Ungváry Zsolt: A mi csapatunk

Sosem szerettem az FC Liverpool futballcsapatát. Az lehetett az oka, hogy amikor elkezdtem érdeklődni a foci iránt, akkoriban éppen sorra nyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját és az angol bajnokságokat, én pedig mindig a kicsiknek, a gyengéknek, a meglepetésnek szurkoltam. (Ezt majd egy pszichológus egyszer elmagyarázza. Jellemző, hogy ötven éve a kedvenc külföldi klubom az olasz Como. Bár most, hogy feljutottak az első osztályba, és ki sem fognak esni, talán keresnem kell mást…)
Szomszédom viszont 1966 óta szorít a Liverpoolnak, állítása szerint azért, mert az akkori világbajnokságon a Magyarország-Brazília meccsen (amit egyébként 3-1-re megnyertünk) a liverpooli közönség a magyaroknak drukkolt. Apró szépséghiba, hogy azt a mérkőzést a Goodison Parkban, a másik helyi egyesület otthonában rendezték, tehát ezen az alapon az Evertonnak kellene szurkolnia, de ez legyen az ő baja.
A két éve a vörösökhöz igazolt Szoboszlai Dominik miatt azonban – mint bizonyára sok más honfitársam is – hirtelen a kedvencek közé emelkedett a Liverpool, így (bár ezt korábban sosem gondoltam volna) nagy örömmel fogadtam a bajnoki címüket. A világsajtót is bejárta a koronás címeres magyar trikolórral ünneplő középpályásunk képe, mindenütt megírták, hogy ő az első magyar, aki az angol bajnokságban csúcsra jutott. Országimázsnak igazán kiváló.
Ebben az esetben a személy miatt szerettem meg az intézményt; egészen más lépték, de ennek ellenkezője történt a pápával. A szememben gyakorlatilag ellenpápaként, Benedek életében trónra lépő Ferenc megannyi megszólalása, furcsa és félreérthető megjegyzései alapján nem lopta be magát a szívembe. Mégis, az egyház iránti lojalitásból, a Szentlélek választását tiszteletben tartva idővel megbékéltem, sőt – különösen budapesti látogatása után – meg is szerettem a Szentatyát. Az intézmény ereje, karizmája, szakralitása kiárad a gyarló emberre, és magához emeli.
Az ősi, sokat megélt, kipróbált intézmények ezért értékesebbek és tekintélyesebbek a frissebbeknél. A személy hozzá tehet valamit az adott brandhez (mint Szoboszlai teljesítménye a Liverpoolhoz), de az erős intézményt nem kezdheti ki egy gyengébb alak. (Sem egy kókler focista, sem egy rossz pápa.) A magyar királyra például akkor is kiterjed a Szent Korona áldása, ha érdemtelen, ügyetlen vagy – ez is előfordult – gyengeelméjű. A karizma erősebb a politikánál, a fegyvereknél is. A legenda szerint a későbbi II. András fellázadt bátyja, az uralkodó Imre ellen, aki azonban egyedül átsétált az ellenség táborába, keresztülhaladt a fegyveresek között, és elfogta a pártütő Andrást. „Meglátom, ki mer kezet emelni a felkent királyra?”, nézett körbe. Senki sem mozdult.
Ennek ellenpárja a gyökértelen, mindig csak bajt hozó köztársaság, ahol sem a személyek nem tudták legitimálni az intézményt, sem az államforma az elnököket. Károlyi Mihálytól Tildy Zoltánig, Dobi Istvántól Losonczi Pálig, Göncz Árpádtól a csúfos botrányba kevert Novák Katalinig inkább szégyent hoztak a mesterségesen ránk erőszakolt respublikára. Áder János érdemei is nagyjából abban merültek ki, hogy csendben, szinte észrevétlenül, balhéktól mentesen abszolválta a maga tíz évét.
A köztársasági államformán tehát nem volt áldás és az elnöki poszt nem vált szakrálissá. Vissza kellene térni a kárpát-medencei történelmünkben 93 %-nyi időben létező monarchiához, azon belül is a 946 évig tartó királysághoz.
A pápaságból se csináltak köztársaságot, és elég jól elműködik. Még a nagyobb válságait is átvészelte, amiknek egy része éppen abból eredt, hogy többen akartak a trónon ülni. Jobb az egyszemélyi vezetés.
Isten csak egy van. S amint a mennyben, úgy a földön: pápa is egy van, ahogy király is.
A focit persze csapatban űzik. De az mégis csak egy játék…
Vezetőkép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa ünnepel az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában játszott Liverpool FC-Tottenham Hotspur mérkőzés végén Liverpoolban 2025. április 27-én. A Liverpool 5-1-re győzött, és ezzel biztosította magának a bajnoki cím megszerzését a torna vége előtt négy fordulóval. Fotó: MTI/EPA/Adam Vaughan