Prőhle Gergely a Vasárnapnak: Pál apostol története izgalmasabb, mint a legújabb Netflix-sorozat

A gép az ember barátja, de a telefon- és a géphasználattal az emberek, a gyerekek is elmagányosodnak – mondta a Vasárnap.hu-nak Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, aki szerint a másik embertől kapott impulzusok, a közösség az, amely képes kiszabadítani az elektronika babiloni fogságából.

– Az országos főfelügyelői poszt fontossága azt mutatja, hogy az evangélikusoknál az egyházi mellett a világi vezetés ténye is hangsúlyos, ez alapján elmondható, hogy az evangélikus egyház egy „világibb” egyház, mint például a katolikus?

– Az összevetés a katolikussal azért is nehéz, mert a katolikus egyházban teológiailag is más az egyházszervezet. Ott egy fölülről lefelé rendeződő hierarchikus rend érvényesül, amelynek a tetején a pápa helyezkedik el, országosan a bíboros prímás, a püspökök és aztán jön az alsó papság. A protestáns egyházak alulról szerveződő gyülekezetekből állnak. Arra a bibliai igére alapozva, hogy „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük én is” épülnek fel a közösségek és választanak maguknak elöljárókat. Ehhez jön még az egyetemes papságról szóló lutheri tanítás:

az evangélium hirdetése minden egyes hívőnek joga és kötelessége.

Ez leképződik az egyház szervezeti rendjében is, vagyis minden egyházkormányzati szinten van egy lelki vezető, vagyis egy klerikus és egy világi vezető. Ez utóbbi az, amit a reformátusoknál gondnoknak, illetve főgondnoknak hívnak, nálunk pedig felügyelőnek, országos felügyelőnek. Régen egyetemes és tanügyi felügyelőnek hívták ezt a pozíciót. A történeti háttere mindennek az, hogy az ellenreformáció időszakában az uralkodóház nem volt hajlandó a klerikusokkal tárgyalni, ezért az volt az elvárás, hogy egy jómódú nemes embert jelöljön ki az egyház erre a tárgyalói tisztségre. Az evangélikusoknál a Prónay család volt az a legendás família, amely tagjai összesen több mint száz éven át éven át álltak ilyen módon, egyetemes felügyelőként az egyház élén, később Radvánszky Albert töltötte be ezt a pozíciót, akit aztán a kommunisták tettek félre. Az egyetemes felügyelő volt az, akit elfogadott tárgyalópartnerként az uralkodóház. Így erősödött meg ez a funkció, és ilyen módon érvényesült ez a kettős vezetés, hogy mindig egy papi személy és egy világi személy adja minden egyházkormányzati szinten az egyház vezetését.

– Többször beszélt arról interjúkban, hogy a hívek száma kevés, nem elegendő annak ellenére, hogy a társadalmi körülmények most megfelelőek a vallásgyakorlásra Magyarországon.

– Igen, én azt gondolom, hogyha a missziói parancsban – ami minden keresztény egyháznak a krisztusi küldetése – az szerepel, hogy „tegyetek tanítvánnyá minden népet”, akkor nem mehetünk el szó nélkül amellett a szomorú tény mellett, amit újra és újra visszaigazolnak a népszámlálások, közvélemény-kutatások, hogy bizony a szekularizáció nagyon erősen érvényesül, és a hívek száma egyre fogy.

A legutóbbi népszámlálás nagyon sajnálatos tényeket közölt, most már kevesebb, mint az ország fele vallja magát valamilyen keresztény egyházhoz, vagy vallási felekezethez tartozónak. Ez egy szomorú tény.

És mindezt valóban egy olyan környezetben, amikor egy elég jelentős kormányzati támogatás érvényesül a keresztény közösségek irányába. Azt látjuk, hogy azok a támogatások, amelyek érkeztek és érkeznek a különböző egyházakhoz, azokat korántsem igazolják vissza a megjelenő létszámokról szóló beszámolók. Evvel a jelenséggel valamit kezdeni kell! Mindenkinek, aki felelősen gondolkodik egy egyházról el kell gondolkoznia azon, mit lehet tenni annak érdekében, hogy a fiatal generáció meg legyen szólítva, és hogy miként lehet azt az intézményrendszert, ami az egyházaknak megvan – iskolák, diakóniai intézmények – úgy működtetni, hogy a gyülekezetekben, a templomokban is többen legyenek. Az egyház nemcsak intézményfenntartó, hanem sokkal inkább egy lelki közösség. Ha ez a lelki közösség látványosan fogyatkozik, akkor előbb-utóbb az intézmények működtetésének az indokoltsága megszűnik. Én erre az összefüggésre próbálok rávilágítani, és a saját evangélikus hitsorsosaimmal, püspökökkel, lelkészekkel, világi vezetőkkel együtt is igyekszünk megtenni mindent annak érdekében, hogy ezt a folyamatot megállítsuk, sőt visszafordítsuk; de hogy reálisak legyünk, legalább lelassítsuk. Szerintem ez az egész magyar keresztény közösség legfontosabb ügye.

