Hogyan kell felállni?

Veszteségeink, a velünk történt igazságtalanságok gyakran a földre sújtanak. Trianon tragédiája után, vagy éppen egy vírusjárvány után, esetleg személyes drámáink után mindig felmerül a kérdés: hogyan tovább. Mit kell most tenni, hogyan kell felállni az elesettségből? Mi, akik hiszünk, az eucharisztiában, találjuk meg a legteljesebb választ. Ha ránézünk arra, miként hordozta el Jézus a megtöretését, azt fogjuk találni, hogy Ő szabad volt mindvégig a szenvedése alatt. Szabadsága, pedig nem a külső körülményeiből, hanem a benne lángoló szeretetből származott. Amikor az Ő szenvedésén elmélkedünk, meg kell értsük; azért tudta úgy felvenni a keresztjét, mert a szeretetben szemlélve az eseményeket, biztosan tudta, hogy nem a körülötte tomboló gyűlölet, hanem az erőtlennek tűnő irgalom fog diadalmaskodni. Ez pedig mindent áthangolt benne!

Ahogy erre az írásra készültem, annyi téma mocorgott bennem! Kellene most szólni arról, hogy a szentatyát már megint szájára vette a magyar sajtó, mind a jobb-, mind a baloldalon. Hogy milyen ostobaságokat tudnak összehordani, s abból, hogy most csak érintőlegesen érkezik Magyarországra (ami egyébként egy nagy ajándék a részéről – tekintve a betervezett programjait), baloldalt már a kormány kereszténységének elítélését olvassák bele, jobboldalt, pedig a szeretetének a hiányát keresik benne.

Ostobává lett a világ, mert az érdekek mentén szeretné látni a valóságot! Aztán, kellene szólnom az egyre növekvő hazugságokról, amelyek a katolikus egyház nyugati szárnyának hitehagyásával fenyegetnek! Arról, hogy a lefebvreisták vezetője vagy éppen a német egyház egy része, amely a meleg lobbi ostoba hazugságai szerint kíván élni, miként hazudja magát katolikusnak… Csakhogy katolikusnak lenni, nem csak a tagsági beavatás átélését, illetve a tagsági szándék kifejezését jelenti, hanem bekapcsolódást Krisztus testébe, amely maga az igazság, s ezért hazudva nem lehet benne megmaradni. De lehetne az engedelmesség kiveszéséről s annak botrányos következményeiről is beszélni! Ahogyan szétforgácsolja az egységünket, hogy képtelenek vagyunk a szűklátókörű, önző, önmagunkban bizakodó akaratunkat letenni… S, ahogy ezeken gondolkodtam, megértettem, hogy a gonosszal, amely szétszór, nem nekünk kell felvenni a harcot. A sátánt Isten ereje, szentségének jelenléte győzi le, nem az erőlködés! Ezek ellen a szétziláló erők ellen, a megtöretésben is teljes Oltáriszentségben találunk menedéket!

Az Úrnapja van. Ünnepeljük azt a titkot, amelyet Jézus ránk bízott. Amelyet ránk mert bízni. Mert tudta, hogy akármennyire is esendő az ember, s törékeny a szentostya, hatalmat nem vehetünk Azon, Aki értünk megtöretettet és diadalt aratott a halálon! Az Ő kezében van a mindenség, s az Ő színe előtt nincs bűnös, aki megálljon! Amikor mi, keresztények, szenvedésekkel teli életet élünk, akkor az eucharisztiára emeljük a szemünket. Benne megértjük, hogy csak azok a veszteségek, fájdalmak meddők és értelmetlenek, amelyeket nem Krisztusba kapcsolva viselünk. Megértjük, hogy hatalmat kaptunk, amellyel mindezt bekapcsolhatjuk Jézus egyetlen áldozatába, s így üdvösségünkre fordíthatjuk azt, ami a pusztulásunkra tör.

Már át tudjuk adni magunkat eledelül, kenyérként annak, aki ezzel talán méltatlanul él, aki talán nem érti meg soha, milyen ajándékot bíztunk rá, mert tudjuk, hogy az önátadásunk által felemeljük a vesztébe rohanó emberiséget. Azokat, akik azt hiszik, igazságtalanságból születhet béke, szeretetlenségből erény s egység nélkül is tartozhatnak Krisztushoz, ha ők úgy képzelik. Mi önmagunk áldozattá válásával is, hagyva, hogy sérelmeket éljünk át, hogy igazságtalanságot szenvedjünk el, tudjuk, hogy van értelme hordozni a kereszteket, mert van hatalmunk arra, hogy Krisztushoz emeljük az életünk, s benne azokat is, akik belőlünk táplálkoznak.

 

Molnár Miklós

Miklós atya további írásait ide kattintva olvashatják.

Irgalom és tolerancia

Hivatásunkban a példa

Iratkozzon fel hírlevelünkre!