Nem lehet sikeres a kampány, ha az ellenfelet nem nevezzük a nevén

Érdemes odafigyelni arra, ami most Izraelben történik, mert Netanjahu esete jól példázza az örök igazságot: az emberek egy idő után minden pozitívumot természetesnek és magától értetődőnek tartanak.

Miért mondom ezt?

– Pénzügyminiszterként Netanjahu volt az, aki alapjaiban új pályára állította az addig leginkább baloldali elképzelésekkel működtetett államot.

– Radikálisan visszavágta az adóterheket és támogatta a vállalkozásokat.

– Az elmúlt évtizedben drasztikusan csökkent Izrael államadóssága.

– Az Ábrahám-egyezménnyel olyan arab államokkal sikerült megállapodni, amelyekkel korábban elképzelhetetlen lett volna, és elérte, hogy az USA Jeruzsálemet ismerje el Izrael fővárosának.

– Ritkán tapasztalható gazdasági növekedés jellemezte az országot 2010 óta.

– A világ legátoltottabb államává tette Izraelt, elsőként nyithattak az egész Földön.

És az eredmény? Négy megnyert, de többséget nem adó választás. Kár arra bazírozni, hogy a sikerpolitika majd önmagában eredményt szül. A választók egy része azt is hamar elfeledi, ha éhínség után milliomos lesz. Az a természetes, ami most van, az már adott és kész. Punktum.

Ráadásul az izraeli ellenzék receptje pontosan az volt, ami korábban – eleddig szerencsére sikertelenül – Lengyelországban, illetve Magyarországon is: mindenki összeállt mindenkivel, hogy a fennálló hatalmat megbuktassák. Gondolta volna bárki 10 évvel ezelőtt, hogy a Polgári Platform a posztkomcsikkal indul együtt? Hát a Jobbik és a DK egymásba gabalyodását? Vagy azt, hogy az izraeli szélsőjobb megegyezik muzulmán hagyományőrzőkkel?

Ez a progresszió új receptje, ha a regnáló, konzervatív kormányt le akarják váltani. Világszerte ezt alkalmazzák. És így,

hiába szavazott az izraeli választópolgárok jelentős része jobboldali pártokra, mégis baloldali kormányt iktatnak be. Mesterterv.

Igenis foglalkozni kell az ellenféllel

Ezt mi már megtanultuk 2002-ben és ezért is kell erőteljesen rámutatni arra is, kicsodák az ellenfeleink. Enélkül ugyanis nem megy. 2022-re is ebben a szellemben kell készülnünk. Miért mondom ezt? Mert jobbról-balról hallom és látom, ahogy egyébként jóakaratú, velünk lélegző emberek azt mondják, nem kell ennyit a baloldallal foglalkozni. Csak felemeljük őket, mondják. Érdemtelen reklámot biztosítunk nekik, teszik hozzá. Felemeljük őket, valódi ellenfélként definiáljuk őket, zárják az intést.

És én tisztelem a véleményüket, de nincs igazuk. Igenis foglalkoznunk kell azzal, mit mond a baloldal, rá kell mutatnunk, hogy mit tesznek, ezzel szemben pedig mi mit teszünk. Értsék meg, 2002 legfontosabb üzenete az, hogy nem törődhetünk csak magunkkal. Ha nem adjuk a mieink tudtára is, mekkora a tét, sokan elbizonytalanodhatnak.

Ez nem felemelés, de tény, hogy egy évtized után először igazi veszéllyel nézünk szembe. Viselkedjünk is ennek szellemében.

Ami pedig a mindenkori külpolitikát illeti, nekünk egyetlen dolog fontos: olyan kormányok legyenek adott országokban, akikkel együtt tudunk működni. Semmi más nem számít, mert nem a mi hazánkról van szó. Feleslegesen ne jóemberkedjünk, mert senki nem fizeti meg és rosszul járunk.

A felelős magyar külpolitika két alapon nyugszik: a határon túli magyarok védelmén és a határon belüliek lehető legmagasabb jóltartásán. Ennyi.

Ha ehhez egyébként diktatúrák is segítséget nyújtanak, akkor megköszönjük és a helyén kezeljük őket. De minderre a lehető legjobb példát mutatja a V4-ek együttműködése. Kevés dologban gondoljuk ugyanazt a cseh kormánnyal, de pontosan ezt a keveset követjük, amikor együtt kell működni Nyugat-Európával szemben.

És ez azért működik, mert nem fárasztjuk egymást felesleges ideológiai vitákkal.

Tartsuk szárazon a lőport, gondolkozzunk magyar módon és legyünk észnél. Függöny.

 

Trombitás Kristóf

A szerző további írásai ide kattintva olvashatók.

Most vasárnap mi győznénk

Az ellenzéki vita egy színjáték, a mi kegyeinkért zajlik

A hála nem politikai kategória, de ez így van rendjén