A nemzetközi média napok óta foglalkozik a München-Freisingi Egyházmegye által megrendelt vizsgálat eredményeivel, főleg azon megállapítással, miszerint Joseph Ratzinger bíboros 1977-1982. közötti müncheni érseksége idején maga is „rosszul kezelte” volna négy pedofil pap ügyét.

Sokan sietnek ítéletet mondani Ratzinger, azaz XVI. Benedek pápa felett, akinek úgymond ezzel oda lenne a hitelessége. Azt senki nem vitatja – a katolikus egyházon belül sem – hogy a múltban a pedofil bűncselekményekkel szembeni egyházi vezetői fellépés egyáltalán nem volt megfelelő, még a korabeli mércével sem mindig, a mai, jóval tudatosabb hozzáállás felől nézve pedig különösen nem.

Az elmúlt két évtized, s ezen belül kiemelten XVI. Benedek pápasága azonban fordulatot hozott a katolikus egyház hozzáállásában intézményes és jogi szempontból is. Ferenc pápa pedig tovább pontosította, szigorította az eljárásokat és támogatja a múltbeli hibákkal és bűncselekményekkel történő leszámolást.

A München-Freisingi Egyházmegye által egy ügyvédi irodától megrendelt, az egyházi irattárak átvizsgálásával összeállított jelentés – mint műfajából is következik – nem bírósági ítélet, megállapításainak egyes részleteit vitatják is. Az akkori érsek, Ratzinger bíboros terhére felrótt esetek közül a legsúlyosabbat már 2010-ben kielemezték. Ekkor történt, hogy az Esseni Egyházmegye kérésére Ratzinger bíboros befogadott egy papot, akit gyermekmolesztálással vádoltak. A főpásztor szándéka szerint a papnak kezelésen kellett részt vennie, azonban az adminisztrációt vezető általános helynöke később az ő tudta és beleegyezése nélkül bevonta a lelkipásztori szolgálatba is.

Ebből a szempontból mellékesnek tűnik, hogy Ratzinger valóban részt vett-e vagy sem egy 1980-as tanácsülésen, ahol a nevezett pap befogadásáról szó volt (az emeritus pápa tévesen úgy emlékezett, hogy nem volt ott, de az iratok fényében korrigálta magát).

Hiba lenne általánosítani

A katolikus egyház vezetőivel szemben immár több mint egy évtizede újra és újra előkerül a vád, hogy bár tudtak a pedofil visszaélésekről, nem tettek semmit azok megelőzése érdekében, illetve a bűnösök egyházi és világi felelősségre vonása érdekében. Azért, mert nekik úgymond csak az egyház jóhírének védelme volt a fontos, s ezért igyekeztek inkább eltussolni a botrányokat.

Az utóbbi évek egyházi jogszabályi szigorításai éppen erre a területre, az elöljárói felelősség kérdésére összpontosítottak, miután XVI. Benedek pápa idején magával a pedofil papokkal szembeni fellépés szigorodott jelentősen.

XVI. Benedek pápa megáld egy csecsemőt heti általános audienciáján a vatikánvárosi Szent Péter téren 2012. október 24-én. Jobbról az egyházfő akkori személyi titkára, Georg Gänswein. (MTI/EPA/Maurizio Brambatti)

Joseph Ratzinger ugyanis 1982-től a Hittani Kongregáció prefektusaként kénytelen volt szembesülni a klérus által elkövetett legsúlyosabb visszaélésekkel. Ő volt az, aki a következetesebb fellépés végett 2001-ben szigorúbb eljárási szabályokat dolgozott ki többek között a papi pedofilbotrányok kezelésére. S pont ezen utasítását szokták – tájékozatlanságból, vagy elfogultságból – annak bizonyítékaként felhozni, hogy az egyház tiltotta volna az ilyen esetek jelentését a világi hatóságoknál. Holott kánonjogi szabályról van szó, amely csakis az egyházon belüli eljárásokkal és büntetésekkel foglalkozik, ami mellett mindig is megvolt az érintettek joga ahhoz, hogy ha bántalmazást szenvedtek, akkor a rendőrséghez forduljanak. S bizony számos most elővett esetben ez meg is történt.

Emlékezetes volt a pápává választása előtti napokban, 2005 nagypéntekjén tarott keresztúti elmélkedése, melynek során nyíltan megvallotta: „Mennyi szenny van az Egyházban, és éppen azok között, akiknek a papságban egészen Őhozzá kellene tartozniuk”.

Ugyancsak XVI. Benedek volt az, aki 2005-ben szigorította a papságra való alkalmasság kritériumait, kifejezetten kizárva, hogy megrögzött homoszexuális hajlamú személyeket pappá szenteljenek. Ezt azért is lényeges, mert az utóbbi évek vizsgálataiból és a jelentésekből kiderült, hogy a papok által elkövetett visszaélések túlnyomó többségében szerepet játszott a homoszexuális hajlam.

És szintén XVI. Benedek volt az, aki bíborosként és pápaként is határozottságot mutatott fel, amikor fontos egyházi személyekkel szemben kellett eljárni. Például az egykor nagyhatalmú és befolyásos Marcial Maciel atyával, a Krisztus Légió kongregáció alapítójával szemben, akivel szemben csak pápává választása után tudott megfelelően fellépni, lényegében házi őrizetre ítélve a bűnöst és elrendelve a kongregáció alapvető reformját.

