Túl fehér a Fekete-erdő
Most épp a népszerű amerikai túraruházati márka, a The North Face állt elő Németországban egy sajátos kampánnyal, melynek keretében a következő üzenettel fordult a nagyközönség felé (gondosan kiiktatva a kommentelés lehetőségét): „A túrázás a fehérek, a férfiak, a polgári réteg által uralt területnek tűnik, amely sokak számára se nem hozzáférhető, se nem csalogató. Ennek változnia kell, mert a természet senkinek nem a tulajdona.”
Röviden: fehérként erdőben kirándulni, hegyet mászni kirekesztő, rasszista húzás.
Aminek hallatán először is elszontyolodunk, hisz a korábbi leckékben már megtanultuk: a klasszikus zene szintén a fehér felsőbbrendűség megnyilvánulása, a sakk dettó (mindig a fehér kezd!!), piknikezni se szabad, hisz a „-nik” szótag alliterál a „n*ger” szóval – tehát kezd eléggé leszűkülni a szalonképes szabadidős tevékenységek köre. Mégse lehet folyton csak a kanapén kuksolni és olvasni, mondjuk a Tíz kicsi – párdon, a „Mert többen nincsenek” című híres krimit.
Ugyanakkor mégis gyanús itt pár dolog. Ha ellátogatunk a The North Face webshopjába, és megpróbálunk kiválasztani egy afrikai országot, hogy oda szállíttassunk egy jó kis kezdőszettet, szomorúan kell megállapítanunk, hogy ez nem lehetséges. A cég mindenfelé postázza termékeit, ingyen: Németországba, Svédországba, Hollandiába, sőt Szingapúrba is (ahol a legszívósabbak akár a 163,63 méter magas Bukit Timah nevű dombot is meghódíthatják) – csak éppen Afrikába nem. Márpedig ha a cég pólóiban és nadrágjaiban élmény csak igazán a természetjárás, akkor talán az afrikaiak számára is illene hozzáférhetővé tenni ezt az érzést. Különösen, ha a vállalat tömegével szeretne megnyerni új, nem fehér vásárlókat. Vagy csak az a baj, ha a Fekete-erdőben kevés az afroamerikai?
View this post on Instagram
Nem mintha az afrikaiak jelentős része nem töltene egyetlen hónap alatt több időt a természetben, mint egy-egy woke cég kommunikációs szakembere egész életében. Jódolgomban megadatott egyszer, hogy túrázzak Afrika egyik kevéssé látogatott vidékén, és elég ciki volt, ahogy mi ott baktattunk a spéci bakancsainkban és UV-szűrős pólóinkban, miközben ugyanazokon a hegyi ösvényeken egy-egy családanya húsz kiló rizzsel a feje tetején sétált haza a vásárlásból, mezítláb vagy flipflopban, a kissrácok pedig a két kezükben egy-egy kannával szökdécseltek le a völgybe vizet vételezni.
Ennek fényében enyhén lesajnáló hozzáállásnak tűnik, ha egy denveri cég a teremgarázsos légkondicionált irodaházából akarja őket atyáskodóan rávezetni a természetjárás szépségére.
Persze tény, hogy a Matterhornnál vagy az all inclusive nepáli kalandtúrákon alulreprezentált a nem fehér munkásréteg (bár a Covid előtti turbóturizmus utolsó évében Zermatt környékén lépni nem lehetett a szelfibotos kelet-ázsiai lányoktól – ők se fehér férfiak). Ugyanakkor itt megint félő, hogy a North Face akár 720–1000 eurós cuccait varró bangladesi és salvadori nők nem annyira azért maradnak távol az efféle mulatságoktól, mert bőrszínük miatt kinéznék őket a hüttéből vagy az alaptáborból, hanem mert az értük oly nagyon aggódó és őket szabadidős hegymászásra buzdító North Face az ő fizetésükön spórol.
Nem mai az adat, de 2008-ban Salvadorban 94 centet kapott a dolgozó egy 165 dolláros North Face dzseki komplett megvarrásáért – zsebek, cipzárak, minden (a legminimálisabb megélhetés akkoriban másfél dolláros órabérnél kezdődött), csúcsidőszakokban pedig hetente akár plusz 47 órát is rá kellett húzni. Így azért nehezen futja andoki kiruccanásra. Egy 2017-es jelentés szerint Bangladesben a North Face anyacégének dolgozó varrónők napi 5 túlórával rendszeresen 78 órás munkaheteket voltak kénytelenek teljesíteni – nem biztos, hogy ezek után az egyetlen szabadnapjukon hegymászásra vágynak a leginkább.
Viszont így legalább az amerikai cégnek jut elég pénze arra, hogy jóemberkedő Instagram-kampánnyal nevelje az európai polgárt.
A szerző további írásai itt olvashatók.
Kiemelt kép forrása: Pixabay
