Inkluzív kirekesztés európai módra

Meglepően széles körű felzúdulást keltett az Európai Bizottság legújabb nyelvhasználati kiskátéja, pedig tulajdonképpen egy szerves fejlődés logikus lépcsőfokával állunk szemben.

Szerencsés tulajdonosa vagyok egy 2009-es évjáratú, „A nemek szempontjából semleges nyelvhasználat az Európai Parlamentben” című kis kiadványnak, amely még „fölöslegesen” terjengős megoldásnak nevezte „a két”(!) nemre való külön utalgatást („he or she” vagy pláne „s/he”). Majd eltelt szűk egy évtized, és az Európai Tanács 2018-as útmutatója már amiatt problémázik, hogy a „he or she” jellegű formákból ki vannak rekesztve a nembinárisok. Ezzel együtt a német verzió azért kifejezetten felhív a „Lehrer/innen” és „der/die Lehrer/in” típusú szörnyalakok használatára – megjegyezve, hogy a gendercsillag (azaz a nembinárisokról a szó közepén szertartásosan megemlékező „Lehrer*innen” alak) a Tanács hivatalos szövegeiben nem alkalmazandó. (Egyelőre legalábbis, de meg lehet tenni a téteket.)

Innen aztán elérkeztünk a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó uniós ügynökség széles publikumnak szánt 2019-es nyelvhasználati eszköztárához, amely már a nemsemleges „ze” névmást is propagálja egy szép, széles íróasztal mellől, az „anyanyelv” szót pedig diszkriminatívnak tartja, és helyette a „native”, azaz „születési nyelv” kifejezést tartja egyedül üdvözítő megoldásnak – ami valahol különös, hisz kevesen szoktak összetett mondatokban kommunikálni az aranyórában, magzatmázasan. (Ezen a ponton pedig már magyarként is összerezzenhetünk, hisz bár nyelvtani nemeink nincsenek, „születési nyelvet” mi is kaphatunk a nyakunkba, ha nincs elég „legény a gáton”, valamint „férfi a talpán”, amely szólásokat a kiskáté szintén borzongva utasít el.)

Ilyen előzmények után tehát nincs ok csodálkozni az Európai Bizottság belső „inkluzív kommunikációs iránymutatásán”, de ha már átdolgozás céljából egyelőre visszavonták az opuszt, megragadnám az alkalmat, és a magam szerény eszközeivel felhívnám az inkluzív kommunikáció élmunkásainak figyelmét egy-két szempontra.

Az van, hogy az Európai Unió területén a feministák, a queerek és a nembinárisok mellett olyan kisebbségek is élnek, mint a vakok és gyengénlátók, vagy például a diszlexiások.

Kezdjük a látássérültekkel. A képernyőolvasó szoftverek alapértelmezetten a speciális írásjeleket is felolvassák. Be lehet úgy állítani őket, hogy ne tegyék, akkor viszont nemcsak a „s/he”, illetve a „Lehrer/innen” ferde vonalát fogják elhallgatni, hanem a képletekben előforduló törtvonalat is. Az meg úgy nem a legszerencsésebb. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a német gendernyelvben a nőket jelölő „innen” karaktersor önmagában nem azt jelenti, hogy „nők”, hanem azt, hogy „bent”, tehát a felolvasószoftver gyakorlatilag a következőképpen prezentálja a szóalakot: „tanárok törtvonal bent”.

A látó megteheti, hogy eleve átugorja szemével az efféle genderfüggelékeket, haladva tovább az állítmány felé, a látássérült viszont nem: „der Schrägstrich die Lehrer Schrägstrich in” – ezt a nyelvtörőt hallja ő az egyszerű és rövidke „a tanár” helyett.

Ezzel az inkluzív nyelv harcosai az idejét is rabolják, plusz a hallás utáni szövegértést is megnehezítik számára – nőként kikérem magamnak, hogy rám hivatkozva így kiszúrjanak bárkivel. Jó nekem a szimpla „tanár”, köszönöm.

De még jelentősebb tömeget alkotnak a diszlexiások és a szövegértési nehézségekkel küzdők, ideértve egyébként az igyekvőbb, nyelvtanuló bevándorlókat is. Esetükben a ferdevonalazás mellett különösen izgalmas az a nemsemlegesítési alapelv, miszerint a foglalkozásnevek helyett előnyben részesítendők az elvontabb fogalmak. A túlságosan hímneműnek hangzó „tanár” helyett például a (németül mellesleg nőnemű) „tanerő”, az „ügyintéző” helyett pedig az obskurus „igazgatási erő”. „Forduljon az illetékes igazgatási erőhöz” – olvashatja a segélyért folyamodó kisember a hivatalban, ami azért praktikus inkluzivitásilag, mert nemcsak nem érti meg, hogy mi a teendő, de még az az érzés is tovább erősödhet benne, hogy ő egy elveszett, kirekesztett lúzer. De abba is belegondolhatna egy-egy Helena Dalli a brüsszeli bőrfoteljében, hogy ha ő lenne diszlexiás, melyik típust preferálná vajon, azt-e, hogy „pincér”, vagy azt, hogy „a felszolgáló személyzet tagja”.

Ezért ha valóban fontos a társadalmi befogadás és a maradéktalan egyenlőség, akkor elsősorban nem arról kellene oldalakon keresztül prédikálni, hogy „a vakok” helyett mennyivel helyénvalóbb az „olyan emberek, akik vakok” körülírást használni, a „mentális betegséggel küzdők” helyett pedig a „neurodiverz emberek” terminust, hanem talán ténylegesen oda kellene figyelni rájuk. Első körben például le lehetne porolni a 2009-es nyelvhasználati iránymutatást (ha már), józanul belátva, mi is az, ami zavaró és teljesen fölösleges.

Francesca Rivafinoli

Variációk progresszív tévtanításra

 

Érzékenyítsük a legkisebbeket is: megjelent az első szivárványos lapozó Magyarországon

 

Légy transz, és tiéd az állás!

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre!