Szórakoztató olvasni, amint ellenzéki politikusok, művészek, újságírók próbálják megfejteni Orbán Viktor tetteit és szavait, logikai hibákat keresnek és vélnek találni, amikről rendre kiderül, hogy csak a megfigyelő téves hozzáállása kárhoztatható.
Jó példa erre annak a látszólagos ellentmondásnak a felvetése, hogy miközben „a magyar miniszterelnökre jellemző a harciasság: csatázik Brüsszellel, Sorossal, Washingtonnal, az orosz–ukrán háború kérdésében mégis egy békepárti álláspontot képvisel”.
Így látja a külső szemlélő. Hogyan látjuk mi? Orbán (és a magyarság) nem béke- vagy háborúpárti, hanem érdekvédő. A béke persze mindig jobb a háborúnál, különösen, ha a céljai nem esnek egybe a mieinkkel. Számunkra az a status quo, ahol Oroszország gazdasági-kereskedelmi partnerként szerepelt, és minket egy semleges ütközőállam választott el tőlük, tökéletesen megfelelt. Ezért bármi is lesz a mostani háború vége, semmiképpen sem járunk túl jól, de legrosszabbul mégis az elhúzódó konfliktussal járunk. Tehát az lett volna az ideális, ha ki sem tör, de ha már így esett, a mielőbbi békében vagyunk érdekeltek. Az USÁ-val vagy Brüsszellel való rossz viszonynak senki sem örül, de ezt a konfliktust sem mi kezdtük. Különösen 2006 fényében, amikor az ex(?)-kommunisták választási csalásaira és brutális rendőrterrorjára semmilyen elítélő nyilatkozat nem érkezett nyugat felől, majd rögvest megtámadtak minket, amikor 2010-ben nagy többséggel egy nemzeti kormány alakult. Brüsszel akkor vesztette el minden tekintélyét a jobboldali Magyarország szemében, és ezt azóta sem sikerült visszanyerniük. Most itt nem részletezem a kettős mérce, az igazságtalan és esztelen kekeckedések, a megbélyegző nyilatkozatok és tevőlegesen ártó szándékok és tettek sorát. Megjegyzem az ukránoknak is csak annyit kellett volna tenniük feltétlen támogatásunk és jóindulatunk érdekében, hogy az összlakosságukhoz képest elenyészően csekély kárpátaljai magyarságot a tenyerükön hordozzák. Ennek épp az ellenkezőjét cselekedték, és azóta sem a támogatásunkat akarják elnyerni, hanem sorozatosan provokálnak; gondoljunk a munkácsi Turul-szobor gyalázatos ledöntésére.
A magyar lélek és Orbán Viktor megértéséhez a kulcs a történelmünk és annak magyar szemüvegen át történő megfigyelése.
Az ellenzék nem magyar aggyal próbál egy-egy részletet megérteni, megokolja a saját maga gyártotta életidegen ideológiával, aztán kiderül, hogy a magyarok megint (az ő szemszögükből illogikusan) másként vélekednek. Ilyenkor leagymosottakozzák, levidékiezik őket, a saját megfejtésüket vélvén helyesnek. De mivel az egy teljesen téves, eltérő alapvetésből indul ki, mindig tévednek. Csodálkoznak, hogy a migráció idején lefasisztázott, érzéketlennek vélt kormányunk miért fogadja be az ukrajnai menekülteket. Pedig logikus, hiszen a szomszédunkból érkező háborús üldözöttek és a sokezer mérföldről idekiránduló illegális gazdasági térfoglalók között óriási a különbség.
Az ellenzéki megmondóemberek sosem tudják kiszámítani a reakciót, mert az ő világukban mások a prioritások, máshogy jár az agyuk, és soha nem megérteni akarják a magyarokat, hanem mindig megnevelni. És ezt nagyon rosszul tűrjük.
hirdetésHa mások okosítanak ki minket a saját történelmünkből (nyugat-európaiak, amerikaiak vagy akár a lengyelek) az pont olyan, mint amikor az ateisták magyarázzák, milyen a jó keresztény.
Visszatérő vád, hogy „elfelejtettük 56-ot”. Nem, nem felejtettük el. Az a magyar szuverenitásért vívott küzdelem volt, amiből sosem engedünk. De Trianont sem feledtük el, és azt sem, hogy a nyugattól kaptuk. A szovjet megszállást a nyugat szentesítette Jaltában, már jó előre. A genderőrület, a migránsok beözönlésének ösztönzése, az ügyeinkbe való folytonos beavatkozás is nyugatról érkezik.
A mi fő ellenségünk mindig az, aki a szuverenitásunkra tör.
A történelmünk adja az erőnket, a mély gyökereinket. Az ünnepeink megülése és tudatosítása ezt a célt szolgálja. Ahogy az egyén megemlékezik a születésnapjáról, házassági évfordulójáról, a számára fontos dátumokról, mert ezek adják ki az identitását, úgy a nemzet is hasonlóképpen. Csakhogy a történelem ismerete nem a sérelmek megtorlását, vagy korábbi szituációk újra játszását jelenti. Ahogy Kassai Lajos megfogalmazta:
„Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek.”
Dobó és Zrínyi, Rákóczi és Kossuth, Petőfi és Pongrátz Gergely küzdelmeinek nem az a tanulsága, hogy gyűlöljük a törököket, németeket, oroszokat, hanem hogy bárki ellen védjük meg a magyar szabadságot. Ez Brüsszel (és Washington) esetében a harcot jelenti (diplomáciai, jogi, politikai, kulturális síkon), orosz-ukrán viszonylatban pedig a békét.
Megtanultuk, hogy a túlélés érdekében mindig az aktuális legveszélyesebb ellenféllel kell harcolni, mert ugyan hosszú távon alakulhatnak másképp az erőviszonyok, de előbb meg kell érni azt a hosszú távot.
A lengyeleket hajtó féktelen oroszgyűlölet rossz tanácsadó. Nekünk soha nem népekkel volt bajunk, hanem aktuális birodalmakkal. Ahogy a törökök ellenségből szövetségessé lettek, miért ne történhetne meg ugyanez az oroszokkal?
Ami az oroszokban rossz volt, az elsősorban maga a Szovjetunió. Benne az ukránokkal is. Megszállás, exportált bolsevizmus, ateizmus, diktatúra; deportálások, Recsk, Gulag, koncepciós perek, kivégzések. Ma viszont ott tartunk, hogy Európában akarják betiltani a túlságosan megerősödő nem mainstream (értsd nem egyenglobalista balliberális) pártokat, mint például Németországban az AfD-t.
Amikor Soros György a nyolcvanas években megjelent Magyarországon a pénzével, és létrehozták az MTA-Soros Alapítványt, az akkoriban előremutatónak tűnt. Segített lebontani a kommunizmust, az egypártrendszert, a véleménydiktatúrát. Más kérdés, hogy ő már messzebbre nézett, és leendő nyílt társadalmát készítette elő; az az ő dolga. Abban a pillanatban a fő veszély a kommunizmus és a Szovjetunió volt, tehát Soros tevékenysége jó célt szolgált. Nekünk az a feladatunk, hogy amikor már nem a mi érdekünket szolgálja, akkor távol tartsuk. Ez nem hála kérdése, ez pragmatizmus. Volt egy közös ügyünk: megbuktatni a bolsevizmust; most ellentétesek az érdekeink, eszerint járunk el.
A címlapképen Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédét tartja a Várkert Bazárban 2023. február 18-án. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
