Nagy Ferót ugyanazok, ugyanazért utálják most is, mint negyven éve
Szokták mondani, hogy aki a mainstreamet kedveli, az mennyire megbízhatatlan ízlésű, valójában nem is túlságosan lehet adni a véleményére, hiszen csak megy a tömeggel. És lássuk be, Feró mostanra teljesen a mainstream részévé vált. Illetve akkor nagyon gyorsan hadd tegyem hozzá, ezzel a világon semmi gond sincs. Aki legendává érik, ikonná nemesül, az valószínűleg nem a live fast, die young szellemében élt. Mert ez bizonyos pontig lehet elég menőnek tekintetni ezt is, de mikor a halál kopogtat huszon- vagy harmincvalahány évesen, az nem valami vidám.
Feró akkor volt az ellenkultúra oszlopos tagja, amikor az bizonyult a legmenőbbnek. Aztán már nem volt fiatal, sőt, középkorú sem, és ezzel sincsen probléma. Én ugyan feleannyi idős vagyok, mint ő, de érett korban már nagyon keveseknek áll jól a kívülállóság. No, és akkor hadd fordítsak az eddigi eszmefuttatáson egyet! Feró másrészt egyáltalán nem a mainstream tagja! A fősodor ugyanis sárga rózsát lengetne az SZFE előtt. Kvaterkázna Karácsonnyal. Óvatosan felemelné szavát a növekvő önkény ellen.
Vagy tudom is én, miket csinálnak mostanság azok az egészen kiváló, ugye végtelenül elnyomott művészek, akik pontosan ugyanazt mondják, mint a kollégáik 90 százaléka.
Nagy Feró valójában mégis underground maradt
Feró őszintén el meri mondani, hogy szereti Vikort, drukkol neki. Sőt, Feró már a rendszerváltoztatás környékén is ugyanígy gondolkozott. Mi több, a MIÉP-pel is kokettált, hogy még inkább meglássuk, miért is nem volt soha mainstream. Mert ezek nem csak megbocsáthatatlanok egy réteg – mondjuk a művészeti Központi Bizottság – szerint, de végletesen underground is.
Szép kettőség, ugye? Feró, a zenész, akinek a koncertjeit már rég nem figyelteti a rendőrség, tehetségkutatókban zsűritag és sörreklámokban szerepel, illetve Feró, a zenész, aki meg meri vallani konzervatív alapállását.
És akkor hol vagyunk megint? Csak nem ott, hogy a konzervativizmus megvallása napjaink legnagyobb lázadása?
Mindehhez az sem árt hozzátennünk, hogy Ferót pontosan ugyanazok és ugyanazok utálják, akik negyven éve is így tettek. Most komolyan, nem teljesen nyilvánvaló, hogy Vásárhelyi Mária ki nem állhatja? Akinek a faterja a Szabad Nép csahos propagandistája volt? Avagy nem egyértelmű, hogy mindenki gyűlöli a vörös akolból? 1981-ben pontosan ugyanez volt az alapállásuk, csak akkor még el is tudták lehetetleníteni valamelyest a karrierjét. Ma már nem nagyon van erre sanszuk, és ezért is ennyire mérgesek.
Szegény, csalódott bolsik.
A baloldalnak az az udvari zenész, aki nekik nem tesz hűségesküt
Udvari zenészeznek, miközben amikor Bródy, Lovasi vagy Koncz kapta meg a Kossuth-díjat, akkor megveszekedett sebességgel hajlongtak fejük búbjával a porig, hogy kifejezhessék hódolatukat. Sok egyéb mellett a különbség Feró és Koncz között az, hogy utóbbi negyven éve is nyugodtan megkaphatta volna a Kossuth-díjat, senki nem lepődött volna meg. (Feró arcát viszont elnéztem volna, ha ugyanezt akkor megemlítik neki. Ilyenkor azért csak rájövünk, hogy sok értelme volt az elmúlt harminc évnek.)
Egyebekben én nem tudok olyan bolsi, vonalas módon gondolkozni, mint a komcsik. Csak azért, mert nem értek egyet velük bizonyos kérdésekben, nem gondolom, hogy Bródy vagy Lovasi ne folytattak volna magas művészeti munkát karrierjük bizonyos szakaszaiban. (Konczot okkal hagytam ki.) Ezért amikor a komcsik kárhoztatják Ferót vagy mondjuk Ákost, akkor csak röhögni tudok rajtuk, annyira kiütközik, hogy mi utálkozásuk valódi oka.
Nyilván az is nevetséges, hogy azok beszélnek a díjak hátterének kiüresítéséről, akiknek csodálatos Pulitzer-emlékdíjasainkat és egyebeket köszönhetünk.
Nagy Feró Kossuth-díja teljes mértékben megérdemelt, le a kalappal az életmű előtt, amiben ott van több album is a magyar rock legmagasabb regisztereiből. Az nagyon kellemes, ha ez sok balosnak nem tetszik. Nota bene, ahogy mondtam már, Ferót ugyanazok, ugyanazért utálják, mint negyven éve. A vörösök nem változnak.
Feró úgy lett mainstream, ahogy nagyon kellemes, és úgy maradt underground, ahogy nagyon tiszteletre méltó.
