Eltűnt épületek nyomában (12.)

A huszadik század nem bánt kesztyűs kézzel az épített örökséggel. A világháborúk, a gazdasági válságok, a forradalmak, a politikai ideológiák, illetve az emberi hanyagság következtében számos értékes és városképet befolyásoló épület veszett el a fővárosban. Sorozatomban ezeket a rég elfeledett épületeket kutatom fel archív fényképek segítségével.

Budán a Lánchíd utca térsége évszázadokon át a dunai kereskedelem vérkeringésének központja volt, mivel az egyetlen dunai átkelő (hajóhíd, később lánchíd) mellett és a Budai vár alatt helyezkedik el. Itt rakodták ki a Délvidékről, illetve a felső Duna vidékéről származó árukat és a vízhordó lépcsőn keresztül juttatták fel azokat a polgárvárosba. Na de ne öles kövekből kiépített rakpartot képzeljünk ide rakodószerkezetekkel. Egészen az 1860-as évekig a Duna rendszeresen kiöntött a területre gát hiányában és a rakodómunkások is egyszerű fa cölöpökön álló deszkákon pakolták meg a hajókat.

A későbbi Lánchíd utca az 1860-as években. Jól látszik, hogy a partvonal még szabályozatlan volt és a hajók kikötését még kezdetleges módszerekkel végezték. (Forrás: FSZEK)

 

A Kiegyezés után minden megváltozott. Rohamos iramban kiépítették a ma is látható rakpart műtárgyait, megépült a Várkert bazár és a Kioszk épülete. A Dunától biztonságosan leválasztott part pedig hamarosan új, nagyvárosi külsőt öltött. A Lánchíd utca Duna felé eső oldalán, a Lánchídtól a Várkert bazárig sorakozott öt historikus stílusban épült palota: a Barber-Klusemann-bérpalota, a Lipthay-palota, Zichy-palota, a Széchenyi-palota és a Fiume Hotel.  

A Hotel Fiume az 1910-es években. (Forrás: www.skyscraperscity.com)

Az egykori Hotel Fiume helyén napjainkban városi park létesült. (Forrás: www.1.kerulet.ittlakunk.hu)

A Fiume szállodát gróf sárvár-felsővidéki Széchenyi Ödön megbízásából 1868 és 1870 között építették Varásdy Lipót és Frey Lajos tervei alapján, eklektikus stílusban. A négyszintes, dél felé elvékonyodó keresztmetszetű saroképület eleinte Széchenyi Hotel és Szállóda nevet viselte, az építtetőjére utalva. Gróf Széchenyi Ödön – Gróf Széchenyi István fia – alapította a magyar és török országos tűzőrséget, (a török állami tűzoltóság megszervezéséért „császári pasa” rangot kapott), mindemellett ő volt az első magyar, aki kizárólag hajón tette meg a Budapest-Párizs útvonalat.

A Fiume Hotel épületét a villamossínek választotték el az alsórakparttól. Az első világháborúig egy dunai panorámás kávézó is működött a földszinten. (Forrás: www.urbface.com)

A második világháborút követően elbontották az épületet. A hajdani díszes korlátot is beolvasztották és helyére egy méternyi kőkorlátot építettek. Az eredeti korlátszint jól látható a párkányzat vonalában. (Forrás: www.maps.google.com)

A fantasztikus dunai panorámával rendelkező szálloda mind a 48 szobáját szecessziós mintájú kályhákkal szerelték fel. Minden szoba rendelkezett hideg-meleg vizű fürdősarokkal, amely akkoriban luxusnak számított. A földszinten egymásba nyíló díszes termek voltak, amelyek egy rendezvény nagyságától függően feloszthatóak voltak. A recepció mind a Duna, mind a Várhegy oldaláról elérhető volt és rendelkezett távíró készülékkel. A hotel érdekessége, hogy a pincéjéből egy titkos alagút vezetett a Karmelita kolostor alagsorába, ahonnan a felszín érintése nélkül, szinte az egész várat be lehetett járni a szerteágazó pince és barlangrendszer miatt. Egy urbánus legenda szerint a vár oldalában lévő sziklakórházból alagút vezetett a János kórházig. 

Buda II. világháború előtti látképe, előtérben a Fiume Hotel. (Forrás: wikipedia)

Az ostrom után készült felvétel arról tanúskodik, hogy a Fiume szinte sértetlen maradt a háborút követően. (Forrás: Fortepan)

Az 1960-as évekre a háborúban megsérült háztömböt – köztük a Fiume szállót – teljesen elbontották. Látható, hogy a háború tán megmaradt palota szárnyait is tudatosan visszabontották, ezzel felbecsülhetetlen károkat okaztak. (Forrás: Fortepan)

Napjainkra a Lánchíd utca Várhegy felöli oldalán lévő épületek váltak a világörökségi látvány részévé, amelyek építészeti értékükben messze elmaradnak a háború után elbontott palotáktól. (Forrás: www.traavel.usnews.hu)

Széchenyi Ödön 1871-ben bérbe adta a szállodát Hect Jónásnak, majd 1893-ban Argauer Jánosnak. A csőd szélén táncoló hotelt 1900-ban Schumitzky Fanni vette át, aki Corso Hotelre keresztelte. De a névváltás sem hozott több vendéget, így végül 1901-ben Reiprecht Alajos bérelte ki, aki a Magyar Királyság egyetlen tengeri kikötőjéről, Fiuméről (ma Rijeka) nevezte el és egészen a második világháború végéig ez maradt a neve. Reiprecht Alajos a földszinti teremsor egyikében komponálta meg a budapesti nemzetközi szállodakongresszus indulóját 1902-ben.

Egy korabeli újság hirdetés 1912-ből. (Forrás: wikipedia)

Magyarország német megszállásakor német tisztek költöztek a Fiumébe. A németek helyszín választásában – mindamellett, hogy pazar kilátás volt a szállodából – nagy szerepe volt a titkos alagútnak is, amely egy esetleges visszavonulás esetén hasznos lehetett számukra. A visszaemlékezések szerint Budapest ostroma alatt nagy mennyiségű lőszert halmoztak fel a pincében, amely annak ellenére nem robbant fel, hogy az oroszok a Duna túlpartjáról nehéz tüzérséggel lőtték a királyi palotát és a budai Dunasort. A csodával határos módon csak két nagy belövés érte az épületet, de a Fiume kisebb sérülésekkel átvészelte a háborút. Éppen ezért érthetetlen és felfoghatatlan, hogy miért kellett a Fiume szállót a mellette álló további négy épülettel együtt elbontani 1946 és 1948 között.  A bontással egy teljes épülettömböt veszített a főváros, amely a mai napig hiányzik a belváros világörökségi szövetéből. Egyesek úgy vélik, hogy a karmelitába futó alagút ma is létezik, de biztonsági okokból kijáratát titkolják.

(A sorozat jövő héten folytatódik.)

 

Fecske Gábor László

Iratkozzon fel hírlevelünkre!