Észrevétlen dicsőítő lehetsz az Oltáriszentség előtt
Közel a titokhoz
Ennek a köszönetnyilvánításnak a legtöbbször létezik hallható formája is. Az ilyenkor megszólaló legegyszerűbb ének és dallam észrevétlen módon is ajándékká nemesülhet az istenkapcsolatunkban. Miközben a belénk teremtett csodálatos hangszerünket használjuk, a szabadságunk csodálatos pillanatait élhetjük meg, amelyek egy picit mintha az idő földi fogságából is kiragadnának bennünket.
A dicsőítések dicsőítése, amikor átélhetjük, amit Keresztelő Szent János is kijelentett: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.”
A katolikusok szentmiséje és szentségimádása ezzel a tapasztalattal lephet meg bennünket. Ezekben a liturgikus, paraliturgikus cselekményekben Isten van a középpontban. A misztériumhoz közelítő ember boldog, hogy meghívást kapott a lakomára az isteni Báránytól.
Elengedés, odaadás, befogadás
Ugyanezt a boldogító kisebbedést átélhetjük zeneileg is. A dicsőítést vezetőnek különleges lehetősége is van erre. Egy-egy zenei produkció esetében minduntalan ott leselkedik a magamutogatás kísértése. Pedig a szentségimádás egy „bensőséges találkozás Istennel. Szemlélem, hogy ő ki is valójában. Itt ő a főszereplő. A szeretettel szemlélés elengedést, odaadást és befogadást jelent” – mondta ifj. Sapszon Ferenc Liszt és Kossuth díjas karnagy, egyházzenész.
Amikor bármely hangszerrel vagy zenei stílusban szolgálunk Isten trónusa körül, a dicsőítésvezető szinte eltűnik a látótérből. A szentség erejéből a dicsőítés tökéletes formájához közelítő állapotba kerülünk.
Ilyen értelemben minden szentségimádás, adoráció az eucharisztia előtt zene nélkül, a teljes csendben is dicsőítővé tesz bennünket. Amikor azonban ugyanezt a találkozásunkat zene is kíséri, akkor annak is ehhez a belső dicsőítő attitűdhöz kell idomulnia, éppen Isten jelenléte miatt. A dicsőítésvezető feladata ilyenkor tehát az, hogy minden rendelkezésére álló zenei eszközzel Isten jelenlétére irányítsa a figyelmet.
Kisebbedni
A szentmisén és szentségimádáson kívüli Istent dicsőítő alkalmaink során a szentségimádás dicsőítő jellegét megjelenítő szempontoknak ugyanúgy teljesülniük kell. Jézus ígérete alapján hisszük, hogy ő jelen van közöttünk, amikor ketten vagy hárman összejövünk az ő nevében. Azt is tudjuk a Biblia alapján, hogy Isten az ő népe dicséretei között lakik.
Ezekben a helyzetekben ugyanúgy kell tudnunk „kisebbedni”, és Istennek megadni az első helyet. Ám amíg a szentségi jelenlét egyértelművé teszi, hogy kit dicsőítünk, addig az Oltáriszentség kihelyezése nélküli istendicséreteink során állandó önvizsgálatra van szükségünk, hogy meglássuk, mikor helyezkedtünk Isten elé ahelyett, hogy őt emeltük volna fel.
A dicsőítés igazi iskolájába léphetünk, ha hittel tudunk közeledni az Oltáriszentség misztériumához,
és megtaláljuk az Istennek egyedül méltó központi helyet, miközben egyedül neki szól a dicséret hálaadó éneke, amelyet csak abban az esetben szólaltassunk meg, ha az többet ér, mint a csend.
Az észrevétlen dicsőítő
Észrevétlen dicsőítőkké kell változnunk.
Ebben tökéletes példa lehet számunkra az ács Szent József. Az ő és jegyese példája is arra irányíthatja a figyelmünket, hogyan teljesíthetjük Isten tervét az életünkben, amely minden egyéni elképzelésünket felülmúlja a látszólagos, talán valóban nem könnyű küzdelmeink ellenére is.
Jézus, mielőtt az ő szeretetének legnagyobb jelét adta, búcsúbeszédében arra biztatta az apostolokat, hogy maradjanak meg az ő szeretetében. Ez a tökéletes szeretet. Nem olyan emberi fajta, ami holnapra elfogy. A dicséret áldozatának golgotai etalonja követendő a tanítványok számára is. Engednünk kell tehát, hogy ugyanaz a szeretet működjön bennünk, mint ami Jézusban volt, és aminek a teljességét a keresztáldozatban fedezhetjük fel.
Minden szentmisén ez a megváltói tett jelenítődik meg a szemeink előtt. A szentmise és a szentségimádás ebbe a nagy szeretetbe von be bennünket. Nekünk nem kell mást tennünk, csak engedni, hogy ez megtörténhessen. Így megmaradunk Jézus szeretetében. Az Oltáriszentség élő volta egyszeriben láthatóvá lesz a hittel néző benső szemeink számára. Nem csak emlékezni gyűlünk egybe, hogy valami régi eseményt el ne felejtsünk.
Itt és most a Jézus Krisztus áldozatát megjelenítő emlékezet erejével bekapcsolódunk a tökéletes dicsőítésbe, amelynek során tőlünk függetlenül is összeér a föld a mennyel.
Gável András
