Nem vált be a férjen való osztozás

166645679_4325403634153979_9075876332535550157_n

A TLC „Sister Wives” című sorozatában Kody Brown harmadik felesége bejelentette, hogy 25 év házasság után elválik.

A TV-csatorna Kody Brown, négy felesége és gyermekeik életén keresztül mutatja be egy poligám család működését. A 2010 óta sugárzott sorozatban és annak üzenetében most mégis törés keletkezett.

A harmadik feleség, Christine Brown úgy gondolja mégsem jó dolog több nővel egy férjen osztozni, így inkább külön folytatja életét, monogám kapcsolatra vágyva.

A reality sztár, Kody Brown elmondása szerint a válás nem csak a hitében, de a többnejűségben is elbizonytalanította, valamint

azt az üzenetet is hiteltelennek érzi, amelyet eddig közvetítettek a világ felé a jól működő többnejűségről.

A társadalom jelentős része valószínűleg nem véletlenül voksol a monogám kapcsolatok mellett, de ennek ellenére Kody Brown életvitele sem egyedi. Olvastunk már „többszerelmű” kapcsolatokról is, ahol a feleknek fogalmuk sincs, ki a közös gyerekek biológiai apja, de az anyák együtt nevelik gyermekeiket.

A probléma akkor kezdődik igazán, amikor ezek a kapcsolatok tönkremennek és a felek különválásával a gyermekek nem csak két, hanem több szülő között őrlődnek. Egy monogám válás is óriási traumát tud okozni, képzeljük el ezt egy többszereplős esetben.

A címlapkép forrása: Facebook/Sister Wives

Iratkozzon fel hírlevelünkre