Nem csak hogy kamuzott, de szerzői jogot is sérthetett Szabó Tímea

Szabó Tímea fals forrásmegjelöléssel, egy USÁ-ban készült képpel próbált bizonyítékkal szolgálni a magyar hajléktalanok nehéz helyzetére. Kis hiba csúszott azonban az elképzelésébe.

A magyar helyzet Szabó Tímea szerint

A Párbeszéd frakcióvezetője, Szabó Tímea hétfői bejegyzésében, egy hajléktalan személyről készült fotóval illusztrálva idézte Orbán Viktornak a Fidesz 29. kongresszusán elhangzott szavait: „Mi itt nem fogunk megfagyni télen, ők ott meg szülhetnek férfiként. Kinek mit intézett a kormánya.” Kinek, mit – kommentálta Szabó az idézetet.

Bejegyzésére Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára reagált. Posztban hívta fel a figyelmet arra, hogy a Szabó Tímea által megosztott kép „kamu”.

„Újabb kamukép, újabb lebukás. Így működik az újabban újságírókat alpári módon sértegető Szabó Tímea facebookos álhírgyára” – írta.

Mint azt az államtitkár megírta, a Szabó által megosztott kép 2013-ban készült Washingtonban. Ennek ellenére Szabó Tímea úgy mutatja be a felvételt, mintha az itthon készült volna. Rétvári kiemelte, hogy az eredeti képen látszik a Citibank amerikai arculata és a kép baloldalán elhaladó busz oldalának angol felirata, amit a párbeszédesek egyszerűen levágtak róla. „Szabó Tímea az átszerkesztett képpel és a mellé írt szöveggel azt az érzetet akarja kelteni, mintha a magyar kormány azt ‘intézte’ volna a magyar hajléktalanoknak, hogy ne legyen hova menniük a téli hideg elől, és érzéketlen lenne a hajléktalanok iránt” – tette hozzá.

A magyar valóság ezzel szemben az – olvasható a kormánypárti politikus posztjában –, hogy minden korábbinál magasabbra emelték a hajléktalanellátás támogatását és bevezették a vörös kódot, a többletkapacitások létrehozásával még a leghidegebb napokon is voltak szabad helyek a hajléktalanszállásokon.

A gyengébbek kedvéért, pl. Szabó Tímea: nem szobor

Szabó Tímea újabb hozzászólásban reagált Rétvári Bence bejegyzésére. Azt írta: a képen látható ember valójában egy szobor, aki a magára hagyott embereket szimbolizálja. „Frissítés: gyengébbek kedvéért, mint pl. Rétvári Bence, a kép illusztráció, a fotón egy SZOBOR van.” 

A fotón azonban az AFP képinfói szerint egy élő személy van, ahogy az egyébként – a fotót felnagyítva – egyértelműen látszik is.

Rétvári Bence egy facebookos „viszontválaszában” felidézte Szabónak, mit mondott Karácsony Gergely 2020. május 4-én: „hogy hajléktalanszállót fog nyitni a Városháza egy részéből. A bejelentése köré – Önhöz hasonlóan – szép mondatokat kerített: ‘A bajban ellökni azokat, akik a legnehezebb helyzetben vannak, számunkra nem elfogadható.’ És közben miről tárgyaltak a városházi emberek? Hajléktalanszálló építésről? Nem. A Városháza eladásáról! Nem nincstelenekkel beszélgettek, hogy hajlékot építenek nekik, hanem milliárdosokkal, hogy miként szerezhetik meg a főváros valószínűleg legértékesebb ingatlanát. Ez a különbség a baloldali szavak és tettek között” – szögezte le.

Rétvári egy fotót is belinkelt, így kommentálva azt: „Egyet biztosan mondhatok, ez nem egy kivágott stock fotó”.

A párbeszédes Szabó egyébként a kép forrásaként Hargitai Miklóst, a Népszava újságíróját jelölte meg. Aki kis fáziskéséssel – miután valaki a MÚOSZ sajtófotódíjára méltónak találta azt – elárulta: a kép az AFP-é.

Forrás: Facebook

A Vasárnap megkérdezte az AFP-t

A fotó, melynek a forrását egyébként Hargitai Miklós sem tüntette fel az eredeti posztban, valóban az AFP hírügynökségé. Az azzal szerződésben álló Getty Images oldalán a kép megvásárolható, az általános árjegyzékük szerint – alacsony felbontásban, amilyenben Szabó közzétette – mintegy 150 euróért.

Megkerestük a szerzői jogtulajdonos AFP-t Szabó eredeti posztját mellékelve, a részletek után érdeklődve. Megtudakoltuk azt is, lehet-e valamilyen jogi következménye annak, ha a képet a kiadó engedélye vagy fizetés nélküli használata fel Szabó Tímea. Amint választ kapunk kérdéseinkre, frissítjük cikkünket. 

Kiemelt képünkön: Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezetője 2019. október 9-én. (Fotó:MTI/Balogh Zoltán)

Iratkozzon fel hírlevelünkre