Budapest-jelentés: minden, amit a modern kori keresztényüldözésről tudni kell – 2. rész

Az Iszlám Állam által felégetett karakosi Szeplőtelen fogantatás templom.

Március végén negyedik alkalommal jelent meg a világban zajló keresztényüldözést tárgyaló, magyar kiadású tanulmánykötet, a Budapest-jelentés. A 2020-as évről szóló jelentés a kormány támogatásával és a Hungary Helps Program, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai közreműködésével született meg; a szerzők a modern kori keresztényüldözés hátteréről, folyamatáról, a vonatkozó, aktuális problémákról és a magyarok üldözött keresztények megsegítése érdekében tett erőfeszítéseiről adnak számot, mintegy 430 oldalon keresztül.

Az átfogó tanulmánykötetet – melynek teljes címe: Budapest-jelentés a keresztényüldözésről 2020 – egyes tanulmányait szerdai írásunkban elemeztük, mostani cikkünkben továbbiakkal folytatjuk.

Orbán Balázs: A magyarság több mint 1000 éve védi a kereszténységet

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai tanulmányában ismerteti a magyarországi kereszténydemokrácia irányát, annak történelmi múltját és fontosságát. Bemutatja a magyarok honfoglaláskori társadalomszerveződését, majd leírja a kereszténységre való áttérést és annak jelentőségét, illetve taglalja a kereszténység szerepét a magyar történelem sorsfordító eseményeivel kapcsolatban. A szerző azt írja, a 21. század komoly változásokkal és kihívásokkal teli, de a vallás fontos útjelző ebben a bizonytalanságban. A magyarság több mint 1000 éve védi a kereszténységet, ami nem csak vallásososság kérdése, hanem szuverenitásé is, egyúttal egyfajta védelmet is jelent az ideológiákkal szemben. Mindez felemelte a magyar nemzetet, így érthető Magyarország ragaszkodása a kereszténységhez – fejti ki Orbán Balázs.

Üldözött keresztények a világban

A kötet regionális bontásban mutatja be a keresztény közösségek ellen elkövetett erőszakos cselekményeket.

Az ehhez kapcsolódó egyik tanulmányban Stefanovszky András a szubszaharai keresztény közösségek helyzetének alakulásáról ír. Kitér arra, hogy a keresztények elleni erőszak három gócpontja a nyugat-afrikai véres négyszög (Nigéria, Burkina Faso, Mali, Niger), a középső konfliktusövezet (Kamerun, Közép-Afrikai Köztársaság, Kongói Demokratikus Köztársaság, Dél-Szudán), illetve a keleti partvidék (Szomália, Kenya, Mozambik). Az ezeken a területeken aktív dzsihadista csoportok az al-Kaida, az iszlám Maghrebben (AQIM), a Boko Haram, az Iszlám Állam Nyugat-Afrikai Tartománya (ISWAP), a Nagy Szahara Iszlám Állama (ISGS), a radikális iszlamista fuláni pásztortörzsek, az Allied Democratic Forces (ADF), valamint az Islamic State Central Africa Province (ISCAP). Stefanovszky András felidézte: ezek a szervezetek az elmúlt években több polgári és katonai áldozatot követeltek, mint az Iszlám Állam és az al-Kaida a Közel-Keleten együttvéve.

Gergely Károly tanulmányának címe – Bölcsőből koporsó – arra utal, hogy a kereszténység bölcsője, a Közel-Kelet, az üldöztetések következtében lassan a kereszténység sírjává alakul. A tanulmány szerint a 20. század eleje óta drasztikusan fogy a keresztény lakosság a Közel-Keleten a folyamatos polgárháborúk és az iszlamista csoportok támadásai miatt.

Ázsiai keresztények ellen elkövetett erőszakos cselekményekről olvashatunk Józsa Eszter Rebeka tanulmányában. A térség nagyon sokszínű, muszlim, hindu és buddhista többségi lakosú országokkal – állapítja meg, kiemelve, hogy a legnagyobb problémát az okozza, hogy a keresztényüldözést az államok többnyire tolerálják, sőt, akár törvényekkel jóváhagyják, gerjesztik. A szerző időrendben felsorolja a Pakisztánban, az Indiában, Mianmarban, illetve a térség többi országában élő keresztények elleni tavalyi atrocitásokat.

Marsai Viktor az afrikai kontinensen zajló keresztényüldözés régi-új színtereiről ír. Kiemeli, hogy az utóbbi évben nőtt a keresztények elleni támadások száma, ami nagy mértékben a radikális iszlamista tanok terjedésének, illetve az újabb és újabb dzsihadista csoportok létrejöttének köszönhető. Ez utóbbiak egyébként – írja Marsai Viktor – nem csak a keresztényeket, de a velük békés együttélésre törekvő muszlimokat is támadják.

Jacqueline Isaac és Arthur Trald közös tanulmányukban az Iszlám Állam Irakban és Szíriában zajló keresztényüldözéseiről írnak. Megfogalmazzák, hogy az Iszlám állam által elkövetett keresztényellenes támadások teljesen nyilvánosak, konkrét adatokkal rendelkezünk azokról. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a terroristák elszámoltatása segítene megoldani a helyzetet, és meggátolni a további népirtást.

Nathan Johnson tanulmányában Nigériát a modern keresztényüldözés központjának nevezi. Ismerteti a nigériai keresztényüldözés kialakulásának főbb politikai, etnikai és vallási okait. Bemutatja a legnagyobb szervezeteket, amelyek a leginkább felelősek az országban folytatott keresztényüldözésért: a Boko Haramot, a fuláni pásztorokat illetve a konzervatív iszlamista közösségeket. Ez utóbbi felelőssége elhanyagolható mértékű a másik kettőhöz képest. A tanulmány végén kitér arra is, hogyan hat az üldözés a nemzetközi közvéleményre, illetve az egyes államok hogyan tudják segíteni a nigériai kormány munkáját.