Magyar-Német Intézet
- (H)arctér
Botrányos körülmények között alakult meg a türingiai tartományi parlament
A német újkori történelemben még nem látott politikai jelenetek zajlottak Türingia fővárosában, Erfurtban múlt hét csütörtökön, amikor is a szeptember…
- (H)arctér
Minden eddiginél magasabb a Németországban élő menekültek száma
A Németországban élő menekültek száma – minden eddiginél magasabb szintet elérve – csaknem 3,5 millió főre emelkedett. A Külföldiek Központi…
- (H)arctér
Politikai földrengés Szászországban és Türingiában, történelmi győzelmet aratott az AfD
Elmúlt vasárnap két kelet-német tartományban, Szászországban és Türingiában tartottak parlamenti választásokat, amelyek egyfajta szeizmográfként működnek a német belpolitikában. Ezeknek az…
- (H)arctér
Egyre több gyereket abúzálnak Németországban
Tavaly jelentősen megnőtt a szexuális erőszakot átélt gyermekek száma Németországban – derül ki a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) éves jelentéséből,…
- (H)arctér
A német védelmi miniszter bemutatta az önkéntes katonai szolgálatra vonatkozó terveit
A kötelező sorkatonai szolgalát esetleges részleges visszaállításával kapcsolatos tervek kormányzati elvetését követően Boris Pistorius német szövetségi védelmi miniszter az új,…
- (H)arctér
Az iszlám európai terjedése és a keresztényüldözés az iszlám világban napirendre sem kerültek a Német Katolikus Kongresszuson
Múlt héten tartotta 103. Katolikus Kongresszusát (Katholikentag) a Német Katolikus Egyház. A két évente esedékes több napos konferencián, amelyen mintegy…
- (H)arctér
Támadások és rongálások a választási kampány során Németországban
A múlt hét folyamán Szászországban többször is erőszakos támadás ért az európai parlamenti választási kampányban résztvevő politikusokat és önkénteseket –…
- (H)arctér
Több száz rendőrt tartanak szélsőjobboldalinak Németországban
Egy médiajelentés szerint a németországi tartományokban mintegy 400 rendőr ellen folyik fegyelmi eljárás vagy vizsgálat azzal a gyanúval, hogy szélsőjobboldali…
- (H)arctér
Sok a vitás kérdés a német fűtési törvény körül
Patrick Graichen (Zöldek) államtitkár menesztését követően újra a felszínre törtek a kormánykoalíció pártjai közötti ellentétek a vitatott – a köznyelvben…