Nem a gól teszi a fiút – Szoboszlai Zsolt nem szégyelli magát a fia miatt

Nem ismerem Szoboszlai Zsoltot és híres fiát, az angol labdarúgó-bajnokság listavezető csapatában futballozó Dominikot sem, de a fejemet teszem rá, hogy az apa büszke a fiára.

Szerintem egy apa jellemzően büszke a fiára, s nem nyilatkozik olyat senkinek, hogy „néha szégyelli magát” miatta, még akkor sem, ha az a fiú nem a világ egyik legjobb csapatában, a Liverpool FC-ben focizik, és akkor sem, ha ott nem rúg – vagy nem rúgna – kellő mennyiségű gólt, de még akkor sem, ha mégsem válik belőle világsztár.

Szerintem egy apa akkor is büszke a fiára, ha szépen cseperedik, ha magabíró felnőtt válik belőle, ha karnyújtásnyi körben megbízható ember, barát, férj, családapa válik belőle. Szerintem egy apa büszke a fiára, csak úgy is. Szeretetből.

Ezek miatt volt fájdalmas olvasni egy hazai sajtóorgánumban azt a címet, hogy: „Én szégyellem néha magam” – Szoboszlai Dominik az édesapjától kapott kíméletlen kritikát. Képes illusztráció is készült ebből a kattintós felütésből.

Persze, úgy kell címet adni, hogy az felkeltse az olvasók érdeklődését, hiszen mit ér egy cikk, ha senki sem látja, de azért mégis, hadd legyen büszke apa a fiára már a harsogó szalagcímekben is!

Igen, elolvastam a tárgyalt cikket, nemcsak a címet láttam, és az megerősített abban, hogy Szoboszlai Zsolt nem szörnyeteg, hanem tárgyilagos elemzője a fia futballjának és büszke rá. A fia irányába tett piciny kritikája, annyi, hogy „egy kicsit én is úgy érzem, hogy ezen a szinten már egoistábbnak kell lenni ahhoz, hogy érvényesülni tudj a sztárok között”.

„Kritikus vagyok, azt mondom, van még benne bőven. Amennyire én ismerem a gyerekemet, azt gondolom, akad még benne plusz. Az is jó kérdés, hogy ezt ki tudja-e hozni magából, az edző bele tud-e úgy piszkálni a lelkivilágába, hogy még többet nyújtson. Még én sem gondoltam volna, hogy ennyit tud futni, védekezni, labdát szerezni, vagy ilyen sok párharcot megnyer, mint amit a statisztikák mutatnak. A teljes profilját még nem használta ki ahhoz képest, milyen rúgótechnikája van, milyen lövésekre képes”

– ezt is mondta.

Az „én szégyellem néha magam” rész egy egészen más témára vonatkozik, a hazai utánpótlás kapcsán fogalmazott így Szoboszlai Zsolt, aki rosszul érzi magát, ha egy edzésre valamiért kevés gyerek jön le. Vallja, hogy sok évnyi képzés, rengeteg gyakorlás kell a sikerhez. Ebben biztosan igaza van, ért hozzá, edzőként is nevelte Szoboszlai Dominikot.

A büszke apa nyilatkozatának efféle vegyítése pedig nélkülözi a hitelességet, és aligha kerül ki a falra, vagy be a vitrinbe a többi relikvia közé a család otthonában.

Vezetőkép: Szoboszlai Dominik édesapjával, Szoboszlai Zsolttal. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert