Baracsi Gabriella elbűvölő rókaillusztrációinak keres gazdit azért, hogy a befolyó összegből elkészítse első mesekönyvét. A gyermekkönyvkiadás kihívásairól, az alkotás örömeiről kérdeztük a népszerű illusztrátort.
– Mi kell ahhoz, hogy az emberből jó illusztrátor váljon?
– Sokféle készség és gyakorlás mellett talán szükséges hozzá egy színes belső világ is, amit aztán merünk megmutatni másoknak. Kell a belső érzékenység, a kifinomult gazdag érzelemvilág, ami felnőttkorunkra egyre kevésbé marad meg. Egy jó illusztráció képes arra, hogy ezt a gyermekkori érzelemvilágot felidézze.
Számomra a legnagyobb bók, ha valaki azt mondja, hogy azért szereti a képeimet, mert látszik benne, hogy megmaradt bennük valami mindannyiunk közös gyermeki világából.
Sokan ezt a naiv, gyermeki rácsodálkozást találják meg a képeimben.
Baracsi Gabriella rókája, amely meghódította a közösségi médiát (Forrás: Baracsi Gabriella hivatalos Facebook-oldala)
– Ennek a létrehozására viszont mérhetetlen szabadságra is szükség van.
– Természetesen. Maga az illusztrációkészítés is egyfajta szabadság. Csak úgy lehet alkotni, létrehozni valamit, hogy felvállaljuk önmagunkat, a saját érzéseinket és stílusunkat. A művészeti alkotás az mindig arról szól, hogy az alkotó vállalja azt, hogy érzéseit papírra veti. Ezt persze össze kell azért hangolni a gyerekek igényeivel is, no meg a szüleikével is, mert ők veszik meg végül a könyvet. Természetesen vannak a kiadóknak is elvárásaik, melyek nem nélkülözhetők.
A kiadók azzal tudnak sokat segíteni, hogy viszonylag szabad kezet adnak az illusztrátornak, hogy azt rajzolhassa meg, ami benne életre kelt a könyv elolvasásakor, és nem korlátozzák túlságosan.
hirdetés– Számos illusztrátor talán túlzottan megmarad egy stílusnál és nem tud váltani.
– Lehet, mert talán nekik mást jelent a rajzolás, de az is előfordul, hogy egyszer kényszerhelyzetbe kerültek, és aztán benne ragadtak. Van, hogy nincs az igazi, önazonos alkotásra elég idő hagyva, vagy nem fizetik meg. Ez meg fog látszani a végeredményen, ami sajnálatos. Voltam én is ilyen helyzetben, tehát megértem, de jobb volna, ha soha senkinek nem kellene ilyen körülmények között alkotnia.
Csak úgy lehet alkotni, létrehozni valamit, hogy felvállaljuk önmagunkat, a saját érzéseinket és stílusunkat (Forrás: Baracsi Gabriella hivatalos Facebook-oldala)
– Egy szabadúszó illusztrátor mondhat nemet egy felkérésre?
– Természetesen. Ha belül a szívében az ember nem tud valamivel azonosulni, mondjuk a könyv témájával vagy azzal a stílussal, amit a kiadó kér, akkor jobb, ha nemet mond.
Ha az ember olyat vállal, amiben nem tud ott lenni a szíve, az egész lénye, akkor nemcsak a végeredmény lesz gyenge, hanem idővel az alkotó is sérül; valahogy megtörik, megszürkül.
Egykor én is választásra kényszerültem, én is voltam alkalmazott. Egy ideig tankönyvekhez készítettem illusztrációkat. Egy idő után azonban már azt éreztem, hogy ez nem jó így, mert „futószalagon” készültek a rajzok. Akkor döntöttem úgy, hogy inkább vállalom a bizonytalanságot, az esetleges nélkülözést, de felhagyok a lelketlenné tevő munkával. Csak olyat érdemes vállalni, ami valóban megfelel önmagunknak. Amikor elértem ehhez a ponthoz, felmondtam, azóta szabadúszó vagyok.
A találékony róka (Forrás: Baracsi Gabriella hivatalos Facebook-oldala)
– Nem volt a váltás kockázatos?
– De az volt, óriási kihívás elé kerültem. Miután felmondtam, évekig lényegében nem volt bevételem. Akkor még nem ismertek, mint illusztrátort. Mégsem volt hiábavaló ez az időszak, mert ekkor tudtam megtalálni a saját hangomat, stílusomat. Lehetőségem volt a saját elképzeléseimet kibontakoztatni.
– Ha jól tudom van egy álma, amelyet évek óta dédelget. Mi is ez pontosan, és hogyan kezdődött?
– Egy szerény bérházban nőttem föl, ahol az a mindenki által ismert szürke műkőpadló borítás volt. Kislányként nézegettem a különböző kavicsokat benne, és próbáltam „megfejteni”, hogy mik is lehetnek. Gyermeki lelkemnek az egyik egy arc volt, a másik egy kiskutya.
