Jövőre megszűnhet a munkanélküli segély Németországban

Németországban a munkanélküli segély helyett egy egészen új, polgári juttatás-rendszer körvonalazódik. Az új szociális támogatás bevezetése azonban még nem dőlt el – tájékoztat a Berlini gyors. 

A kormány előterjesztésére a Bundestag megszavazta az eddigi munkanélküli segélyt (Harz IV) jövő évtől felváltó polgári juttatást (Bürgergeld). A munkanélküliek állami támogatásának átalakítása a kormány egyik előzetesen, a koalíciós szerződésben bejelentett célja volt. A változtatások értelmében az egyedülálló munkakeresőknek immár 449 helyett havi 502 euró jár majd.

Az elfogadott törvény enyhíteni kívánja a juttatásban részesülők megengedett vagyonösszegére és lakásméretére vonatkozó szabályokat is.

Németországban a legrosszabbtól tartanak

A 2005-ben – Gerhard Schröder kancellársága alatt – bevezetett Harz IV sokak szemében túlzott nyomást helyezett a munkát keresőkre, egyúttal növelte az állami kontroll szerepét. Nem véletlenül számított sok SPD szavazó szemében népszerűtlen intézkedésnek. A szakértők szerint Schröder 2005-ös választási vereségének és az SPD fokozatosan csökkenő támogatottságának egyik fő oka is a Harz reformokban rejlett. Ezért is volt fontos az SPD számára a segélyrendszer megváltoztatása, hogy ismételten vezető kormányzati szerepre tegyenek szert.

Egyelőre kérdéses, hogy megvalósul-e az új rendszer 2023. január 1-től esedékes bevezetése.

A törvényt ugyanis még a Szövetségi Tanácsnak (Bundesrat) is jóvá kell hagynia, itt pedig a kellő többség megszerzéséhez elengedhetetlen a törvényt jelen formájában elutasító CDU/CSU delegáltak támogatása. Módosító javaslataik kormányzati elvetését követően a CDU/CSU Bundestag-frakció a törvénytervezet ellen szavazott. Erre válaszul a kereszténydemokrata pártok most a Bundesratban kívánják feltartóztatni a törvény életbe lépését. „A polgári juttatást a Bundesratban a jelenlegi formájában nem lehet jóváhagyni. Az állampolgári jövedelem hátrányosan megkülönbözteti az alacsonyabb jövedelmű csoportokat, akiknek keményen kell dolgozniuk.” – jelentette ki Markus Söder bajor miniszterelnök és CSU-elnök.

Forrás és további részletek: Magyar-Német Intézet, Berlini gyors

Brüsszel jóváhagyta a Gazprom egyik német leányvállalatának államosítását

Bogár László: Az Északi Áramlat használhatatlanná tétele amerikai célokat szolgált

A címlapkép forrása: Pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre