Volt-e szerepe a csendőrségnek a zsidóság elhurcolásában – a történész válaszol

A magyarországi zsidóság deportálása kapcsán mindig a csendőrség kerül előtérbe, holott abban az egész magyar közigazgatás közreműködött – Szakály Sándor történésszel, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatójával beszélgettünk.

– A csendőrség szerepe a hazai deportálásokban visszatérő témája a második világháborús diskurzusoknak. Mi az igazság? A csendőrség valóban háborús bűnös?

– Ez egy állandó és visszatérő vitatéma a kutatók között, hogy a csendőrök mennyire voltak felelősek a zsidóságot ért tragédiákban. A magyarországi deportálásuk kapcsán mindig a csendőrség kerül az előtérbe, holott szólni kell arról, hogy

az egész magyar közigazgatás közreműködött a zsidóság összegyűjtésében.

Amikor megjelentek a rendeletek, a magyarországi zsidóság tagjainak döntő többsége törvénytisztelő állampolgárként végrehajtotta ezeket az utasításokat. Így tettek a csendőrök is, teljesítették azt a parancsot, amit magasabb szintről kaptak, mérlegelési joguk nem volt – ahogy 1944 előtt sem.

Szakály Sándor történész, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója. (Fotó: Tóth Gábor, Vasarnap.hu)

– Visszatérő kérdés, hogy a csendőrök tudták-e, hogy mi lesz a zsidóság sorsa?

– 1944-ben az emberek döntő többsége – ideértve a magyarországi zsidókat és a csendőröket egyaránt – nem volt tisztában azzal, hogy mi lesz a zsidók későbbi sorsa. A csendőrök megkapták a parancsot, hogy kísérjék őket egyik helyről a másikra, amelyek akkor többnyire a kisebb-nagyobb településeken kijelölt gyűjtőhelyek voltak, azokat őrizniük is kellett.

Többet nem tudtak, ezeket a feladatokat pedig teljesítették.

Ha megnézzük a korabeli – nem túl nagyszámú – fényképfelvételeket, hogy a csendőrség, hogyan kíséri a zsidókat, akkor azt látjuk, hogy két csendőr megy elől, utána meg száz-százötven ember, majd két csendőr zárja a sort. Így mentek a gettóba, erőszaknak sehol sem látszik a nyoma. Az ő feladatuk volt továbbá a gettó felügyelete, a vonatra szállításnál pedig a rendfenntartás.

– Ezek a feladatok mennyire adtak lehetőséget a csendőröknek arra, hogy visszaéljenek a pozíciójukkal?

– A csendőrség az 1940-es években közel húszezer főből állt. Bizonyos, hogy történtek olyan esetek, amikor a csendőrök törvénytelenül jártak el, bántalmazták az embereket vagy értékeket tulajdonítottak el tőlük.

Ugyanakkor meglátásom szerint ezek többnyire egyedi esetek voltak és nem felsőbb parancs írta elő.

Minden korban és minden testület történetében akadnak olyan esetek és személyek, amelyek és akik méltatlanok az adott testülettől elvártaktól.

A zsidóságot a szombathelyi gettóba történő átszállításuk után Auschwitzba deportálták (Forrás: Fortepan.hu)

A háború után a csendőrök számára létrehoztak egy különleges igazoló bizottságot, amely során mindenkinek igazolnia kellett a háború, illetve csendőri szolgálati ideje alatti tevékenységét. Ugyanakkor ebben utólagosan olyan kritériumokat fogalmaztak meg, amelyek alapján a csendőrök tevékenységének többsége nem volt igazolható. Azaz, csak azokat igazolták, akik az akkori – értsd az 1945 előtti – rendszerrel szembefordultak és nem az akkor érvényben lévő jogszabályok szerint jártak el. Így érthető, hogy nagyon kevés embert igazoltak közülük.

– A csendőrséget nem a zsidóság deportálásában részt vett szerepe miatt szüntették meg?

– Nem, ez egy tévedés, amely erősen él a köztudatban. A csendőrség megszüntetésével kapcsolatos 1945-ös miniszterelnöki rendelet semmiféle utalást nem tesz arra vonatkozóan, hogy a zsidósággal kapcsolatos tevékenysége miatt oszlatnák fel a testületet.

Zsidók Kőszegen, a vasútállomáson (Forrás: Fortepan.hu)

– Akkor mi volt ennek az oka?

– Különböző vélekedések vannak erre. Az egykori csendőrtisztek között az az elgondolás élt, hogy a csendőrség megszüntetésének a hátterében az állt, hogy a szervezet a két háború között hatékonyan számolta fel az illegális kommunista mozgalmakat. Ezt 1945-öt követően nem bocsátották meg a kommunisták.

Ezért nemcsak megszüntették, hanem ki is akarták radírozni, meg akarták másítani a csendőrök szerepét a magyar történelemben.

Ennek a hivatalos, rendszerváltoztatás előtti narratívának máig érződnek a hatásai. A csendőrök a második világháború után a szovjet hadifogságból hazatérve szinte kivétel nélkül internálótáborba, börtönbe vagy éppen zárt táborba kerültek. Részükre nyugdíj nem járt, szolgálati viszonyukat nem fogadták el. Mindez több tízezer embert érintett.

– Részesültek-e bármilyen rehabilitációban?

– 1991-ben az Alkotmánybíróság 44/1991(VIII.28.) számú határozata az egykori csendőrök nyugellátás kérdésében fontos változást hozott: onnantól kezdve a magyar állam szolgálatában eltöltött időt is beleszámították a nyugdíjukba. Addigra azonban már nagyon sokan meghaltak, így ez inkább egy szimbolikus gesztusként értelmezhető.

Zsidók Kistarcsán 1944-ben (Forrás: Wikipedia.hu)

– Hogyan látja, lett volna helye a csendőrségnek a háború utáni Magyarországon?

– A történelemben, nincs „volna”! A csendőrség számos országban megmaradt és a mai napig is működik, így többek között a szomszédos Romániában is. A csendőrség feladatát az állami rendőrség vette át. Az igazi kérdés meglátásom szerint az, hogy miként beszélünk egy testületről, amelyik Magyarországon – mintegy 65 esztendőn keresztül – európai színvonalú közbiztonságot tartott fent.

Amit az utókor tehet az az, hogy tisztességesen szól a csendőrségről.

Be kell mutatni az egykori testület erényeit, rá kell mutatni a hibáira, de mindig a tényekből kell kiindulni és nem az igazolhatatlan állításokból.

Tóth Gábor

Szakály: A kormányzóné sem tudta kijárni a csendőrök házasságkötését

Szakály: A csendőrség a bűnmegelőzés hatásos eszköze volt

Szakály: Károlyiék a legkritikusabb időkben fejezték le a katonai vezetést

Kiemelt képünk forrása Fortepan.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre!