A fiatalság győzött a rutin ellen: Marozsán Fábián megszerezte élete első Grand Slam-főtáblás győzelmét

A 23 éves teniszező 6:3 6:1 6:7 6:7 6:2 arányban győzött a korábbi top 10-es Richard Gasquet ellen az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában.

Marozsán Wimbledonban játszhatta le élete első felnőtt Grand Slam-főtáblás mérkőzését, miután szerencsés vesztesként felkerült a 128-as táblára. A magyar válogatott játékosa egyáltalán nem ijedt meg a lehetőségtől, a második szettet meg is tudta nyerni David Goffin ellen, a végén azonban kijött a rutinbeli különbség és a belga megnyerte a találkozót.

A kiváló ranglistás helyezésének köszönhetően ezúttal nem kellett selejteznie a főtábláért, hanem alanyi jogon lehetett ott a legjobbak között. Fábit az elmúlt hetekben azonban egy kisebb sérülés hátráltatta, ami miatt az egyik Challenger-torna elődöntőjéből is vissza kellett lépnie.

Ebből viszont semmi sem látszott New Yorkban, Marozsán olyan könnyedén játszott Gasquet ellen, hogy a francia az első két szettben nem is találta az ellenszert a magyar teniszező játékára. Rögtön a mérkőzés elején elvette a korábbi US Open-elődöntős adogatását, majd különösebb gond nélkül végigvitte az előnyét.

A második játszmában még tudott emelni a játéka színvonalán és mindössze egy gémet engedélyezett az ellenfélnek. Úgy tűnt, hogy a harmadik szettben le is zárhatja a találkozót, 4:3-nál lebreakelte a franciát, de utána sajnos adogatóként megremegett.

Fogadóként 5:4-nél volt még két meccslabdája, azonban egyiket sem tudta kihasználni, így végül rövidítésben dőlt el a harmadik játszma, amit a rutinos Gasquet húzott be. A folytatásban is Marozsán tűnt aktívabbnak, de a közönség rengeteg energiát adott a franciának, aki a negyedik szettet is megnyerte 7:6-ra.

A mindent eldöntő utolsó játszmában Fábián új energiákat tudott mozgósítani, amire Gasquet-nak már nem volt válasza, kétszer is elvette az ellenfele adogatását és végül 6:2-vel lezárta az összecsapást.

Marozsán tehát egy újabb tételt pipált ki a bakancslistájáról, a második fordulóban egy újabb francia vár majd rá Mannarino személyében, aki a japán Watanukit győzte le négy szettben.

A címlapkép forrása: Hungarian Tennis/Facebook 

Iratkozzon fel hírlevelünkre