Kevés szánalmasabb van annál, mint amikor valaki elárulja a sajátjait. Nem tudom, más országokban ez mennyire fordul elő, de nálunk egész pártok, mozgalmak és (művészi) életművek épülnek az öngyűlöletre. (Az „ön” ebben az esetben sosem az egyént jelenti, ellenkezőleg, ezek hibátlan egyedek, csak a közeg, amelyben létezni kénytelenek, az vállalhatatlan számukra.) Tobzódnak benne, mennyire utálják azt a nemzetet, vallást, közösséget, kultúrát, amihez tartoznak.

Ellenzéki publicisták örömködnek azon, hogy nem vagyunk eléggé keresztények vagy hogy fogynak a határon túli magyarok; hazai politikusok játsszák át az olimpiát Párizsnak, mert több közösséget éreznek a franciákkal, mint velünk. A kontinens szuperállamának megvalósításában elkötelezett DK-sok a megfoghatatlan – és egyébként teljesen félreértelmezett – „Európához” inkább tartoznak, mint Magyarországhoz.

A Montrealban született, de magyar szavazatokkal az EP-ben dekkoló képviselő kis videójában (a magyar nyelv hangsúlyozási szabályaira fittyet hányva) Brüsszelből üzeni haza, hogy ott mennyivel olcsóbb a vacsora. (Egyébként nem.)

Férfi és nő frigyéből születettek kardoskodnak eme felállás avíttsága mellett, amiképpen kihordott terhességből világra jöttek küzdenek az abortusz jogáért.

Kifacsarodott gondolkodásukra jellemző, hogy sokszor saját (biológiai vagy szellemi) létezésük alapjait is megtagadva válnak fura ideológiák szószólóivá. Nekik javasolnék két hírhez kapcsolódva új terepet, ahol kiélhetik e különös másságimádatukat.

hirdetés

Az ausztrál szarkák hadat üzentek az embereknek. Mintha Hitchcock híres filmje elevenedne meg „Az utcák és parkok csatatérré válnak, ahogy a madarak – fentről leereszkedve és hátulról támadva – lecsapnak mindenre, amitől félnek, hogy veszélyt jelentenek az utódokra. Időnként vért szívnak, rajtaütéseik súlyos sérüléseket, néhány esetben pedig halált is okozhatnak.” Van néhány szakértő azonban, akik „azt állítják, hogy a szarkákat félreértik, és az emberek az agresszorok.”

Innen már csak egy lépés, hogy a várható ember-szarka háborúban Cseh Katalin és elvbarátai – ha konzekvensek akarnak maradni – a madarak mellé álljanak. Lobbizhatnának némi fegyverszállítás ügyében, vagy átadhatnák a legmodernebb technikákat a szarkáknak.

Még ennél is egyértelműbb a helyzet, ha az egy perui bányában talált, és Mexikóban bemutatott, állítólagos földönkívüliek mumifikálódott testére gondolunk. A prezentáció szervezője azt állítja: a holttesteket Peruban találták, és „nem emberi lények, amelyek nem részei földi evolúciónknak”.

Ha igazolódik, hogy a miénken kívül is létezik az univerzumban más értelmes faj, nem lehet kétséges, hogy a mi éles eszű momentumosaink melléjük állnának egy esetleges konfliktusban. Az ufók ugyanis nyilvánvalóan okosabbak, toleránsabbak, szebbek, jobbak nálunk. A valamirevaló ufonautáknak nincs is nemük, nem vallanak szélsőséges nézeteket, nyilvánvalóan ateisták, és Orbán biztos nem nyerne náluk választást.

Ha Cseh Katalin választhatna, hogy ezen az élhetetlen, unalmas és bosszantó Földön kelljen élnie vagy inkább az Alfa Centauri valamelyik bolygóján, hát nem kétséges, hogy a mexikói kis múmiák távoli hazáját választaná.

És ebben a döntésében kivételesen teljes szívvel tudnánk támogatni.

Címlapkép: Cseh Katalin az Európai Parlamentben szavazás közben. Fotó forrása: Facebook/Cseh Katalin