Mindenki nagy reményekkel vágott neki 2019-ben az Európai Unió újabb 5 éves ciklusának. A Juncker-bizottság sötét éveit úgy tűnt, hogy maga mögött hagyhatja az Uniós intézményrendszer és Ursula von der Leyen, a 7 gyermekes, német konzervatív politikus személyében új erőt, friss lendületet vehet az európai döntéshozatal.
A kinevezett elnöknek beiktatása előtt még voltak egészen jó ötletei. Megalkotta volna például az európai életforma védelméért felelős biztosi portfóliót, elképzelése azonban óriási felháborodást váltott ki a liberális brüsszeli folyosókon. Persze ennek nyomására von der Leyen elállt az ötlettől és valószínűleg ekkor ismerte fel, hogy
a liberális véleményterrorral nem tud mit kezdeni. Éppen ezért hatalma megtartása érdekében inkább ő is beállt a sorba.
Mondjuk ki nyíltan: a hatalom fontosabb volt neki, mint az általa addig képviselt értékek és egyszerűen megalkudott. Nem csoda, hogy mostanra az Európai Parlament legszélsőségesebb liberálisai is mellette foglalnak állást, ha személyi kérdések merülnek fel. De hogyan jutottunk idáig?
Onnantól kezdve, hogy von der Leyen elárulta saját korábbi énjét, egy nagyon komoly vesszőfutás vette kezdetét Brüsszelben. Von der Leyen úgy tűnik, hogy nemcsak a hatalom, hanem a korrupció csábításának sem tudott ellenállni. Erről árulkodnak a vakcinabeszerzés körüli gyanús ügyek, amikor is a Pfizer vezérigazgatójával SMS-ben egyezett meg a Covid vírus elleni oltások EU-ba juttatásáról. Aztán amikor a különböző hatóságok vizsgálódtak volna az ügyben, az elnök és környezete elintézte annyival, hogy a keresett szöveges üzenetek már nincsenek meg. Még arcpirítóbb, hogy idén nyáron von der Leyen és férje a görög miniszterelnök luxusnyaralójának vendégszeretetét élvezte, miközben az Európai Parlamentet felbolygató korrupciós ügy szálainak egy része épp oda vezet. Ami viszont a leginkább botrányos, hogy miután egy farkas felfalta Németországban tartott póniját (!), von der Leyen a teljes európai farkaspopuláció ellen indított támadást a Bizottság bürokratikus gépezetén keresztül.
hirdetésEgy ilyen esettől még sokat látott, személyi kultuszt építő afrikai és közép-ázsiai diktátorok is elszégyellnék magukat. És mindez nem ott, hanem Európában történt meg.
Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy ha a fent említett három eset közül bármelyik Magyarországon, vagy Lengyelországban esett volna meg, akkor vajon mit kaptak volna a nyakukba az érintett országok. Merthogy von der Leyen másik “bűne”, hogy az Európai Parlamenttel szembeni megalkuvása nyomán egészpályás letámadást indított Budapest és Varsó ellen. A Bizottság boszorkánykonyhájában születtek meg ugyanis azok a tervek, amelyek alapján politikai motivációtól fűtve Magyarország azóta sem jut hozzá a neki jogosan járó Uniós forrásokhoz.
Von der Leyen teljesítménye akkor is komoly kívánnivalót hagy maga után, ha az Unió geopolitikai helyzetét vizsgáljuk. Elnöksége alatt ugyanis Kína gazdasága megelőzte az EU-t,
a szankciókkal és az azok miatti drága energiával pedig Brüsszel olyan versenyhátrányba hozta a tagállamok gazdaságát, amelynek következményeit hosszú évtizedekig nyögjük majd.
Ráadásul nem elég, hogy a Covid utáni helyreállítást szolgáló alap pénzei nem érkeznek időben a tagállamokhoz, Ukrajna ész nélküli anyagi támogatásával von der Leyennek sikerült csődközeli helyzetbe kormányozni az EU-t. A brüsszeli folyosókon egyre többen kérdezik, hogy hol a pénz? Az a pénz, amelyet nem mellesleg hitel formájában vett fel a 27 tagállam. A Bizottság elnöke tehát nemcsak csődközelbe sodorta az egykor virágzó gazdasági együttműködést, hanem el is adósította azt. Persze van olyan, aki mindezt hátradőlve, karosszékből figyeli, méghozzá az Egyesült Államok és annak vezetése. Amerikának ugyanis a Kínával vívott harc kezdetén éppen kapóra jön, hogy az egyik legnagyobb politikai és gazdasági riválisa saját magát teszi tönkre. Úgy, hogy közben
a Bizottság elnöke személyes jó viszonyt épített ki Joe Biden amerikai elnökkel, gyakorlatilag tálcán nyújtva át neki az Uniós versenyképességet.
Ez a legnagyobb történelmi bűn, amelyet von der Leyen elkövetett. Nem csoda, hogy az eleinte szintén őt támogató Macron francia elnök is arra hívta fel nemrég a figyelmet, hogy Európa nem válhat az USA vazallusává.
És ha mindez nem lenne elég, von der Leyen agresszív vezetési stílusával is adódnak gondok. Ez lehet az oka annak, hogy szűk egy évvel az Európai Parlamenti választás előtt sorra hagyják faképnél azok a biztosok, akik korábban a bizalmasának számítottak. Így tér haza a holland politikába Frans Timmermans és így ejtőernyőzik egy másik Uniós posztra Margrethe Vestager.
Az eddig leírtakból is jól látszik tehát, hogy az Uniós országoknak számtalan okuk van arra, hogy a liberális mainstreammel szemben ne támogassák von der Leyen újrázását. Már csak az a kérdés, hogy lesz-e elég erejük és bátorságuk ahhoz, hogy az akaratukat keresztülvigyék. Ehhez elengedhetetlen, hogy a szuverenista, jobboldali erők megerősödjenek a jövő évi Európai Parlamenti választáson. Ha ugyanis a csendes többség végre hallatja a hangját, esély nyílhat egy, valóban az európaiak érdekeit támogató Uniós vezetés megválasztására.