Ez a játék megmaradt bennem felnőttként is.
Foltokat ejtettem az ecsettel a papírra, és abból próbáltam kihozni valamit. Mondhatni teljesen véletlenül, egy ilyen firkálás közben született meg annak a rókának a figurája, amely azóta névjegyemmé lett.
Baracsi: A közösségi oldalakon olyan dolgokat kezdtek el írni az emberek, ami alapján azt kell hogy mondjam, a rókám életre kelt (Forrás: Baracsi Gabriella hivatalos Facebook-oldala)
– Mi történt ezzel a kis rókával?
– Először csak rajzok voltak, melyeket a közösségi oldalakon osztottam meg, majd tavaly óta készítettem már hozzá kis történeteket is, melyekre ugyancsak nagyon pozitív visszajelzések érkeztek. A közösségi oldalakon olyan dolgokat kezdtek el írni az emberek, ami alapján azt kell hogy mondjam, a rókám életre kelt.
Valóban egy önálló kis lény lett, aki kedvességével és derűjével sok ember arcára csalt már mosolyt.
Ilyen egy jó alkotás, ami érzelmeket vált ki a nézőből.
– A közösségi oldalakra tölti fel a képeit?
– Igen. Valójában a képeim ott tudnak találkozni a közönséggel, és onnan azonnali visszajelzéseket is kapok rájuk, ami jó dolog. Sokat jelent, amikor valaki olyat ír, hogy egy fárasztó nap végén, amikor tompán görgeti a Facebookot vagy az instát, és feljönnek a képeim, akkor felüdül, megnyugszik, vagy jó érzések töltik el. Ilyenkor az az érzésem támad, hogy a festéssel az az igazi hivatásom, hogy gyógyítsak.
Gyermekként titokban erre vágytam – orvosnak is készültem –, de aztán elbizonytalanodtam, és az életem más fordulatot vett.
Ez a néhány pacából megszületett róka, úgy néz ki, némileg beteljesíti ezt a gyermekkori álmomat.
– Fontosak önnek ezek a visszajelzések?
– Igen, mert ezekből látom, hogy a rajzaim célt értek. A hétköznapi szürkeséget, ha meg tudják törni, akkor az emberek meggyógyulnak abból a káoszból, amit a világ nap mint nap okoz nekik. Ezek miatt a visszajelzések miatt kezdtem egyszer csak úgy érezni, tartozom azzal, hogy erről a rókáról egy mesekönyvsorozatot készítsek. Az a tervem, hogy ez a kicsiknek és nagyoknak szóló mesekötet készítése idén elindulhasson.
Baracsi Gabriella rókaillusztrációja (Forrás: Baracsi Gabriella hivatalos Facebook-oldala)
– Ha jól tudom, a közösségi oldalán árulja a képeit, hogy a mesekönyvét ki tudja adni.
– Igen, mert egy könyvet létrehozni és szabadúszóként kiadni – és megélni mellette – komoly anyagi kihívást jelent. Bízom benne, hogy ez sikerülni fog, és sok rókám talál gazdára.
– Miből tud az alkotáshoz erőt meríteni, az ön előtt lévő kihívásokkal megbirkózni?
– Egy-egy jó séta a természetben mindig feltölt. Barangolni, emberek nélkül járni a rengeteget igazán nagy élmény. Egyszerű boldogság ez, mégis nagyszerű. Sohase felejtem el, egyszer felmentem a Zemplénbe, ahol találtam egy tisztást, és ott leültem. Csak hallgattam, ahogy a szél megborzolja a fák leveleit. Aztán jött egy madárcsapat, és pont arra a bokorra telepedett le, aminek a tövében én ültem. Hihetetlen közelségben voltak, elérhettem volna őket a kezemmel. Ez másfél éve történt, de az élmény még mindig nagyon elevenen él bennem.
Ilyen pillanatokból, emlékekből lehet inspirálódni.
De segíthet akár egy illatos tea, egy jó beszélgetés, vagy éppen az is, amikor gyermekrajzokat küldenek nekem. Alkotni jó. Gyógyul vele az is, aki készíti, és aki kapja. Az tudom javasolni azoknak, akik szeretnének rajzolni, de nem tartják elég ügyesnek magukat hozzá, hogy ne ijedjenek meg, csak egyszerűen kezdjék el csinálni, amit szeretnének. Ne agyaljanak rajta, ne az érdekelje őket, hogy milyen lesz. Ne ijedjenek meg, ha az első vonalak görbék vagy kajlák. Nem számít, hogy ki fogja látni, vagy ki fogják-e állítani, a lényeg az alkotáson van. Alkotni kell, mert az alkotás öröm. Ez képes kiteljesedést adni, amitől sokkal boldogabb lehet az életünk.
Tóth Gábor
Az alkotás örömének mindenki életében helyet kellene kapnia!
A gyerekek a kiszámíthatatlan, izgalmas és vicces meséket szeretik
Kiemelt képünk forrása Baracsi Gabriella Facebook oldal.
