Amikor a Nyugat vizionál középkort

 

„Mérhetetlenül kínos és szégyenletes ez az egész. Szeretnék bocsánatot kérni Magyarországtól.”
(visszatérő német komment az eheti hírek alatt)

Van ez az uniós pénzmosoda, Luxemburg a neve: nagyszerűeket lehet ott kirándulni, sok bájos dolog van arrafelé, ezért nem szívesen kritizálja az ember, de azért kétségkívül emelne az ország fényén, ha ritkábban szólalna meg a külügyminisztere. Jean Asselborn ugyanis a pedofiltörvény kínálta alkalommal élve ismét magára vette a pedellusjelmezt, felemelte mutatóujját, és kifejtette: amit „a magyarok” „megengednek maguknak”, az „európaiatlan”, hisz „mindenkinek joga van ahhoz, hogy megválassza, hogyan kíván élni, nem a középkorban vagyunk”.

Nos. Tekintsünk el attól, hogy a külügyminiszter úr valami bűnrossz fordításból tájékozódhatott (ha egyáltalán), vagy a vonatkozó katari jogszabállyal téveszthette össze csúnyán a magyar szabályozást – tudjuk, ugye, hogy Katar egyenesen börtönnel bünteti a férfiak közötti szodómiát, sőt, úgy általában a házasságon kívüli szexet, ami azért érdekes, mert a Bayern München platinafokozatú támogatója pont Katar állam légitársasága, azaz a Magyarországot kioktató német sportvezetés vígan bizniszel egy homofób országgal. Mint ahogy az LMBT-propagandát tiltó putyini Oroszországgal is, tekintve, hogy a Magyarország-ekézésben részt vevő Schalke szponzora sem más, mint a Gazprom. Edzőtáborokba pedig lassan úgy járnak egyes német klubok a Perzsa-öbölbe, mint második otthonukba. De mindezen ne akadjunk fenn, hisz (ahogy a művelt római mondaná) a pénznek nincs homofóbiája.

Ott tartottunk tehát, hogy Asselborn úr összevont szemöldökkel leszögezte: nem a középkorban vagyunk.

A kijelentésben eleve jópofa, hogy elhangzásának körülményei kifejezetten a „feudális despota helyreteszi jobbágyát” felállásra emlékeztetnek (lásd még Mark Rutte „Magyarország ereszkedjen térdre” című magánszámát). Már az is erős egy kicsit, amikor Ursula von der Leyen szégyenezi le a magyar törvényt, miközben az Európai Unió működéséről szóló szerződés 165. cikkének (1) bekezdése konkrétan rögzíti: „az Unió (…) teljes mértékben tiszteletben tartja a tagállamoknak az oktatás tartalmára és szervezeti felépítésére vonatkozó hatáskörét, valamint kulturális és nyelvi sokszínűségüket”. A luxemburgi külügyér azonban talán még eggyel kevésbé van abban a helyzetben, hogy vele egyenrangú tagállamot leckéztessen egy nemzeti hatáskörbe tartozó kérdésben – Szijjártó Péter se szokta felháborodott nyilatkozatokban kérdezgetni, hogy egészen pontosan milyen pénzek mozognak oly irgalmatlan mennyiségben a nagyhercegség bankrendszere és Oroszország között. Ráadásul itt mégiscsak egy olyan törvényről volna szó, amelyet a demokratikusan megválasztott Magyar Országgyűlés 99,4%-os elsöprő többséggel fogadott el – mert a tartózkodásokat köztudomásúlag nem kell figyelembe venni, mint ahogy arról szintén az EU kioktatott minket.

De különösen is sajátos, hogy véletlenül épp azok a nyugat-európai országok háborognak, miszerint „nem a középkorban élünk”, amelyek saját portáján már nem is kopogtat, hanem szép kényelmesen berendezkedett a középkor.

Nem Debrecenben kellett tavaly segélyközpontot felállítani a női nemi szervek megcsonkításának áldozatai számára,

hanem a nagymúltú Bordeaux-ban; nem annyira mifelénk kell a bíróságoknak olyan apákkal foglalkozniuk, akik „becsületből” ölik meg lányukat annak „nyugati életstílusa” (azaz házasság előtti nemi élete) miatt, hanem például a szivárványos Bajorországban; és nem nálunk áll büszkén az új kölni nagymecset, amelyben cirkalmas betűkkel olvasható az Allahhoz intézett kérés, miszerint „segíts minket győzelemre a hitetlen néppel szemben”– már ha az ember olvas arab írást, hisz ez a sor véletlenül nincs lefordítva a német bennszülötteknek szánt prospektusban. (Nem kell mindent tudniuk a gyauroknak.)

De tanárt és imádkozó keresztényt se nálunk fejeztek le utoljára, homoszexuálist se nálunk öltek nemrégiben „isteni parancsra”,

meg hát nem mifelénk zajlik évről-évre vita arról, hogy milyen mértékben sérülnek a nők jogai, ha a napsütéses tengerparton valamiféle fürdőruhát kell viselniük a strandoláshoz, az egész testet elfedő (és lehetőleg fekete) burkini helyett.

Végül pedig nem a magyarok azok, akik – a körültekintő tájékozódás és a felvilágosult forráskritika modern kori elveiről látszólag nem is hallva – mindenféle szóbeszéden és hiedelmeken alapuló tömeghisztéria nyomán indítanak boszorkányüldözést egy szabadon megválasztott kormány ellen. Több tiszteletet: a nyugati politikusok se nem nádorispánjaink, se nem inkvizítoraink. „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy megválassza, hogyan kíván élni: nem a középkorban vagyunk”.

 

Francesca Rivafinoli

A szerző további cikkei itt olvashatók

Iratkozzon fel hírlevelünkre!