Marozsán Fábián szárnyal Shanghaiban

A magyar teniszező 6:3 6:3-ra győzte le a szerb Dusan Lajovicot a Shanghaiban zajló keménypályás férfi tenisztorna harmadik fordulójában, a nyolcaddöntőben pedig egy többszörös GS-döntős lesz majd az ellenfele.

Marozsán egész héten kiegyensúlyozottan játszik az ázsiai tornán, és szettveszteség nélkül jutott el a nyolcaddöntőig. Az első körben ugyanis a francia top 100-as Rinderknech 7:6 6:2-re kapott ki tőle, majd a második fordulóban egy nagyobb skalpot is begyűjtött Fábi, a 11. kiemelt Alex de Minaur sem tudott mit kezdeni a magyar teniszező játékával.

A harmadik körben a világranglista 55. helyezettje állt a háló túloldalán, Lajovic is szép győzelmeket aratott Shanghaiban, Wawrinkát és Griekspoort is sikerült megvernie, Marozsán azonban szinte esélyt sem adott a szerbnek.

Az első játszmában Fábián rögtön kétszer is elvette az ellenfele adogatását, így még az is belefért, hogy a szett végén egyszer ő is megremegjen, könnyedén 6:3-al került előnybe. A folytatásban sem lassított a második legmagasabban rangsorolt magyar teniszezőnk, újabb két alkalommal breakelte le Lajovicot és végül 6:3 6:3-al lezárta a találkozót.

Ez a menetelés kísértetiesen hasonlít arra, amit korábban Rómában láttunk Marozsántól, akkor ugyebár a világelső Carlos Alcarazt is le tudta győzni a magyar teniszválogatott oszlopos tagja. A nyolcaddöntőben egy top 10-es játékos vár rá, méghozzá a háromszoros GS-döntős Casper Ruud személyében, aki a gyengébb nyár után úgy néz ki, kezdi megtalálni a formáját.

Marozsán mellett Fucsovics Marcinak is szurkolhattunk Shanghaiban, a nyíregyházi teniszező szintén sikeresen vette az első két akadályt, a második fordulóban neki is sikerült egy nagy nevet búcsúztatnia, három szettben győzött a kanadai Felix Auger-Aliassime ellen.

A harmadik körös mérkőzése is jól indult a 20. kiemelt Francisco Cerundolo ellen, az első szettet különösebb gond nélkül nyerte meg 6:3-ra. A folytatásban inkább az argentin akarata érvényesült, a második játszmában ő került először breakelőnybe, az elsőt még vissza tudta hozni Fucsovics, de a végén ismét hibázott, így Cerundolo 6:4-el egyenlített.

A mindent eldöntő utolsó szettet ismét az argentin kezdte jobban, de Marci nem adta fel és ismét visszajött a mérkőzésbe, sőt, 4:4-nél két breaklabdája is volt, amivel eldönthette volna a meccset. Végül ezekkel a lehetőségekkel nem tudott élni, Cerundolo pedig a legvégén is koncentrált tudott maradni, aminek köszönhetően 7:5-re behúzta az egy órán át tartó döntő játszmát.

A címlapkép forrása: Facebook/Hungarian Tennis

Iratkozzon fel hírlevelünkre