Visszaüthet a török kormány anti-LMBT lépése

Erdogan – még miniszterelnökként – 2011-ben személyesen is jelen volt az egyezmény ünnepélyes aláírásán.

A török kormány nem fűzött hivatalos indoklást a kilépésről szóló döntéshez, de a kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) részéről visszatérően bírálták az Isztambuli Egyezményt, amiért az kinyilvánítja a nemek közötti egyenlőséget, és elítéli a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést.

Az AKP olvasatában ez utóbbi elv egyenlő a homoszexualitás népszerűsítésével, ráadásul az egyezmény szerintük hozzájárul a válások számának növekedéséhez. 

Mivel az egyezmény nem csak és kizárólag a nők elleni erőszak megfékezésére irányul, hanem a nyugati társadalmakat és politikát elborító szélsőséges LMBT-ideológia is erősen megjelenik benne, ezért távolról sem jelenthető ki, hogy Törökország kifejezetten az nők családon belüli bántalmazását támogatná, főleg úgy nem, hogy az AKP politikusai kiemelték: ők kifejezetten a homo- és egyéb szexualitás népszerűsödését nem támogatják.

Ezek is érdekelhetik

Ahogy a világ sok más országában, Törökországban is társadalmi probléma a nők elleni erőszak. Jogvédő szervezetek szerint 2020-ban legalább 300 nő halt meg családon belüli erőszak következtében. Árulkodó, hogy több százezren töltötték le azt az okostelefonos applikációt, amelyen keresztül nők egyetlen gombnyomással riaszthatják a rendőrséget, ha támadás éri őket. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a török nők 38 százalékát érte már erőszak partnere részéről, miközben az európai országokban átlagosan a nők 25 százaléka számolt be erről.

(MTI nyomán)

'Fel a tetejéhez' gomb