Lutter Imre új verseskötete házaspárok éjjeli szekrényének kötelező darabja lehet

Lutter Imre új, Test és tudat című verseskötetében tetten érhető a házasságkötést követő második szerelem költői lenyomata. A Magyar Versmondók Egyesületének elnökével, a sokoldalú művésszel nemcsak új kötetéről, hanem a versmondás különleges létállapotáról, a líra nélkülözhetetlenségéről is beszélgettünk.

– Könnyebb vagy nehezebb saját verseket mondani, mint másokét?

– Nehezebb, mert más – klasszikus vagy kortárs – költők verseit tolmácsolva, az azokban a költeményekben megjelenő érzéseket a saját szűrőmön keresztül az én élményeimhez, emlékeimhez, tapasztalataimhoz tudom igazítani. Míg azok a versek, amiket én írok, eleve belőlem születnek, tehát ezzel nem tudok játszani. Amikor megírom, akkor van bennem egy olyan érzelmi és értelmi állapot, ami arra predesztinál, hogy kiírjam magamból, de amikor el kell mondani, az már egy másik létállapot. A kettőt nehéz összeegyeztetni.

– A vers, a líra roppant bensőséges műnem. Mégis nagy hagyománya van a versmondásnak Magyarországon. Közüggyé, közösségi élménnyé válhat a vers a versmondás és a versmondók révén?

– Azt gondolom, hogy igen. Van egy olyan verssor, ha jól emlékszem ez Illyés Gyula, hogy „Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit, / köréd varázskör teremtődik”. A vers szavalása, amit Latinovits is nagyon sok esetben csinált, az egy szinte mértani pontossággal kimért előadás, nagyon sok technikai eszközzel. A versmondás viszont nagyon intim közegben is megtörténhet, olyan, mintha az ember nyilvánosan egyedül lenne, és úgy próbálná átadni az érzelmi állapotait, gondolatait. Ha ezt jól csinálja a versmondó, akkor képes találkozni a közönséggel, mégpedig azért, mert mindenki a saját maga életére nézvést próbálja meg azonosítani a verssorokat és gondolatokat, és nem az a legfontosabb, hogy mi rímel, mi nem rímel, milyen ritmusa van valaminek, kötött formájú vagy szabad formájú-e a vers, magyarul nem a formája számít, hanem az, hogy mit jelent az embernek egy-egy adott történet, ami az ő életében lecsapódik, egy-egy adott létállapot, egy-egy vallomás, egy-egy megfogalmazott hiány, vagy a gyász, vagy a hit, vagy bármi, ami az ő életében ugyanúgy jelen van, mint a költő életében. Egy közösségben elmondott vers olyan hatással bír, mint amikor az ember megpróbál egy őszinte beszélgetést lefolytatni akár másodmagával is négyszemközt, dacára annak, hogy akár többen is vannak a nézőközönség soraiban.

– Jól tudom, hogy viszonylag későn kezdett el verseket írni. Miért volt ez így? Vagy azért vannak zsengék?

– Az igazság az, hogy én nagyon sokáig nem hittem abban, és nem is gondolkodtam rajta, hogy verset írjak. Amikor az ember sok-sok költő hangján megszólal, és nagyon sok mindenkit a magáénak érez, és ebben benne van tényleg Arany Jánostól és Petőfitől elkezdve Ady, Radnóti, József Attila, Pilinszky János, Kányádi Sándor, Weöres Sándor, nagyon sok mindenkit lehet mondani, akkor nem jut eszébe, mert nem érzi a hiányát annak, hogy a saját szavaival próbálja meg ugyanazt elmondani. És aztán adódik egy pont az ember életében, ami arra készteti, hogy valahol a saját szavaival szólaljon meg. Nálam is volt ilyen. Pontosan emlékszem rá, a Vers örök című versem volt az. Nagyon sok társadalmi probléma, vita merült fel a környezetemben, amelyekben nem találták egymással az emberek a hangot, és én azt vettem észre, hogy a vers az egyetlen közös nevező, ami segíthet, mert abban senki nem kételkedik, amit a költő elmond, amit a költő érez. Belőlem ezt a verset hozta ki ez az érzés, amely segített azt megmutatni, hogy „A dolgok változnak. A vers örök. / Az élet őszinte szóért könyörög.”, és aztán a többi jött magától. Nyilván az ember gyerekkorában, ifjúkorában, amikor dúlnak benne a különböző indulatok, dacol a világgal, és megpróbál rátalálni a saját identitására, akkor próbálkozik írással. A legtöbb ember így van ezzel, de nekem ezek akkor abbamaradtak, és valóban, eltelt nagyjából két és fél évtized, miután ismét tollat ragadtam. Érdekelni kezdett az, hogyan tudom formába rántani azokat a gondolatokat és érzéseket, amelyek elkezdtek felszínre törni bennem.

– Melyek a Test és tudat című második kötetének sajátosságai? Milyen témák foglalkoztatták?

– Hasonló a felépítése, mint a Lételem című kötetnek volt, három fejezetből áll ez is. Az első fejezet, ami a Test/Szín címet kapta, a természetben, az őserőben, a hétköznapok monotonitásában próbálja meg megtalálni – nem a szürke, hanem – a színek sok-sok árnyalatát. Vannak benne Babits Mihály-féle kötődések is. A Fekete ország című versének egy teljesen más átirata Fehér ország címmel található meg a kötetben. Vagy ott van a Színfónia című költemény, amelyben egy karmester által vezényelt hangversenyzenekar előadásán át jutunk ki a külvilágba, megyünk, bolyongunk az utcán, és jutunk vissza a Zeneakadémiára, hogy megtapasztaljuk: a zenekar által megszólaltatott hangok és a zaj, a ricsaj – ami nagyon jellemző a XXI. századra – , hogyan tud egymással paralel létezni, akár kölcsönhatásba is lépni. A második fejezet a Tudat alatt címet kapta, pont azért, mert egy csomó olyan dolgot tapasztalunk a világban, amit nem vagyunk képesek, vagy nem vagyunk hajlandók felfogni. Milyen az, amikor a szó úgy jön ki a szánkból, hogy nem gondolkodunk előtte? És milyen az, amikor nagyon fontos és nagyon pontos rendszerben próbáljuk meg állítani a szavainkat, hogy azok ne sértsenek meg másokat, vigyázva mások lelkivilágára, vagy pont azért, hogy el tudjuk mondani a magunk által gondolt igazat? A harmadik fejezet a Lélektől végletig címet viseli – Tóth Árpád Lélektől lélekig című verse nyomán. Hiszen minden vers lélektől lélekig kéne, hogy szóljon, de mégiscsak a test és a tudat szikársága az, ami megteremti a léleknek a metszéspontját, és itt megteremtődik – ahogy Zalán Tibor költő, a kötet lektora mondta – az a fajta költészeti világ, ami talán a 21. században egy sajátos világot, így újdonságot is jelent, ami Radnóti óta nem nagyon van jelen a magyar költészetben, ez pedig a házastársi költészet, közelebbről a házasság időpontjában jelenlévő szerelem utáni második szerelem költészeti világa. Írok civódásról is, sőt a csalódásból fellázadó ember agytekervényeinek működéséről is, és benne van annak a lenyomata is, amikor az ember újra fölfedezi magában a boldogsághormonokat, hogy azok működni tudnak egy másik ember révén, akit szeret.

– Említette, hogy a XXI. században a zaj és a ricsaj az, ami domináns. Mennyire nehéz a verseket közel hozni a ma emberéhez?

– Azokhoz könnyű közel hozni, akik már megérezték a versek valódiságát, akik nem úgy kezelik a verset, hogy az valami kötelező iskolai rossz, amit mindenképpen meg kell tapasztaljanak, vagy meg kell tanuljanak mint memoritert. Meghatározó az is, hogy a vers gondolatisága mai legyen, friss. Ebben megkerülhetetlen szerepe van annak a nagyjából 200 olyan releváns költőnek a környezetünkben, akik élnek, virulnak és a saját költészeti stílusukban, mai beszédstílusban, 21. századi problémákat feszegetve fontos társadalmi mondanivalóval bírnak, és könnyen szólnak szerelemről, bánatról, józanságról és gorombaságról, lényegében mindenről, ami az embert érintheti a hétköznapokban. Aki ezeket a költőket egyszer fölfedezi, utána nem ereszti el őket, de ehhez az kell, hogy merjünk levenni egy verseskötetet a polcról, hogy a vonaton ne pusztán nézelődjünk, hanem legyen egy kötet a kezünkben, vagy merjünk zene helyett akár verset, hangoskönyvet, verszenét hallgatni. Merjünk a csend helyett fontos dolgokat kimondani, illetve ne csak azért beszéljünk, mert félünk a csendtől. Ez mind-mind azt jelenti, hogy fontos lehet a költészet. A verssel való találkozás, ezt Szabó Éva mondta – a Magyar Rádiónak kiváló szerkesztője volt, és egyben költő is – , hogy a verssel való találkozás akkor az igazi, ha nemcsak mi találjuk meg a verset, hanem a vers is megtalál bennünket. Ehhez az is kell, hogy merjük közel engedni magunkhoz azokat a sorokat, amelyek a mi életünkben jelen lehetnek, és megtaláljuk a párhuzamokat a költők gondolatiságával. Mert mondom még egyszer: ugyanaz történik velünk, mint ami a szerzőkkel történik, csak ők meg tudják fogalmazni – helyettünk is.

Az Athenaeum gondozásában napvilágot látott Test és tudat című kötet februárban induló vidéki bemutató turnéjának állomásain Lutter Imre mellett Jávori Ferenc „Fegya” Kossuth-díjas zeneszerző-előadóművésszel is találkozhat a közönség. Először február 19-én Nyíregyházán, a költő szülővárosában, majd február 21-én Diósdon.

Vezetőkép: Lutter Imre a Test és tudat című verseskötetének bemutatóján 2024 decemberében a Budapesti Operettszínházban. Forrás: Lutter Imre