Agapé Worship & Aeropagosz lemezbemutató koncert az Akvárium klubban

Be kell vallanom, hogy különösen nagy örömmel várom az Agapé Worship és az Aeropagosz közös dicsőítő koncertjét április 27-én, ugyanis külön-külön mindkét csapathoz fűződik személyes kapcsolatom és nagyra értékelem a munkásságukat. Amikor megláttam a hirdetést, miszerint valahogy egymásra találtak és egymást váltva lépnek fel ezen az estén, magamban azt mondtam „ez az, ez nagyon jó lesz.”
Az esemény elsősorban az Agapé Worship lemezbemutatójaként van meghirdetve, ugyanakkor az Aeropagosz zenekar is friss lemezzel debütált tavaly nyáron „Négy égtáj felől” címmel, amelyről a megjelenés után beszélgettünk is az alkotókkal.
Egy igazi szívből jövő, őszinte Istenkereső lemez lett, amit szívesen ajánlok mindenki keresztény zenekedvelő figyelmébe.
A hangszerelésben a megszokott gitár, dob, szintetizátor, zongora mellett sokszor előkerül a hegedű és a cselló is, ami egy meghatározó karaktert ad az egyébként is jó ízléssel megírt zenei kompozícióknak.
Az Akvárium klub egy népszerű és egyben szakmailag reprezentatív koncerthelyszín, ahol a valamennyi hazai és nemzetközi produkció megfordul és egyfajta mérföldként hivatkoznak rá, ha sikerül megtölteni.
Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ezek szerint Magyarországon vannak olyan keresztény könnyűzenei produkciók, akik amellett, hogy Istent dicsőítő dalokat énekelnek, képesek ezt olyan szakmai szinten képviselni, hogy az sok embert megmozgat, lerakják a telefont, kikapcsolják a tévét, beülnek a kocsiba, kifizetik a jegyet és szívvel lélekkel részt vesznek egy közös dicsőítésben.
Ez önmagában hatalmas eredmény szerintem és példamutató minden már működő vagy feltörekvő zenekar, előadó számára.
Korábban az Agapé Worship egyik énekesével, dalszerzőjével Johnny K. Palmerrel készítettem interjút, ahol Johnny többek között mesélt a formáció háttérmunkáiról, terveiről és a saját szerepéről a nagy egészben.
A most bemutatásra kerülő lemez a Jöjj közel címet kapta, amely anyagát egy tavaly februári dalszerző táborban írta a csapat.
Az aktív zeneszerzői periódusról eképpen nyilatkoztak:
„Ez a hétvége egy kreatív alkotói folyamat volt, ahol Isten vezetését kerestük minden egyes hangban és szóban. Ahogy dolgoztunk, érzékeltük Isten közelségét. Az utolsó nap végére egy tucatnyi dicsőítő dal született. Olyan énekek, amelyek túl azon, hogy a mi csapatunk szívéből fakadtak hisszük, hogy mások életére is hatással lesznek. Dalok, amelyek hidat építenek Isten és az emberek között és amelyekben minden egyes szó és dallam az Ő dicsőségét hirdeti.”
Érdekesség, hogy a csapat történetében először fordul elő, hogy immár kizárólag Agapé Worship dalokat játszanak majd egy koncerten, tehát nem lesz feldolgozás, ami sokat elárul a formáció elkötelezettségéről.
Végszóként azt tudom mondani, hogy aki csak teheti vegyen részt ezen a dicsőítő esten. Két nagyszerű fiatal keresztény csapat áll majd színpadra, hogy teljes szívvel dicsőítse Istenét és megálljon vagy épp ünnepeljen a jelenlétében.
Ünnepeljünk mi is velük!
Időpont: 2025. április 27.
Helyszín: Akvárium Klub
Kapunyitás: 19:00
Jegyek az Akvárium honlapján érhetők el.
Vezetőkép forrása: Youtube/Agapé Worship