„Mészáros Lőrincék 5,3 milliárdért építenek egy darab zászlórudat a Citadellára!” – ordít a gondosan megkomponált üzenet Gyurcsány Ferenc Facebook-oldaláról, a számadat természetesen extra méretben, narancssárgára színezve, hogy a lehető legmagasabb tartományba szökjön a vérnyomás és kellően lebénuljon a prefrontális kéreg: egy csoffadt rúdért kifizet az állam 5,3 milliárdot a Lölőnek, az ész megáll.
A poszt azóta is ott figyel, immár közel 3000 dühösfejes reakcióval, sok-sok lájkkal és 1,7 ezer megosztással, a gép mozog, az alkotó a Szemlőhegyen pihen. Mint ahogy pihennek a Facebook tényellenőrei is, akiknek már rég szirénázniuk kellene az álhírterjesztés miatt – az 5,3 milliárd ugyanis természetesen a Citadella mostani megújításának összköltsége, egyebek mellett körülbelül 10 ezer négyzetméter falfelület rekonstrukciójával együtt,
de milyen béna lenne már átírni a posztot eggyel kisebb hazugságra, amikor oly megbízhatóan szállítja az orbánozós-akasztófázós kommenteket az internet összes bugyraiban.
Miközben Márki-Zay Péter épp azon kesereg a saját oldalán, hogy hazugságok és szándékosan félreértett mondatok uralják a nyilvánosságot. „Nem fásulhatunk bele a romlottságukba!” – szögezi le a miniszterelnök-jelölt, úgyhogy ne is fásuljunk bele, hanem nézzük, hogy is áll a helyzet ezzel a Citadellával és a „NER-közeli” beruházásokkal.
Maga a 35 méteres zászlórúd a zászlóhúzó motorral és alapozással együtt valójában 106 millió forintba (azaz a Gyurcsány Ferenc által világgá kürtölt ár ötvenedébe) kerül, amely összeg nagyságrendjét építőipari jártasság híján nem áll módomban megítélni, az azonban tény, hogy a Parlament előtti 22 méteres, motor nélküli árbócért 2006-ban 60 millió forintot fizetett az akkori kormány. Ez arányaiban 960 minimálbér összegének felelt meg, a mostani zászlórúd a mai viszonyok között 633 minimálbérbe kerül. Ha tehát a mostani túlárazott, akkor nem feltétlenül Gyurcsány Ferencnek kellene keltenie a hangulatot miatta.
Van itt azonban egy általánosabb hergelésfaktor is: már megint „NER-cégek” kapnak valamire iszonyú sok pénzt (hisz máshonnan nem is érkezett pályázat). Amit – legyen szó bármilyen beruházásról – valahogy úgy szokás elképzelni, hogy az összeget szégyentelenül lenyúlják, az objektum pedig magától megépítődik.
hirdetésMert valahogy ezek a projektek (a legendás kormányzati negyeddel ellentétben) sorra megvalósulnak, bennük van az anyag, valaki egymásra varázsolja a szinteket, utána pedig zömében kinéz valahogy az egész: a hat éve még szívszaggatóan siratott szabadtéri kocsma helyén például kinő egy Magyar Zene Háza, amelyről még a HVG is főcímben hirdeti: remek lett. És amikor a minap megkérdeztem az efféle „NER-es” építkezések valamely alvállalkozójánál betanított munkásként alkalmazott ifjú rokonomat, hogy tudja-e, mi az a körbetartozás, nem tudta. A rendszer legutolsó láncszemeként ugyanis minden hónapban óraműpontossággal megkapja hivatalos bérét, amely ráadásul messze nem minimál-.
Bezzeg a pre-NER időkben: a Magyar Narancs 2008. tavaszi (tehát még a válság előtti, de már jóval az állítólagos katarzist jelentő „igazságbeszéd” utáni) helyzetjelentése szerint „az állam közvetlen és közvetett támogatások, megbízások révén évente közel 500 milliárdot fektet az ágazatba [mármint az építőiparba]. Az eredmény: csaknem 600 milliárdos körbetartozás, százezernél több feketemunkás, hatalmas köztartozások és csődhullám”. Szép, tartós középületek, emlékezetes felújítások abból a korszakból, valaki? Hm?
Tényleg szerencsésebb lenne tehát, ha Gyurcsány Ferenc a számok bolygatása helyett inkább szépirodalmi tevékenységére koncentrálna. Az. Kevésbé. Kínos.
Természetesen lehet arról vitát nyitni, hogy szükség van-e az egyébként meglehetősen lepukkadt Citadella megszépítésére, Budapest egy újabb pontjának kirittyentésére, miközben a pedagógusbérek türelmetlenül várják az újabb nagyszabású emelést. Ha azonban a számokat megnézzük, elosztván a mostani gellérthegyi beruházás összköltségét az óvodákban és iskolákban dolgozó pedagógusok létszámával, akkor az derül ki, hogy az 5,3 milliárdból legfeljebb egy fejenként 36 ezer forintos egyszeri jutalomra futná – ami kétségkívül több, mint a semmi, de érezhető különbségnek kevéssé lenne nevezhető. (A mostani szerény, 10 százalékos béremelés többletfedezete 63 milliárd forint.)
De lehet azt mondani, hogy sok kicsi sokra megy, leállítjuk ezeket a flancos állami beruházásokat. Ebben az esetben kiindulhatunk abból, hogy az elmúlt öt évben felvett (részben „NER-közeli” magánvállalkozók által fizetett) plusz 86 ezer építőipari dolgozó egy részét el kellene bocsátani. Ha ezen izmos férfiaknak csupán egynegyede maradna munka nélkül és kapná (az ellenzék ígéretének megfelelően) kilenc hónapig az álláskeresési járadékot a gondoskodó állambácsitól, az úgy (hevenyészett és visszafogott bölcsész kalkulációim szerint) minimum 15–20 milliárd forintos tételként jelenne meg a költségvetés kiadási oldalán, az államkasszába befolyó adó- és áfabevételek egyidejű csökkenése mellett.
De legalább a Citadella is pusztulhatna tovább NER-mentesen, ahogy kell.
Francesca Rivafinoli
Kiemelt képünkön a megújuló Citadella látványterve látható. A tervek szerint a zöldfelület a másfélszeresére, 20000 négyzetméterre nő a felújítás után a Citadellán. Az erődfalon belül egy új, több mint 6000 négyzetméteres közpark lesz. Tó, kávézó és egy 35 méter magas magyar zászló is várja majd a látogatókat. Több helyen új átjárók nyílnak, így az erőd nyitottabb, szabadabb és természetközelibb lesz. Létrejönnek új kilátóteraszok is, ahonnan élvezni lehet majd az egyedülálló panorámát. Az ágyútoronyban a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató látványos kiállítás készül. A hosszú évek óta elzárt és mára lepusztult erőd most megkezdett megújítása 2023-ig tart. MTI/Várkapitányság
