Dobrev Klára a vírusból felgyógyulva tovább küzd a vakcinák ellen

Miközben Gyurcsány Ferenc felesége arról beszél, hogy az állampolgárok életének megvédésénél „nem lehet semmi fontosabb”, folyamatosan azért harcol, hogy a keletről érkezett vakcinákat az emberek mindenképpen utasítsák vissza.

Minden magyar orvos és egészségügyi szakértő – persze, csak azok, akiktől a Magyar Orvosi Kamara álhírterjesztés miatt még nem határolódott el – álláspontja megegyezik abban, hogy mindegyik – kínai, orosz, német stb. – vakcina képes megadni azt a fajta védelmet, hogy a későbbi koronavírussal való megfertőződés drasztikusan kisebb eséllyel lehessen nehéz lefolyású, esetleg halálos kimenetelű.

Ehhez képest Dobrev Klára azzal turnézza körbe az országot, hogy a keleti vakcinákat –  amelyekkel, és kizárólag ezek segítségével, az ország még képes értelmes mennyiségű embert beoltani a rövid távú, érdemi védelem kialakítása érdekében –, lehetőleg ne fogadja el senki.

Mindezt úgy, hogy a politikus asszony most gyógyult fel a fertőzésből, és egyébként két DK-s párttársa a közelmúltban hunyt el, koronavírusban. Mindkettejük eleve szomorú halálhírét különösen tragikussá teszi az, hogy – ahogy azt a Vasárnap is megírta – maguk is támogatták a DK vakcinaellenes kampányát.

Dobrev egyébként az egész magyarországi kampánytúrán maszk nélkül tárgyalt mindenkivel, majd egy ponton kénytelen volt beismerni: maga is elkapta a fertőzést. Általa pedig ki tudja hányan.

A politikus nem kért bocsánatot mulasztásáért. Betegségéből felgyógyulva tovább folytatja oltásellenes kampányát.

Via Magyar Nemzet

Egész Európa az orosz és a kínai vakcinára vár

Két DK-s politikus talán még élne, ha nem hiszi el Gyurcsány oltásellenes hazugságait

„Mielőbbi gyógyulást kívánok Gyurcsányné Dobrev Kláranak mind a betegségből, mind a gyűlölködő egyházellenességből”