Ez is egyházi oktatás – világbajnokságra készülnek a kisújszállási robotikások!

Június utolsó napjaiban Dél-Koreába utazik a Nagykun Baptista Oktatási Központ robotikás csapata, akik májusban 2. helyezést értek el a junior robotika Európa-bajnokságon Bécsben.
A Rescue Maze kategória a húsz év alatti korosztályban a világ egyik legmagasabb szintű robotikai kihívásának számít. Az Abán Csaba mentor irányításával, a Baptista Szeretetszolgálat támogatásával szereplő csapat, a kisújszállási intézmény két jelenlegi és egy korábbi tanulója – Szilágyi Jázmin, Cs. Kiss Zsófi és Szél Nikolett – túllépve a számukra kedvezőtlen körülményeken, a szervezés gyengeségein, végig rendkívüli összpontosítással, dicséretes fegyelmezettséggel végezte feladatait – írta szerkesztőségünknek megküldött közleményében a szeretetszolgálat.
A három futam, valamint a technikai kihívás után a lányok végül a németek és az olaszok között végezve a fantasztikusan értékes 2. helyen zárták a kontinensviadalt.
A mostani eredmény a baptista robotika csapat 26. Európa- és világbajnokságon elért dobogós helyezése
– emelték ki.
Az együttes tagjai folytatják a felkészülést a közelgő dél-koreai világbajnokságra, ahová június utolsó napjaiban utaznak el, hogy tovább képviseljék Magyarországot a világ élmezőnyében.
A csapat egyik tagja, Szilágyi Jázmin nemrégiben elnyerte a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács által meghirdetett „Felfedezettjeink 2026″ pályázat fődíját. A rangos elismerésre hazai és határon túli tehetségpontok, Tehetségsegítő Tanácsok, valamint a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége és a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagszervezetei jelölhették a húsz évnél nem idősebb, kiemelkedően tehetséges fiatalokat.
Jázmin a díjat Budapesten, a 27. Kárpát-medencei Tehetségnap alkalmával Sulyok Tamástól, Magyarország köztársasági elnökétől vehette át.
Kapcsolódó:
Tanszerek még a szerszámosládában is, avagy a Kőrösi-gimnázium második aranykora
Vezetőkép: Cs. Kiss Zsófi, Szilágyi Jázmin, Szél Nikolett és Abán Csaba. Forrás: Baptista Szeretetszolgálat






