Ungváry Zsolt: Vigyázzunk, mit mondunk – bekapcsolt mikrofonok mindenütt
Egymás után látnak napvilágot a különböző hangfelvételek a Tisza Párt elnökének viselt dolgairól: hol ő maga lepleződik le egy-egy vállalhatatlan bemondással, hol közvetlen munkatársai beszélnek róla nem kifejezetten a tisztelet hangján.
A tartalomtól és politikai vonatkozásaitól függetlenül az emberben fölmerül: ki veszi fel ezeket? Miféle alakok azok, hogyan élnek, miként viszonyulnak barátaikhoz, harcostársaikhoz, rokonaikhoz, hogy bekapcsolt diktafonnal (felvételre állított telefonnal) a zsebükben jönnek-mennek, beszélgetnek, dolgoznak vagy viccelődnek. Milyen céllal készítették ezeket, és vajon kinél és mennyi lapul még ezekből?
Én elképzelhetetlennek tartom nem csak azt, hogy magam rögzítsek ilyesmit, de rólam, egyetlen magánbeszélgetésemről sincs dokumentum. De nem emlékszem, hogy Orbán Viktorról, Kövér Lászlóról, vagy akár Toroczkairól, Dúró Dóráról előkerült volna efféle.
Az más kérdés, amikor véletlenül, ügyetlenségből vagy technikai zavarok miatt illetéktelen helyeken landol egy-egy üzenet. A sokat magasztalt gmail rendszerben teljesen átláthatatlan egy több alanyt érintő beszélgetésnél, ki melyikre válaszolt, kinek küldtük el a magunk reakcióját. Általában persze nem tragikus, ha téves címre fut be a megjegyzés, de születhetnek belőle sértődések, kellemetlen szituációk. Amíg nem a CIA ront ez ügyben, talán orvosolható.
Néhány napja a Telex futott bele abba a malőrbe, hogy újságírójuk a Demokratikus Koalíció sajtóeseményére invitáló meghívónál a továbbítás helyett véletlenül a válaszra nyomott, és így Gyurcsányék is olvashatták, miszerint az ellenzéki médiamunkás úgy látja: „mekkora dili! ezt majd vki kukkantsa meg, mit mókázik feri”. (Eredeti helyesírással. Én aztán igazán nem rajongok Gyurcsányért, de bármilyen belső vagy magánüzenetben is nagybetűvel írnám a nevét. A magyar helyesírást jobban tisztelem annál, mint amennyire nem kedvelem a Ferit.) Magunk között mi sem mindig kizárólag az ájult tisztelet hangján beszélünk a mieinkről, de nem gondolnánk, hogy bohóckodás lenne az általuk képviselt politika. Gyurcsány szóvá is tette, egyenesen a Telex félrement becsületéről ír, és mi már csak egy kávét kérünk…
Történetesen a hülyeségbeszélésben a DK elnöke a világbajnok, nem nagyon tehet szemrehányást másoknak, ha kompromittáló szövegek kerülnek ki róla. Gyárt saját maga is eleget öregecskedő feleségekről, terépcsecsőről, kígyózó kígyókról és a kétjegyű prímszámok rejtelmeiről. Ilyenkor hálát adhatunk, hogynem vagyunk folyamatosan bemikrofonozva. És nem azért, mert olyan nagy titkaink lennének vagy mert kétszínűek vagyunk, hanem így természetes. Ki tudja, eljöhet ez az idő is; kamerák már mindenütt látnak bennünket, lassan a szó sem száll el, mert digitalizálva írássá válik.
A XI. kerület baloldali polgármesterének, Molnár Gyulának is volt évekkel ezelőtt egy emlékezetes kirohanása, amikor a testületi ülésről elkéső szövetségeseit szidta durván, és balszerencséjére a mikrofonja bekapcsolva maradt. Zuschlag Jánosnak nagyjából ráment a karrierje, amikor a holokauszton viccelődő szavait véletlenül rögzítette a Hír TV jelen lévő stábja.
De efféle vis maior nem kíméli a jobboldalt sem; a XII. kerület fideszes önkormányzati képviselője a kutyapártosokról vélekedett úgy, hogy: „ez pedig, amit csinálnak, ez egy vicc. Ilyet életemben nem láttam. Ez egy szemét, hülye, csöves banda!”, ez persze nagyjából fedi a valóságot, még ha erős megfogalmazásban is, bár a kutyapártiak habitusát és stílusát nézve teljesen adekvát. Akárcsak Várhelyi Olivéré, aki a felszólalása után a többi EP-képviselőre utalva így fakadt ki: „hány hülye van még?” Ezek az esetek persze nem mérhetők a Magyar Péter-i felvételekhez, mert nem szándékos, lejárató célú, titkos, erkölcsi elmezavarból fakadó hangfelvétel, hanem figyelmetlenség, ügyetlenség van a háttérben.
A technika fantasztikus fejlődése mellett azért mégsem volna szerencsés, ha olyan kor jönne, amikor minden szavunkat és véleményünket dokumentálják: az egész világ egy nagy ellenőrző- és gondolatrendőrségként működne.
Nem segít a dolgok megkönnyítésében az sem, hogy ma már bármihez hozzáférhetünk a neten, olyan cikkekhez, képekhez, eseményekhez, amelyeket nem ismerünk, nem értjük a hátterét, a szövegkörnyezetét. Régen, ha megvettünk egy újságot, tudtuk, milyen típusú írások lesznek benne, ismertük az egyes szerzőket, a hátteret. Most bármi elénk ugrik a világhálón, a közösségi médiában, amelyek sem az érdeklődésünkkel, tudásunkkal, intelligencia hányadosunkkal nem kompatibilisek, de hozzászólunk, véleményt formálunk, megbélyegzünk, elítélünk. Amiből aztán sosem sül ki semmi jó.
Vezetőkép: Freepik