– Visszatérve az egyház társadalmi helyzetére: jelen pillanatban azért tapasztalható egyház ellen való beszéd a közéletben. Tényleg jók a társadalmi körülmények?

– Mikor voltak ennél jobbak? A kommunizmusban sokkal rosszabb volt, a nácizmus idején megint csak rosszabb volt. A világi kísértések, kihívások, a modern világ számos jelensége, ezek itt vannak velünk a felvilágosodás óta. Ha Pál apostol leveleit elolvassa az ember, akkor nem lát olyan nagyon nagy különbséget az egyes missziói helyszínek állapota és a mai társadalom között. Minden kornak megvannak a maga kihívásai, és a mai magyarországi helyzet tényleg jobb, mint az említettek.

– Olvasni, hallani olyan beszámolókat, amelyekben arról beszélnek evangélikus közösségek tagjai, hogy az evangélikus óvoda, iskola révén kerültek közel egy-egy gyülekezethez. Az óvodák, iskolák alapítása, működtetése evangelizáló erővel bírhat?

– Az evangélikus oktatásnak van egy nagyon jelentős hagyománya a reformáció kora óta. Ha megnézzük a magyar iskolák besorolását, akkor némi büszkeséggel tölt el az, hogy a Deák Téri Evangélikus Gimnázium a legjobb nem állami gimnázium, de említhetném a soproni evangélikus líceumot, a Berzsenyi-gimnáziumot, vagy hagyományosan – amit zászlóshajónak szoktunk nevezni, mert három Nobel-díjast is adott a világnak –, a Fasori Evangélikus Gimnáziumot. Tehát van egy oktatási kiválóság, ami mögött ott van az az erős lelki közösség – és ez a Deák Téri Gimnáziumon nagyon látszik –, ami egy támogató, serkentő, inspiráló lelkület. Ez az egyik. A másik pedig, hogy amikor Magyarország kormányával 2020-ban megkötöttük a megállapodást, nem véletlenül helyeztük a hangsúlyt az óvodaépítésre. Ez zajlik most, több helyen is. Nekem meggyőződésem – egyébként négygyermekes apaként is –, hogy

meghatározó az a pillanat, amikor az ember először bízza rá a gyerekét egy idegen emberre. Ez egy kulcspillanat minden egyes szülő életében, és ha ezek az óvodai élmények jók, és adott esetben az óvodák mellett áll egy jól működő gyülekezet, az meg tudja szólítani azokat a szülőket, nagyszülőket, akik odaviszik a gyereküket.

Ilyen értelemben optimális esetben az intézmények mindenképp visszahatnak a lelki közösség működésére.

– A család mint intézmény támogatása is ezt célozza? Idén a házasság és elköteleződés évét hirdette meg evangélikus egyház.

– Időről időre vannak ilyen tematikus éveink, előzőleg a konfirmáció évét hirdettük meg, az is érdekes volt, mert akkor pont arról volt szó, amiről az előbb is beszéltünk: Hogy lehet a tizenéveseket megszólítani? A másik az valóban az elköteleződéssel kapcsolatos, aminek megint csak nagyon nagy teológiai irodalma van. Az evangélikus egyház egy kis egyház, úgynevezett diaszpóra egyház. Történelmi egyház, de Trianon komoly csapást jelentett ránk nézve is: gyakorlatilag elvitte a gyülekezeteknek – mint ahogy az országnak is – a kétharmadát. Mára mint diaszpóra egyház a 2-3 százalékát tesszük ki a hazai keresztény hívek közösségének. Ennek következtében megfigyelhető egy nagyon érdekes belső hálózatosság az evangélikusok között, ez voltaképpen családok, rokonok, barátok hálózata. Az evangélikus közéletnek ez egy érdekes jellemvonása. Úgyhogy igen, most a házasság és az elköteleződés éve zajlik, ami persze szól a családról is, és szól általában a közösségépítésről is.

– Milyen válaszokat találtak arra, hogy hogyan lehet a tizenéveseket megszólítani?

– Először is a nyelvükön kell beszélni. Nagyon érdekes volt, szerveztünk egy találkozót a konfirmandusainknak, akik 12-13 éves gyerekek – az egy nagyon vidám összejövetel volt –, és ott hangzott el, és ez nekem is

meggyőződésem, hogyha valaki segít a bibliai történeteket interpretálni, a mai nyelvre lefordítani, akkor a Pál apostol-féle történetek adott esetben még izgalmasabbak is, mint a legújabb Netflix-sorozatok. Azok az emberi drámák, azok a dilemmák, amelyek ott felmerülnek, azok a konfliktusok, amelyek ember és ember, ember és Isten között kialakulnak, azokat be lehet úgy mutatni a különböző korcsoportok felé, hogy az hasson rájuk, magával ragadja őket. Ezt látjuk is számos gyülekezetünkben, ahol erre alkalmas lelkészek vannak. Nem szabad kishitűnek lenni a szentírási üzenetek közvetítésével kapcsolatban. Nem lehet ráfogni a korszellemre, nem lehet ráfogni a mobiltelefonra, nem lehet ráfogni a migráció számos problémájára, a multikultira. Meg kell találni a megfelelő hangütést!

Nem arról van szó, hogy vissza kell vonulni, be kell zárkózni, és valami olyan megrögzött konzervativizmussal kell ezeket a dolgokat közvetíteni, aminek köze nincs a korszerűséghez, hanem meg kell próbálni azokat az értékeket – amelyek nem változtak az elmúlt kétezer évben – azokkal az eszközökkel közvetíteni, amelyek a rendelkezésünkre állnak. Nagy hatása van a képeknek, és egyáltalán: a gép az ember barátja, de meg kell találni azokat a vonzó tartalmakat, közvetítési módokat, amelyekkel el lehet juttatni ezeket az üzeneteket a fiatalokhoz is. A közösségi élmény is nagyon fontos. Ami a legszembetűnőbb, hogy a telefon- és a géphasználattal az emberek, a gyerekek is elmagányosodnak. Amikor aztán kiderül, hogy jó együtt lenni, és azok az impulzusok, amiket a másik embertől kapnak, mennyire sokat adnak, akkor ennek végtelenül felszabadító ereje van. Természetesen vezetni, irányítani kell ezeket a kis közösségeket, de nagy öröm látni – az ember a saját gyerekein tapasztalja ezeket a leginkább –, hogy amikor megtalálják azokat a társaikat, akik ebben partnereik lehetnek, akkor képesek kiszabadulni az elektronika babiloni fogságából.

– Említette, hogy az alkalmas lelkészek megtalálják a hangot a fiatalokkal is. Kiből válik evangélikus lelkész, és hogyan lehet őket motiválni?

– Én ezt talán a legfontosabb dolognak tartom a jövőre nézvést: a lelkészképzés olyan megújítását, ami vonzóvá teszi a lelkészi életpályát. Erre az evangélikus egyház összeállított egy lelkészi életpályamodellt, ami áttekinthetővé és kiszámíthatóvá teszi ezt, de természetesen ez nem véd meg senkit azoktól a negatív élményektől, ami mondjuk egy lelkészt ér, hogyha egy kis, vidéki szórványgyülekezetbe kerül, és ott rendszeresen csak négy-öt ember ül az istentiszteleten, és látható, hogy ők bizony nem is lesznek soha többen, mert a demográfiai helyzet, vagy a települési környezet ezt nem teszi lehetővé. Meg kell óvni a lelkészeket attól, hogy ezek a negatív élmények elviselhetetlen módon rájuk nehezedjenek! Nagyon vigyázni kell arra is, hogy a lelki állóképességre és a pszichés alkalmasságra is folyamatosan oda tudjunk figyelni. Gondoljunk csak bele, hogy kikerül valaki a Hittudományi Egyetemről, és adott esetben már 24-25 évesen oda kell üljön egy haldokló mellé… Mit tud az a fiatalember mondani? Vajon nem teszünk-e rá túl nagy terhet, ha ilyesmit várunk el tőle? Hogy tudjuk mi erre őt fölkészíteni? Ezekkel a kérdésekkel is foglalkozni kell. Ezenkívül új helyzetek is adódnak, hiszen az intézményeink megszaporodásával egy iskolalelkész feladata is igen összetetté vált. Több száz gyerekkel és számos pedagógussal kell foglalkozniuk. Mindig a lelkész a fenntartó képviselője egy iskolában. Ez is érdekes nálunk, ez kifejezi az intézményi felelősséget is az iskola iránt. Az iskolalelkészeknek pedig meg kell találni azt a hangot, amivel azt a sajátos evangélikus lelkületet el lehet érni, ami nyitottá teszi a gyerekeket a tudásra, nem versenyistállót csinál, ugyanakkor mégis jutalmazza a teljesítményt. Ahol a hit és tudás arányát megfelelően lehet alakíani, el lehet magyarázni tizenéves gyerekeknek, hogy nagyon fontos a tudás, a természettudományi ismeretek is, de

segíteni kell nekik megpillantani minden jelenség mögött a transzcendenciát, és felmutatni, hogy azért ez a Jóisten alkotása, evvel legyetek mind tisztában.

Mindezek miatt is érdemes figyelemmel kísérni és előmozdítani a lelkészképzés folyamatos korszerűsítését. A Hittudományi Egyetemnek nemrég lett új vezetése, kiváló rektor, két kiváló rektorhelyettes, akiknek mind a tudományos munkája, mind pedig a lelkészi elkötelezettsége bizakodásra ad okot.

Vezetőkép: Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője. Fotó: Vasárnap.hu/Varga Ilona