Az egyházi zene utolsó mentsváraink egyike
„Gondolataim központi eleme az volt, hogy vajon a többszázas tömegben a fenti sorokat hányan énekelhetjük őszintén? Mennyi embert foghat meg a 21. században ez a csöpögős és terjengős szöveg és a hozzátartozó, álmosító zenei világ? Számomra ez nélkülözi az áhítatot és az elmélyülést. A különféle jelzők és mondatok teológiai helyességéről is lehetne vitatkozni.
A népénekek sokfélék. Legértékesebb része a magyar zene kialakulásának korai korszakából eredeztethető. A dalok részben késő középkori kódexekben maradtak fenn. Helyenként gyönyörű, régies pentaton jellegű dallamokat hallhatunk veretes régies szövegekkel. Ezek furcsa módon – talán időtlenségük okán – az emberek szívéhez közelebb állhatnak.
Gondoljunk csak például az A fényes nap immár leáldozott kezdetű csodálatos moldvai dalocskára. Minden szava áll… Más részük sokkal újabb lehet, szövegük talán a 19. század végi ponyvairodalommal mutathat párhuzamot. Akkoriban nagy tömegek számára is hozzáférhető módon különféle imádságokat tartalmazó kis füzetecskék tucatjai jelentek meg, visszatükrözve az akkor közkedvelt nyelvezetet (és gondolkodást).
Manapság már e »vallásos ponyvairodalom« szókészlete terjengősnek, giccsesnek, elavultnak tűnik, semmiképp sem tükrözi az internet korszakának gondolkodását. Éles a kontraszt a régies típusokkal szemben, és sajnos e giccses énekeket is sokszor hallhatjuk. A népénekekről komolyabban első alkalommal vagy harmincöt esztendővel korábban, Erdélyben gondolkodtam. Ott »eredeti«, falusias környezetben hangoztak fel, látszott, hogy a hívők ott mindnyájan együtt éneklik, reflektálva személyes életükre, magukénak érzik.
Megfogott az ismert magyar ősi énekek szebbnél szebb változatainak megismerése, és hatással volt rám a mögöttük álló őszinte tiszta lelkiség. A »zacskós tejen felnőtt« utazó tényleg zúgó fejjel tért vissza Magyarországra, akkoriban a fogyasztói tárdadalom éppen kibontakozóban volt, még a parizernek is csak egyszeres csomagolása létezett.
Kialakult egy új irányzat, a hatvanas évek végén magyar nyelvterületen is létrejött az egyházi könnyűzene, röviden a gitáros zene. Ráadásul a világi beatzenéhez hasonlóan, itt is van egy jellegzetesen magyar irányzat. Ifjúsági műfajként indult, első művelői manapság már régen nagypapák. A ma működő papság jelentős része – talán több, mint a fele – ebből a mozgalomból nőtt ki.
A keresztény könnyűzene hőskorszakának veteránjai ma is példák
A népénekekhez hasonlóan, az ilyen dalocskák egy jó része is selejt. Időről időre próbálják rendszerezni őket. A műfaj létjogosultságát nemcsak az idő igazolta, hanem a lelkiségi mozgalmak többsége is ezt az irányzatot használja »segédeszközként« Ez nem véletlen, hiszen a mai ember lelkét a gitáros műfaj érinti meg leginkább.
Azért osztom meg a véleményemet, mert tiltakozni kívánok az emberi butaság ellen. Mindkettő műfaj értékes, lelkeket mozgat meg, és Istenhez közelebb visz. Ezért egyikre vagy másikra haragudni badarság. Nem tudom, hogy mi folyik kántorképzőinkben, de nagyon károsnak tűnik, hogy sokan nem tűrnek meg más egyházzenei irányzatot.
Az egyházzenészek egy része mesterséges elefánttoronyban csücsül, eközben templomainkból kifogynak a hívők.
A jelenség egyik oka lehet a lassan, bánatosan elénekelt életidegen és életörömmentes népénekek használata. Sajnos kevés kántorral találkoztam, aki nyitottsággal viszonyult volna a gitáros műfajhoz. Egy olyan világban, ahol egyházaink visszaszorulóban vannak, ahol bármiféle egyházi zene az utolsó szellemi mentsváraink egyike lehetne.
A népegyház amúgy is visszaszorulóban van, ezáltal az egyházi zene átalakulása várható. Toleránsabbnak kellene lenni, és szakértelemmel kellene segíteni a könnyebb műfaj amatőr, de annál inkább lelkes tagjait. Nem pedig sok esetben ellenszenvvel és féltékenységgel mustráni, hogy a misén ki zenél.
Nem lehet esetleg kombinálni a műfajokat? Minden bizonnyal orgonakísérettel is gyönyörűen hangozhatnak a taizei énekek. A hozzáértő szakemberek részéről sok szakmai munkára lenne szükség, hogy mind a két műfajban összegyűjtsék az értékesebb műveket.
Az emberiség egyik csúcsteljesítménye a reneszánsz művészet, amelynek témája nagyobbrészt vallásos. Kicsit sántító hasonlattal: amikor létrejött, a maga korában ugyanolyan újdonságot jelentett, mint manapság az egyházi könnyűzene. Miért ne forrhatná ki magát az utóbbi is? Főleg, ha anyagi és szellemi szopnzorok állnának mögötte a reneszánsz művészekhez hasonlóan!”
Szabó Endre
Megérintett Isten a gitáros zenén keresztül – vallja Varga Gergő Zoltán zongoraművész
A kiemelt kép forrása: Gável András
