Ifjaink felveszik újra a lantot

A XVII. század közepéig a lant volt a legelterjedtebb és legnépszerűbb európai szólóhangszer. Ám a rákövetkező században mintha a hangszer használata háttérbe szorult volna. Mi lehett az elnémulás oka? Leginkább, hogy ezeket az eszközöket olyan események során is használták, amelyek erkölcsi szempontból kifogásolhatóak voltak. A külföldi lantosok és gitárosok a magasabb társadalmi osztályok eseményein továbbra is felcsendültek. A protestáns kollégiumok tűzre dobták a száraz fát, a piaristák pedig mintha megszentelték volna azt. Mintha valami hasonló jelenség lenne tapasztalható a mai keresztény könnyűzenében, ahol a világi szellemiségétől megtisztított hangszerek és zenei stílus a szent szolgálatába szegődnek, akár a liturgia során.

A főúri udvarok

A XVII. század kiváltképp főúri udvarokhoz és kúriákhoz köthető zenei élete igen sok változatosságot és gazdagságot rejtett magában, amelynek halvány továbbélését tapasztalhatjuk a XVIII. században – a zenetörténészek tanulmányai szerint. Az uralkodó társadalmi osztályok felelős érzékenységgel fordítottak gondot arra, hogy az egyes udvari eseményeiken az általuk fenntartott, saját zenekaruk járuljanak hozzá a mind gazdagabb kulturális és zenei életükhöz.

A XVIII. században a kóbor lantos és vándor énekmondó helyét elfoglalja az udvari muzsikus. A Rákóczi szabadságharc leverése után azonban már két különböző síkon mozgó zenei áramlat hatása volt érezhető Magyarországon.

Protestáns kollégiumok

Fejlődésnek indult ugyanis a kollégiumok zenei élete, amelynek művelésében főként a diákok vettek részt. Ők a különböző társadalmi osztályokból érkeztek a kollégiumok falai közé, és más zenei környezetből forrásozó zenei kultúrát hoztak magukkal. Ezek a stílusok mégis valamiben hasonlóságot mutattak egymással: a népi gyökerek jelenléte mindegyiknél kimutatható volt.

A kollégiumi zene csak bizonyos korlátok között fejlődhetett. Az egyes kollégiumok eltérő, nem egységes szigorításai szabták meg a korlátait. A református egyházi zsinatok előző századi állásfoglalásai határozottan tiltották a hangszeres zenét: „az Antikrisztus táncoltató miséjéhez alkalmazott hangszereket pedig a képekkel együtt kihányjuk, mivel azoknak semmi hasznok nincsen az egyházban, sőt jelei és alkalmai a bálványozásnak”. Ezzel a lantos hangszerek használata szintén a háttérbe szorulhatott.

A hangszerekhez és azok használatához tehát erkölcsi ítéletek kapcsolódtak. Például arról, aki hegedült, azt feltételezték: bizonyosan tivornyákon szokott részegeskedni, de minimum a züllött életvitelnél fog kikötni.

Külföldi pengetősök

Kimutatható, hogy a lantosok sokkal inkább jelen voltak a magasabb társadalmi osztályokban. A lant Európa-szerte általában a magasabb szintű zenejáték eszköze volt. A városi lantos muzsikusok nem álltak a városok alkalmazásában, sokkal inkább „független zenészekként” működtek. A hazai városok pengetősei között esetenként feltűntek külföldről érkezettek is.

A pozsonyi evangélikusok 1651-es inventáriumában például szerepel egy lant, valamint feljegyzés maradt fenn arról, hogy 1688 húsvétján Sopronban két lantos zenélt a templomban. A XVII. század közepéig a lant volt a legelterjedtebb és legnépszerűbb európai szólóhangszer.

A piaristák bevállalták

Mivel a lanthoz és egyéb pengetős hangszerekhez minden bizonnyal hozzákapcsolódott a már említett negatív erkölcsi ítélet, amelyek szerint ezek alkalmat adtak világi, erkölcsi romlásba taszító” darabok eljátszásra is. De még ha hozzá is tapadt ez a fajta negatív ítélet a hangszeres zenéhez, a feljegyzések szerint például a piarista atyák nem átallottak a sajátos „drámapedagógiájuk” részeként hangszeres zenét is oktatni, akár pengetős hangszereken, amelyek immár nem viselték magukon a negatív konnotációkat.

„A XVIII. század fegyelmi szabályzata még szigorúan megtiltotta, hogy az ifjúság bármi néven nevezendő nyilvános mulatságon részt vegyen. […] A XIX. Század nem mutat fel ilyen szigorú felfogást, az 1805. évi Bacchiferáliákon (utolsó farsang) ifjaink – igaz, hogy szigorú felügyelet alatt – rúgják a port, ’Baalban mulatnak, táncolnak és muzsikálnak’. […] Még 1816-ban is táncolnak az Esterházy kastélyban” – írja Dr. Pusch Ödön piarista A tatai diákság önművelődési törekvései című munkájában.

„Ifjaink felveszik újra a lantot”

A szerzetes tanár, amikor a XVIII. században tapasztalható „csendesebb időkről” beszél, kijelenti: „A hajnal derengése azonban nem késik soká, ifjaink felveszik újra a lantot, a szebb jövő reménye, a szabadság mámorító tudata új erőt, elevenséget, életet önt a fáradt tagokba, ernyedt izmokba, újra felcsendül, a most már szabad szellemnek dicsőítő éneke, muzsikája.”

Forrás: Gável Gellért Gitáros angyal című tanulmánya nyomán

 

 

A gregorián a katolikus könnyűzene számára is etalon

Keresztény könnyűzenei DNS-vizsgálat

Iratkozzon fel hírlevelünkre!