Szomáliai gyilkolt Németországban

Megkéseltek több embert a németországi Würzburgban, a feltételezett elkövetőt elfogták.

A Bajorország tartományi város rendőrségének tájékoztatása szerint a feltételezett elkövető egy Würzburgban élő, 24 éves szomáliai származású fiatalember.

Három embert megölt, több embert megsebesített. A rendőrök rálőttek, megsebesítették.

Az elkövető nincs életveszélyben. Nem találtak arra utaló jeleket, hogy lettek volna társai – közölte a rendőrség. Egyben kérték, hogy senki ne terjesszen felvételeket a würzburgi belvárosban történt esetről. „Kérjük, tiszteljétek az áldozatok magánszféráját” – írták a Twitteren. Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök ugyancsak a Twitteren azt írta, hogy kormánya együtt gyászol az áldozatok hozzátartozóival, és reménykedik a sebesültek felépülésében.

Mint írta, köszönet illeti a rendőrséget a gyors beavatkozásért, és

„nagy köszönet és tisztelet a sok polgárnak, akik elszántan szembeszálltak az elkövetővel”.

A Bayerischer Rundfunk tartományi közszolgálati médiatársaság rendőrségi forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a feltételezett elkövető pszichikailag zavart.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön a helyszínt biztosítják rendőrök 2021. június 25-én, miután egy szomáliai származású férfi késsel járókelőkre támadt és hármat megölt, ötöt megsebesített a bajorországi Würzburgban. MTI/AP/DPA

Iratkozzon fel hírlevelünkre