Tízmilliókat juttatott a zsidók kiirtására felszólító mecseteknek Kalifornia demokrata kormányzója

Gavin Newsom az Egyesült Államok legliberálisabb demokrata államának, Kaliforniának a 40. kormányzója, akit 2019 után tavaly újraválasztottak. Korábban, 2003 és 2011 között San Francisco polgármestere is volt. Nagy kérdés, hogy évek óta miért támogatja közpénzekből az iszlám szervezeteket és mecseteket, tekintettel arra, hogy Kaliforniában „csupán” 1 millió muszlim vallású ember él Persze, az is kérdés, hogy mit szólnak majd a választói, ha kiderülnek az alábbi tények amelyről a Washingon Free Beacon írt.

Az iszlám szervezetek közül, Gavin 200 ezer dolláros támogatást adott tavaly a Riverside-beli Masjednek amely kapcsolaban áll a helyi Iszlám Központtal, Syed Rizwan Farook egykori ottonával. Farook 2015-ben 14 embert ölt meg a San Bernandino-i terrortámadásban. A város mecsetében ugyanannak az Iszlám Központnak az imámja Mahmoud Harmoush a zsidók mesemmisítésére szólított fel 2017-ben és később is.

„Ó Allah, pusztítsd el őket, mert nem felelnek meg neked

– mondta híveinek. Hasonló retorika hangzott el a Hawthorne-i Iszlám Központban is, amely tavaly szintén 200 ezer dolláros támogatásban részesült.

Tegyük az iszlámot uralkodóvá a világon. Ó, Allah, tisztítsd meg az Al-Aksza mecsetet a zsidók rosszindulatától

– mondta Hamdy Sadek egy tavalyi prédikációjában a Middle East Media Reporting Institute szerint. A CAIR (Amerikai iszlám kapcsolatok intézete) San Franciscó-i szervezetének ügyvezető igazgatója Zahra Billoo. Testvére Ahmed Billoo több, Newsom programja által finanszírozott mecsetben prédikált. Az Orange megyei Iszlám Intézetben, a Nagy-San Diego-i Muszlim Közösségi Központban és a San Gabriel-völgyi Iszlám Központban. Ő is felszólította híveit, hogy „csökkentsék a zsidók számát, irtsák ki őket, és ne hagyjanak életben senkit”.

A San Diego-i központ azért is érdekes, mert két gépeltérítő a szeptember 11-i terrortámadás előtt éppen abban a közösségi központban lakott. A San Gabriel-völgyi Iszlám központban (amely szintén 200 ezer dollárt kapott a kormányzótól) Amir Mertaban prédikátor támogatást kért az amerikai erők ellen harcoló irakiaknak és a palesztinoknak.

Mindenki szégyellje magát, ha terroristának bélyegzi a palesztin testvéreinket

– mondta Mertaban. Szintén tavaly, Newsom 200 000 dollárt adott a Corona-Norco Iszlám Társaságnak, ahol Hussam Ayloush prédikátor egy idei, november 3-i prédikációjában kijelentette: „hazugság”, hogy a Hamász múlt havi izraeli inváziója „provokálatlan támadás” volt.

Az idén Newsom kormánya szintén 200 ezer dollárt ítélt oda a Sajjadia Iszlám Társaságnak a Nonprofit Biztonsági Támogatási Program részeként, amelynek célja, hogy segítse a nonprofit szervezeteket a terrortámadások elleni védekezésben. (!!) Ebben a hónapban a mecsetben tartott prédikációjában Hamza Sodagar Irán-barát pap dicsérte a Hezbollah vezetőjét, Hassan Nasrallahot, és azt mondta, hogy „Allah rakétákat küldött, hogy csapást mérjen Izraelre.”

Mindent egybevetve, a Newsom-kormányzat 40 millió dollárt adott azoknak a kaliforniai mecseteknek, amelyek vezetői éljenzik a zsidók és Izrael megsemmisítését. Az ilyen retorika pontosan azt a fajta erőszakot táplálhatja, amelyet a támogatások meg akarnak akadályozni. Newsom, akit a demokraták jövőbeli elnökjelöltjének tartanak, a múlt hónapban azt ígérte, hogy megduplázza államában a nonprofit biztonsági program finanszírozását. Igaz, hozzátette, hogy a zsinagógákat és a mecseteket egyaránt támogatni fogják.

A cikk hatására a támogatásokat kezelő sürgősségi szolgálatok hivatalának szóvivője Brian Ferguson azt állította: megvizsgálják, hogy a mecsetekben elhangzott prédikációk megsértették-e a gyűlöletbeszédre vonatkozó előírásokat, mert ha igen, akkor visszavonják a finanszírozásukat…

'Fel a tetejéhez' gomb