Légy transz, és tiéd az állás!
Sajnos nem részletezte, hogy a fiatalok magánéletének egészen pontosan mely szegmenseibe eszi bele magát mostanában a kormány, pedig nem annyira egyértelmű. A Netflix-sorozatokban tűnik fel vajon valamiféle kötelező narancssárga farok, a forgatókönyvekbe beleírandó jobboldali, heteroszexuális keresztény pozitív hősök képében? Vagy esetleg az első albérlet bebútorozásakor kínálnak a szerencsétlen fiatalnak árukapcsolással NER-szatyrot („Ez nem táska. Ez állásfoglalás.”)? Netán a kisgyermekének vett lapozókönyvben tárul elé olyan mondat, hogy „Apukám illiberális és anyukám is, és ez így van jól”? Vagy első munkahelyén, a menő cégnél lobog kint a narancssárga zászló, és ott kapja az e-maileket, melyekben felhívják figyelmét, hogy hamarosan itt a „Fideszes Büszkeség Menete”, melegen ajánlott csatlakozni mindenkinek, aki valaha feljebb szeretne jutni a ranglétrán? Mert ha ez így van, az határozottan elítélendő. Ennél talán csak az lenne felháborítóbb, ha a senki által meg nem választott LMBT-lobbi szállná meg a magánéletünket efféle permanens érzékenyítéssel, a filmnézős estéinktől kezdve a gyereknevelésen át a munkahelyi csapatépítésekig. Ugye.
De még különösebb a magánéletre hivatkozó gyurcsányi felvetés, ha megnézzük, mi történik épp Argentínában. Távoli ország, az igaz, de rendre az elsők között szavazza meg az aktuális LMBTQ-vívmányokat, ezért nem árt fél szemmel odapillantani néha.
Nos, ott már csak egy utolsó szavazás van hátra csütörtökön, és törvénybe iktatják a transzkvótát: eszerint a közigazgatási állások legalább egy százalékában transzneműeket kell alkalmazni, és esetükben „esélyegyenlőségi okokból” az iskolai végzettség és a makulátlan erkölcsi bizonyítvány követelménye is rugalmasan kezelendő. Transzneműnek minősül pedig mindaz, aki magát más neműnek vallja, mint amilyennek születésekor elkönyvelték; nemet és nevet változtatni nem kell hozzá, bemondásra menne a dolog (elég a kopasz, szakállas pályázónak odadörmögnie, hogy „Miguel vagyok, transznő”, és már sínen is van a dolog). Sőt, kifejezetten fel lehet iratkozni a transzneműek adatbázisába, ahonnan aztán az állami intézmények szemezgethetnek. A magánszektorban nem lesz kötelező kvóta, viszont a közbeszerzéseken előnyt élvez és járulékkedvezményhez jut az a cég, amely transzneműt foglalkoztat, így hát ott is kapósak lehetnek a kvótatranszok. Régen a Pártba lépett be az, aki könnyebben akart boldogulni, most majd a transzneműek nyilvántartásába – fejlődik a világ.
Mármost kérdés, hogyan vélekednének Gyurcsány állítólagos fiataljai arról, magánéletileg, ha az állásinterjún az önéletrajzuk egyes passzusai helyett a nemi identitásuk iránt érdeklődne az állam (pláne, ha még bizonyítékot is elő kell tárni). De adatvédelmi szempontból is felmerülhetnek aggályok: a La Pampa-i Egyetem már ki is adott egy álláshirdetést, melyben kifejezetten transznemű adminisztrátort keres. Így a nemváltáson átesett ember dönthet, jelentkezik-e az állásra, és akkor minden kollégája tudni fogja, ő valójában nem is olyan nemű, amilyen, vagy inkább nem is jelentkezik, mert nem akarja, hogy új munkahelyén is kísértse a régi neme. Egyik rosszabb és méltatlanabb opció, mint a másik, de legalább az eljárás hiperprogresszív.
Miközben az új argentin törvénnyel bizonyos magyarországi mantrák is megkérdőjeleződnek. Eddig ugyanis azt tanultuk, hogy a nemváltás igenis lehetséges, és a transzneműek életét csakis az keseríti meg, hogy a magyar kormány szívózik velük. Ha nem szívózna, boldogan élnének.
Csakhogy Argentínában 2012 óta szabadon változtathat bárki nemet és nevet, sőt, a drasztikus műtéteket is el lehet végeztetni ingyen, ehhez képest mostanáig csupán mintegy 10 ezer ember kérte (akár csak papíron) a nemváltást.
Ugyanakkor az új transzkvóta alapján az államnak minimum 39 ezer transzneműt kellene foglalkoztatnia – tehát most vagy elő kellene „bújnia” a vélt transzneműek háromnegyedének, akik ezt eddig valamiért nem tették (azaz az állam a kvótával durván beleavatkozik a magánéletükbe, comingoutra kényszerítve őket), vagy hirtelen ciszneműek tömegeinek kellene transzneművé válniuk, hogy meglegyen az obligát 1 százalék (azaz a politika igenis képes mesterségesen növelni a transzneműek társadalmon belüli arányát).
Érdekesség továbbá, hogy a 2012 óta tomboló argentin transzszabadság ellenére a mostani kvótát azzal indokolják, hogy a transzneműek 90 százalékának nincs bejelentett állása, 85 százaléka prostitúcióból él, és várható élettartamuk mindössze 35–40 év. Tegye fel a kezét az, aki szerint az efféle karriert igenis népszerűsíteni kellene a magyar kiskorúak körében, szemben a rút kormány tiltásával.
Látjátok, fiatalok, ezért kell jól vigyázni „Ferivel”, a naivitásotokat dicsérő cukrosbácsival: már megint nem bontotta ki az igazság minden részletét.
Francesca Rivafinoli
A szerző további írásai itt olvashatók.
Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com
