Imádkozunk, talán naponta is, hogy véget érjen a vérontás, de a saját szívünkben nincsen béke. Csodálatos dolog várni másoktól, hogy engedjenek el valós, vagy hazudott sérelmeket, hogy legyenek nagyvonalúak egy ilyen nehéz helyzetben, de mi ennek a töredékére nem vagyunk képesek azért, hogy köztünk megszülessen a béke.

Ha nem csak a rövid ismertetéseket hallgatjuk a híradóban, naponta látjuk a könnyeket, a vért, a kormot a romok falán, hallgatjuk a hangzatos mondatokat és kifogásokat a politikusok ajkáról, és talán igyekszünk távol tartani magunktól a tudatot, hogy ártatlanok is meghalnak. „A háború ilyen” – mondják sokan, hogy megnyugodjon a lelkük. Nincs ráhatásunk. Talán nem is ezzel kellene foglalkoznunk, hanem magunkkal és a bennünk fekélyesedő gyűlölettel.

Persze, hónapok óta hallgatjuk azt is, erről és arról az oldalról is, hogy Magyarország egységét szeretnék elérni, mégsem veszik valamiért a fáradtságot, hogy meghallják, megértsék és megbeszéljék az ellentéteket!

Igen, most talán te is arra a másik oldali politikusra gondolsz… de én mindegyikre. Kiragadott szavakat forgatunk ki, hogy igazoljuk a másik gonosz és ostoba voltát, ami világossá teszi, hogy akik ezt hergelik, tudják mit tesznek. Elfelejtünk arra felelni, hogy milyen valós problémáink vannak, miközben azt is állítja mindenki, hogy sorsfordító ez a választás. Ha az lenne, miért nem vesszük a fáradtságot a párbeszédre? Miért nem teszünk meg mindent a hazánkért, például a saját táboraink bűneinek felszámolása tekintetében? – Talán mégsem „mindenek előtt”? Bárhogy gondolod, még mindig mind a két félnek a retorikájára alkalmazhatod az iménti mondataimat.

Ha valaki csak felszínesen kíván a hazánk ügyeivel foglalkozni, most könnyen indulatba jöhet azon, amit mondtam. Nekem papként is az a bajom a hitünket, Egyházunkat érintő, vagy éppen morális kérdésekkel, hogy annyira felszínesen kívánunk foglalkozni velük, hogy lehetetlen elkerülni a félreértéseket. Azt hiszem, ez nincsen másként a közügyekkel sem. Ám én nem kívánok pártpolitikát folytatni!

Igen, politizálhatnának a papok is, de nekünk fontosabb dolgunk is van… Ahogy másoknak is lenne!

hirdetés

Most akkor mit is szeretnék ezzel a cikkel? Meghívni mindenkit, akinek fontos Magyarország ügye és békéje, hogy határozzuk el magunkat ma! Még nem késő! Még ma döntsük el, hogy inkább nem szólalunk fel egy ügyben, ha csak a másik ember megvetésével tudjuk azt megtenni. Hogy amennyiben van rá türelmünk, mégis vesszük a fáradtságot és igyekszünk megérteni másokat és megmagyarázni a saját véleményünket. Hogy a saját portánkon teszünk rendet, mielőtt a másikat rendre utasítanánk! Ha fontos nekünk ez a földi országunk, akkor tegyük meg ezt minden ránk fröcsögő gyűlölet ellenére!

Mert békét nem a jól viszonzott pofonok, nem is a cselesen bemutatott torz képek, hanem egyedül az igazság és a szeretet képes teremteni ebben a világban.

Jézus idealista volt, ha úgy gondolod, hogy ezek a képek gyermetegek. Valahogy Ő mindig arra tanított minket, keresztényeket, hogy jobbnak kell lennünk, mint azoknak, akik csak a szájukban, a felszínen voltak istenhívők. Azt mondta, hogy a szívünkben születnek meg azok a tettek, amelyek építik és egyben tartják ezt a világot. Mert nem a mi erőnk, hanem Isten ereje lesz az, amely mellénk áll ebben a szándékban.

Ami a mi ügyeskedésünkből telik, az törékeny, mulandó. Az a béke, amelyet ravaszsággal, vagy a másik elnyomásával teremtünk meg, kárhozatra van ítélve. Majd a végén, mit felelsz, amikor az Ítélő elé állva azt hallod: „másként gondolkodó voltam és te ledorongoltál, ellenkező politikai pártba tartozó voltam és te semmibe vettél!” – Azt gondolod, ez túlzás? Jézus a legkisebbekkel, a világ szemében megvetendőkkel azonosítja magát. (Nem a céljaikkal, nem az elméleteikkel, hanem a személyükkel.)

Ha kevésre tartod azt, aki a másik táborba tartozik, vajon nem ő a legkisebb, vagy nem ő a megvetendő a szemedben? Azt kérdezi meg, te hogyan viszonyultál hozzá, mint emberhez, nem azt, hogy mit szóltál az ő véleményéhez! A békének nincs más útja.

Molnár Miklós atya

Címlapkép: Unsplash