Szükségállapotot hirdetett Olaszország a migrációs nyomás miatt

Olaszország fél évi országos szükségállapotot hirdetett ki, miután a húsvéti ünnepek alatt jelentősen megugrott az illegális bevándorlók száma – jelentette be kedden Nello Musumeci polgári védelmi miniszter.

A tájékoztatás szerint első körben ötmillió euró (1,9 milliárd forint) forrást szabadítanak fel az intézkedések finanszírozására.

„Tudatában vagyunk annak, mennyire komoly a migrációs jelenség, amely az idén mintegy háromszáz százalékkal nőtt. Világossá kell tenni, hogy a szükségállapot nem fogja megoldani a problémát, mert annak rendezéséhez az Európai Unió tudatos és felelősségteljes beavatkozására van szükség” – hangoztatta a tárcavezető.

A rendkívüli jogrend egyebek között az új befogadóközpontok létesítéséhez szükséges eljárások megkönnyítését szolgálja. „Az állami intézményrendszert teljesen leterhelő szükségállapotot élünk meg. A délolasz régiók önmagukban nem képesek megbirkózni ezzel a vészhelyzettel” – húzta alá Musumeci.

„Döntő jelentősége van, hogy Európa végre cselekedjen: éveken át csak beszélt, de egy ujját sem mozdította, elérkezett azonban az ideje annak, hogy az EU bizonyítsa, valóban egy unió, és a migránsokkal való szolidaritás nemcsak Olaszország, Spanyolország, Görögország, illetve Málta feladata” – hangoztatta Matteo Salvini kormányfőhelyettes.

A húsvéti ünnepek alatt péntektől hétfőig mintegy kétezer migráns érte el Lampedusa szigetét több mint negyven bárka fedélzetén. Tunézia partjai előtt, illetve a máltai felségvizeken 38-an vesztették életüket hajótörésekben, 18 embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

Lampedusa szigetén a befogadóközpont reménytelenül túlzsúfolt. A legfeljebb 400 ember elszállásolására szolgáló létesítményben jelenleg mintegy 1800 migráns tartózkodik.

Az olasz belügyminisztérium adatai szerint idén már több mint 28 ezer illegális bevándorló érte el Olaszország partjait. Ez több mint négyszerese a tavalyi év azonos időszakában regisztrált mintegy 6900 menedékkérőnek.

(MTI)

A címlapképen illegális bevándorlók láthatók a migránsok Európába szállítására szakosodott SOS Mediterranee nemzetközi nem kormányzati szervezet által működtetett Ocean Viking norvég teherhajó fedélzetén a Földközi-tengeren, a szicíliai partok előtt 2022. november 6-án. Forrás: MTI/AP/Vincenzo Circosta

Iratkozzon fel hírlevelünkre