Önbizalom az van, de mire?

A Demokratikus Koalíció szeptember 16-án jelentette be, hogy árnyékkormányt alakít, amelynek vezetésére Dobrev Klárát kérték fel.

Természetesen senkit nem lepett meg, hogy a Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnök vezette Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormánya árnyék-miniszterelnökének pont a párt elnökének feleségét nevezték ki, de ahogy Dobrev Klára a minap elmondta az ATV-ben, ez volt az elnökség demokratikus döntése.

A jogállamiságért, az „orbáni diktatúra” és „korrupció” ellen küzdve érdekes demokrácia lehet az, amelyben folyamatosan a Gyurcsány családot látjuk viszont a DK jelentős pozícióiban, mindenesetre borzasztó nagy önbizalomra utal, hogy

a Gyurcsány Ferenc által beszennyezett múltjuk ellenére még mindig alternatívaként tekintenek magukra.

Magyarország egykori  miniszterelnöke talán mára már belátta, hogy a bukása akkora volt, amelynek következtében se az arcát, se a nevét nem teheti a választások és kampányok középpontjába, így nem maradt más lehetősége, mint tornacsukában az asszony szoknyája mögé bújva irányítani az ellenzéki erőket, hogy legalább családon belül tartsa a hatalmat.


Hirdetés

„Az országnak arra van szüksége, hogy tisztességes baloldali kormánya legyen” – mondta a műsorban Dobrev Klára, azonban visszaemlékezve a baloldal kormányzására, mára már a tisztesség és a baloldal összeegyeztethetetlen kifejezésekké váltak.

Az árnyékkormány stratégiájáról egyelőre csak annyit tudtunk meg, hogy minden tagja éjjel-nappal, emberi erőn felül fog dolgozni, ellent mondani az Orbán-kormánynak. Konkrétumokat szokás szerint nem ismertetett a politikus, így az alternatívát egyelőre csak Gyurcsány Ferencben és családjában láthatja a választó.

Janó-Veilandics Franciska: Egyik kutya, másik eb

Janó-Veilandics Franciska: Ez nem ellenállás, hanem feszültség

A címlapképen Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője, a párt árnyék-miniszterelnöke az árnyékkormánya tagjainak bemutatásán látható a budapesti Off Kultúrszövőgyár Rendezvényközpontban tartott sajtótájékoztatón 2022. szeptember 19-én. Forrás: MTI/Kovács Anikó

'Fel a tetejéhez' gomb