önkénteskonferenciáján. Fotó: Antal Saci
