Jelenleg a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon. Európában is. Természetesen vannak fokozatok. Más az, ha az oroszlánok elé vetik vagy szélsőségesek lefejezik Krisztus követőit. Más az, ha bezárják a templomaikat és iskoláikat. Természetesen az is más, ha tévében, filmen, színházban gúny tárgyává teszik vagy a szertartásaikat megzavarják. Ez utóbbiak bizony Magyarországon is megtörténnek.

Bő húsz éve a szent három napot családommal a budai ciszterci Szent Imre templomban követjük végig. Felnőtt megtérőnek számomra ez jelenti a húsvétot, gyerekkori emlékeim erről nem nagyon vannak; saját gyerekeimen át is látom és élem meg ezeket a csodás szertartásokat.

A három fiam, amióta belenőtt, végigministrálta az elmúlt évtizedeket. A legkisebb most nagycsütörtökön az azzal egy időpontra eső U15-ös focimeccse helyett választotta inkább a misét. Saját döntésével.

Most is, mint mindig, gyönyörű, felemelő, megindító három nap volt, megidézve és megélve az utolsó vacsorától a kínhalálon át a feltámadásig vezető ívet, ami a történelemben egyszer esett meg, de a megváltás isteni időtlenségében mindig újra és újra lezajlik.

A nagyszombati misét a körmenet zárja, ez hagyományosan a Villányi út két pályáján, a villamossíneken is áthaladva vonul. A végén a plébános a templom erkélyéről ad áldást, a hívekkel közös éneklés után mindenki hazatérhet. A körmenet idejére a rendőrség-polgárőrség a gépjármű-forgalom elől lezárja az érintett útszakaszt; a villamosokat azért átengedik, egy-egy 17-es vagy 61-es elsuhan az éneklő katolikusok között.

Az idei ünnepség még nem ért véget, éppen belekezdtünk a Himnuszba, amikor az addig 20-30 méterre várakozó rendőrök elindultak, hogy az úttesten, illetve a villamos melletti járdaszigeten állókat elküldjék.

Ezt ők is erősnek érezhették, mert ekkor még megtorpantak, de a következő éneknél, a Boldogasszony anyánknál már odaléptek a hívekhez, és egyenként felszólították őket, hogy távozzanak. Éppen ott tartottam, hogy „Magyarországról, édes hazánkról…”, amikor az egyik közeg megállt előttem húsz centire, és szigorú arccal megkért, hogy hagyjam el a helyszínt. Én azért folytattam egész a „szegény magyarokról”-ig, a derék biztos úrral farkasszemet nézve, majd feldúlt lélekkel, szívemben meglehetősen vad indulattal végül csatlakoztam a feleségemhez, aki addigra már hátrébb lépett.

hirdetés

Botra támaszkodó idős bácsikat, és a kerület megannyi jámbor polgárát zaklatták egy vallási rendezvényen, amelyet nem lett volna joguk feloszlatni, hiszen még nyilvánvalóan tartott. Mivel összesen két percet kellett volna várniuk, hogy a békés és emelkedett hangulatú rendezvény befejeződjön, és a hívek hálatelt szívvel térjenek haza, ezért nem lehetett kétséges, hogy kizárólag a kellemetlenkedés volt a céljuk: egy kis tüskét nyomni a húsvétot ünneplő keresztények körme alá.

Valószínűleg a kerület baloldali vezetése akarta bosszantani azokat, akik tanártüntetés, kordonbontás vagy a pride helyett feltámadási körmenetre járnak.

Esetemben ez sikerült is, mellettem egy másik feldúlt urat is a felesége csitított, aki a rendőrökre tett kevéssé szalonképes megjegyzésemre szóvá is tette, hogy nem illik a húsvéti lelkülethez ez az indulat.

Én azonban azt gondolom, nem hagyhatjuk magunkat sem megfélemlíteni, sem kigúnyolni, sem némán tűrni a hivatalnak packázásait. A gyilkosaiért imádkozó, alázatos Krisztus csak egy része a személyiségének. A plébános úr is pár perccel korábban, kitűnő szentbeszédében a feltámadt Krisztus melletti feltétlen kiállást emelte ki, Pétert hozva példaként, aki nagycsütörtök éjszaka egy szolgálólánynak (tehát a leglenézettebbek egyikének) még azt is letagadta, hogy valaha ismerte Jézust, néhány héttel később viszont már a zsidó főtanács előtt vallotta meg a Mester iránti hitét és tiszteletét akár élete árán is vállalva ezt.

A kereszténység több annál, mint jámbor, lehajtott fejű, szegényeket istápoló közösség, mert az akkor pusztán egy baloldali párt lenne.

Pontosan azzal több annál, és azért nem is értik a „jóemberkedők”, mert míg a materialisták számára a földi boldogulás és a földi kapcsolatok a legfontosabbak (mert szerintük nincs is más), addig Krisztus egyértelműen fogalmaz: „Az én országom nem e világból való.” És az alamizsnaosztás és felebaráti szeretet mellett ott a kőkemény ígéret: „Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt.” Hogyan megyünk majd az oroszlánok elé, ha egy kerületi rendőr előtt is meghunyászkodunk? Az elmélet és a gyakorlat olykor összetűzésbe kerül, és az igazság szeretete felülírhatja a szigorú szabályokat. Jézus azt tanította, ha megütik a jobb arcodat, tartsd oda a balt is; ám amikor a főpap szolgája arcul üti, nem a másik felét kínálja fel ütésre, hanem önérzetesen megkérdi: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat. Ha meg jól, akkor miért ütsz?”

Nincs ellenszenvesebb annál, mint amikor szabálysértésen kapott alakok a rendőrök eljárásán háborognak, hiszen nekik éppen az a dolguk, hogy fenntartsák a rendet. De

azt se tűrhetjük, hogy akár a legkisebb mértékben korlátozni próbálják a vallásszabadság gyakorlását, mert nem meghunyászkodásra, hanem győzelemre hívott meg minket Krisztus.

Nem a másik orcánkat kell odatartani (értsd: legközelebb már ki sem merészkedni a Villányi útra), hanem megkérdezni: ha rosszul szóltunk (értsd: nincs erre engedélyünk), bizonyítsd be, különben pedig ne molesztálj minket.

Nem tudom, ki az illetékes, de egy bocsánatkérés jól esne tőle mindazoknak, akiknek a rendőrök intézkedése beárnyékolta a nagyszombatját.

A címlapképen a húsvéti körmenet látható a Budapest XI. kerületi Villányi út egy szakaszán 2023. április 8-án. Forrás: Facebook/Budai Szent Imre Plébánia