2010. március 19-én pedig XVI. Benedek volt az, aki az írországi pedofilbotrányok nyomán az ottani katolikusokhoz írott levelében a legvilágosabban fogalmazott ebben a kérdésben. Nemcsak elítélte a botrányos eseteket, s együttérzését fejezte ki az áldozatok iránt, továbbá az egyház többi ártatlan papja és világi hívője iránt, akiket e botrányok esetleg elbizonytalanítottak. Hanem a felelősségre is rámutatott, konkrétan a hivatásukat eláruló papok és a felügyeletet, valamint a szükséges szankciók alkalmazását egykoron elmulasztó püspökök felelősségére, felszólítva mindannyiukat a következmények vállalására. Ennél azonban tovább is ment Benedek pápa.

Felhívta a figyelmet azokra a mélyen húzódó okokra is, amelyek a botrányos esetek előfordulásához vezethettek. Hiszen a jövőbeni megelőzés nem lehetséges az okok ismerete nélkül. Meglátása szerint a visszaélések történelmi kontextusa a szekularizált társadalom, az egyházba is beszüremkedő világias szellem, a hitet tápláló rendszeres vallásgyakorlat elmaradása volt. A kellő fellépés hiányát Benedek pápa arra a téves megközelítésre vezette vissza, amely elhanyagolta az egyházon belül a jogszabályok és a rend következetes betartatását. Az egyház jóhírének védelme persze fontos (érdemes volna kitérni arra is, hogy miért s mit is jelent), de ennek nem szabad az igazság rovására mennie.

Ismeretes, hogy pápasága idején XVI. Benedek rendszeresen fogadta a pedofil papok áldozatait, akár a Vatikánban, akár nemzetközi utazásai alkalmával. Ezzel kiegészítve a bűnelkövetőkre irányuló figyelmet az áldozatok iránti odafigyeléssel és a kiengesztelődéssel. Benedek pápa a sokszor előtérbe kerülő anyagi kártérítéseknél többet akart: hogy a jogi, intézményes és emberi aspektusok mellett Jézus Krisztust se hagyják ki a megoldásból, hiszen az egyház mégiscsak őhozzá hivatott elvezetni az embereket. XVI. Benedek ezért az írekhez írt 2010-es levelében arra kérte az egykori áldozatokat, hogy súlyos és helyrehozhatatlan sérelmeiken túl tekintsenek Jézus Krisztusra, aki maga is ártatlanul szenvedett, és a sebek helyét feltámadott testén is tovább viselte. Ő az, aki igazán vigaszt és gyógyulást tud nyújtani. És – akármilyen nehezére essen is a sérelmeket elszenvedett áldozatoknak a templomba akár csak belépniük is – az egyház közössége a Jézussal való találkozás, a vele való személyes barátság ápolásának helye.

XVI. Benedek pápa köszönti a hívőket a vatikáni Szent Péter-bazilika VI. Pál termében tartott heti általános audienciáján 2013. január 2-án. (MTI/EPA/Alessandro Di Meo)

Az Egyház mint politikai szervezet?

Az egyházon belüli pedofília elleni küzdelem tárgyában Ferenc pápa által 2019 tavaszán Rómába összehívott püspöki tanácskozásra az immár emeritus Benedek pápa egy hosszabb írással készült, amit aztán a német Klerusblattban publikált (magyarul is megjelent). A jelenség okait elemezve XVI. Benedek az 1960-as évek szexuális forradalmának kontextusát, a papnevelés és az egyház erkölcsteológiai tanításának összeomlását, valamint az 1983-as Egyházi Törvénykönyvben foglalt büntetőjog szándékoltan gyenge megfogalmazására hívja fel a figyelmet, s rámutat, hogy a később megindult reformoknak is ezeket a területeket kellett érintenie.

Ám az igazi okokat vallásos szempontból vizsgálva rámutatott: „a jelenségnek végső soron az az oka, hogy nincs jelen Isten. Hiába vagyunk keresztények és papok, mi magunk sem szívesen beszélünk Istenről, mert úgy látjuk, hogy nincs gyakorlati jelentősége annak, amit mondunk.”

Sőt: „az Egyházat ma valóban sokan már csak valamiféle politikai szervezetnek tartják. Gyakorlatilag szinte kizárólag politikai kategóriák alapján beszélnek róla, még egyes püspökök is, akik javarészt kizárólag politikai szempontok szerint mondják el, milyennek szeretnék látni a jövő Egyházát”.

Utóbbitól viszont – szigorúan a hit alapjáról kiindulva – XVI. Benedek emeritus pápa óva intene mindenkit: „Az az elgondolás, hogy mi magunk jobb Egyházat tudnánk alkotni magunknak, valójában a sátán javaslata, amellyel el akar távolítani minket az élő Istentől, olyan hazug logikával, amelynek hajlamosak vagyunk felülni. Nem, az Egyház ma sem pusztán rossz halakból és konkolyból áll. Ma is létezik Isten Egyháza, és ma is az az eszköz, amellyel Isten megment minket. Fontos, hogy a sátán hazugságaival és féligazságaival szembeszegezzük a teljes igazságot: igen, vannak bűnök és van rossz az Egyházban.

De ma is létezik a szent Egyház, amely elpusztíthatatlan. Ma is sok alázatosan hívő, szenvedő és szerető ember van, akikben megmutatja magát a valóságos Isten, a szeretet Istene. Istennek ma is megvannak a tanúi (martyres) a világban. Csak éber figyelemre van szükségünk ahhoz, hogy meglássuk és meghalljuk őket.”

Érszegi Márk

Vatikán-szakértő

Címlapkép: Ferenc pápa meglátogatja XVI. Benedek emeritus pápát az új bíborosok társaságában a Mater Ecclesiae-kolostor kápolnájában 2020. november 28-án, a bíborosavató konzisztórium után. MTI/EPA/Pool/Gregorio Borgia