Rómát egy szerencsés túlélő ikerpár alapította, a későbbi nemzedékek szerint Krisztus előtt 753-ban (igaz, amikor az ókori római időszámítás ezen kezdőpontját utólag kijelölték, Krisztus még meg sem született.)

Konstantinápolyt nagy Konstantin császár alapította 330-ban, bár a Boszporusz mentén volt már korábban egy Büzantion nevű görög település. A mai napig emlékszem az orosz órai tételmondatra: Jurij Dalgarukij asznaval Maszkvu. (Fiatalabbak kedvéért: Jurij Dalgarukij alapította Moszkvát.)

Budapestet egy törvény hozta létre 150 évvel ezelőtt. Nem kellett megalapítani, mert már hosszú évszázadok óta létezett. Az addig elvileg különálló három település Pest, Buda és Óbuda hivatalosan is egyesült. Igazából, ha egy szimbolikus pillanatot szeretnénk találni, talán a Lánchíd átadása lehetne az a kapocs, ami a Duna két partját immáron elválaszthatatlanul összefűzte. Mivel azonban az avatási ceremóniát 1849. november 20-án történelmünk egyik leggyalázatosabb alakja, az a Haynau vezényelte le, aki másfél hónappal korábban Aradon kivégeztette a szabadságharc tábornokait, érthetően e dátumhoz nehéz pozitív érzeteket társítani.

Az új névvel is bőven akadtak gondok. Korábban a Pest-Buda alak honosodott meg, a mássalhangzótorlódások miatt megváltoztatott sorrenddel azonban a román Bukarestre kísértetiesen hasonlító alakot sikerült választani. Ez akkor bizonyára keveseket zavart, mert ugyan ki gondolta, hogy e távoli, fiatal országhoz bárminő közünk lehet-e valaha. A Budáról meg mindenkinek a buddhizmus alapítója jut eszébe, mert rajtunk kívül a világon senki sem ejti benne a hát, hangzásra megegyezik városnevünkkel (spanyolul vagy portugálul írásban is), és bár ilyenkor kétségbeesetten magyarázzuk az idegennek, hogy itt Attila hun király testvéréről van szó, akinek semmi köze Buddhához, erre azért ne vegyünk mérget. A Pest németül (és franciául) pestist jelent, elképzelhető, csekélyke rosszindulattal micsoda képzetek társíthatók hozzá. Ellenben a Margit (Nyulak)-szigete eredetileg valószínűleg a leprások távoltartására szolgált és az Isola Leprorum módosult idővel Leporummá, vagyis nyuszivá. Csak kedvesebb elnevezés…

Budapest tökéletes szimbóluma a sokat emlegetett híd szerepünknek. Az első századtól ugyanis itt húzódott a limes, a határ. Vagyis a Duna jobb partja még Aquincum, vagyis Pannónia, azaz a Római Birodalom, tehát a Nyugat. A bal part a barbaricum, a sztyeppék világa, kelták, szkíták, hunok földje; a Kelet. Így vagyunk most is félig a nyugati birodalomban, félig a keleti gyökerekben

hirdetés

Szülői házam fürdőszobájában, a csempére ragasztva volt egy matrica, már nem emlékszem pontosan mit ábrázolt, de szélén körbefutva a „Százéves Budapest” felirat díszelgett a két évszámmal: 1873-1973. Miközben ötévesen lubickoltam a kádban, nem is sejtettem, hogy a második szám a leendő feleségem születési éve.

Viszonyom a városhoz meglehetősen ambivalens. Ott születtem és nőttem fel. Szüleim is mindketten pestiek (édesapám a neki adatott nyolcvanegy esztendőt ugyanabban a zuglói utcában élte le), nagyszüleim és nyolc dédszülőm közül viszont csak egy-egy akad, aki idevalósi. Én magam tizennégy éve hagytam ott a város zaját, bár hivatalosan az idén lett először vidéki lakcímem.

Noha a mai napig úgy fogalmazok, hogy „lemegyek” a Balatonra és „felmegyek” Pestre, sosem volt ebben fővárosi gőg. Sőt, a fociban például hosszú ideje már a vidéki csapatoknak drukkolok.

Ma már egy kicsit nehezebben is megyek be, minden autósban és járókelőben (no meg biciklisben) ellenséget gyanítok vagy legalábbis egy Karácsony-szavazót.

Igazán 2002 óta él ez a politikai neheztelés, amióta mindannyian megtanultunk együtt érezni az 1919-es Horthyval:

Szerettük, becéztük ezt a várost, amely az elmúlt évben a nemzet megrontója lett. Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit, és vörös rongyokba öltözött.

Az azóta is rendszeresen vörös (szivárványszínű) rongyokba öltöző Budapest örök dilemmája, hogy független, liberális városállam, avagy a nemzet fővárosa legyen. A két tábor ez ügyben össze-összecsap, de mindkettő elvitathatatlanul része a város immár 150 éves történetének.

A címlapképen  a Lánchíd Budapesten 2023. augusztus 16-án, három nappal a budapesti atlétikai világbajnokság kezdete előtt.