A közönségnek vagy Istennek szóljon a dicsőítő dal?

Amikor elindult a keresztény könnyűzene, akkor frissen megtért világi zenészek tucatjai lepték el a színpadokat. Szerették volna Jézushoz segíteni azokat, akik – korábbi önmagukhoz hasonlítóan – a lassabb vagy gyorsabb önpusztítás útján botorkáltak. Menni, menteni és erősíteni az újonnan megtérteket. Ez volt a jelszó – olvashatjuk a dicsőítésről szóló remek eszmefuttatást az Ez az a nap magazin oldalán.

Akik mélyről érkeztek

Általános jelenség volt, hogy akik nagyon mélyről jöttek, azok mindent beleadva követték Jézust, és amikor, ahogyan és akinek lehetett, beszéltek róla – állítja a cikk szerzője, aki szerint ez azóta is így van mindenkivel, aki durva háttérből érkezik a kereszténységbe, és óriási lendülettel kezd hozzá a hívő élethez. Az ilyenek – akkor és mindig is – pezsdítőleg hatnak az élet nehézségeiben lelassult, évek óta hitben járó hittestvéreikre, de van, hogy ez a lendület kritizálásba torkollik.

Ám különbözik a helyzete annak, aki 20 évesen nemrég jutott hitre, attól, akinek 32 éves korában el kell tartania egy négytagú családot. Tőle nem várhatod el, hogy esténként a kocsmákban hirdesse az Örömhírt. Ő a munkahelyén, és a rokonai, barátai között teszi, mert most ennek van az ideje. Nem külön programként, hanem hűségesen, hosszú időn át bizonyítva hite hitelességét szavaival és tetteivel.

A gyülekezetláncok

Az ezredforduló előtt a csak dicsőítéssel foglalkozó együttesek inkább gyülekezetláncoknak voltak a csapatai, mert náluk volt kellő háttér és fedezet arra, hogy a dicsőítők csak ezzel foglalkozhassanak, és színvonalas albumokat jelentethessenek meg. Ezek egyike, a Vineyard forradalmasította az imádatot, és egyik legismertebb dalukat Michael W. Smith és Tauren Wells énekli egy idén felvett albumon. Smith egy következő korosztályt képvisel, Wells pedig a maiakat, s így lesz teljessé a kör, hiszen az imádat a csecsemők szájától az aggokig hangzik. Az igazán ihletett énekek pedig kortalanok.

Nem szabad mereven szétválasztani az emberek felé üzenetet közvetítő zenekart a dicsőítésre fókuszálótól, mert a dicsőítés – előbb vagy utóbb – minden elkötelezett művészből kikívánkozik. Így jött létre a két Petra Praise album, és a szuperharcos, szuperbiztató Steve Camp komoly anyagot állított össze, és tanított a dicsőítés bibliai alapjairól. Az az érdekes, hogy a dicsőítés is képes Isten felé mozdítani a hallgatókat.

Isten jelen van a dicséretek között

A The Church On The Way közösség felfigyelt arra, hogy nagyon sokan már akkor döntöttek Jézus mellett, amikor az igehirdetést még nem is hallották, csak a dicsőítést. Harminc év alatt mintegy 25 ezren lettek így Jézus követői, ami azt mutatja, hogy mivel Isten ott lakozik a dicséretek között, képes jelezni abban a légkörben az érdeklődőknek. Persze, ha egy énekesnek az evangelizálásra van elhívása, akkor ez dalai szövegeiben is megmutatkozik. A leggyakoribb és leginkább hatékony módja az evangelizálásnak, hogy az énekekben bemutatják Jézust és Istent, s hogy miként jött közénk a Megváltás. A koncert során pedig a számok között van mód összefoglalni, értelmezni az Örömhírt, és akár felszólítani a résztvevőket, hogy legyenek ők is Jézus tanítványai. Ilyen módon működik a Continental Singers, de számtalan más énekcsoport is ennek mentén szolgált.

Julia Winterberg: Nagyszerű élmény volt Istent dicsőíteni a nehéz körülmények között is

Énekelni az Úrnak, énekelni egymás biztatására, és énekelni az érdeklődőknek. Mindenki maga válassza meg, hogy milyen arányban ad teret ezeknek az irányoknak, mert ez belülről jön, csak esetleg megfogalmazzuk. Ám minden hívő énekesnek és zenésznek alanyi jogon belső rácsatlakozása van az imádatra. Függetlenül attól, hogy radikálisabb vagy líraibb alkatok vagyunk, Isten imádatában találkozunk. Aztán majd eldöntjük, hogy milyen módon szolgálunk a körülöttünk levők felé. Mert ha Ő folyamatosan ott van a középpontban, akkor minden más is működni fog. Vele és Általa.

Forrás: Ez az a nap magazin

Iratkozzon fel hírlevelünkre!