Az új baloldal bemutatja: szülőképes testek

terhes nő

Ha esetleg valaki aggódott volna, hogy már sose érjük utol Amerikát a szürreális transzjogi követelések és a kilencedik hónapban is elvégezhető abortusz vívmánya terén, megnyugodhat: az agybaj gond nélkül átkelt a széles óceánon, és már a német Bundestagban kopogtat.

Javaslatot nyújtott be ugyanis a Die Linke névre átnévadózott keletnémet utódpárt, amely szerves történelmi fejlődését követően – a szovjet tanácsköztársaságtól indulva, majd a Stasi rendszerét oly szorgosan működtetve – mostanra elérkezett a totalitárius LMBT-ideológia lelkes szolgálatáig.

A javaslat „Az életért” címet viseli, ami körülbelül annyira fedi a dokumentum valós tartalmát, amennyire az NDK volt „demokratikus köztársaság”. Két dolgot szorgalmaz ugyanis:

hogy a megfogant magzatot mindenféle korlátozás nélkül, bármikor el lehessen vetetni, és egyidejűleg a fogamzásképtelen „másnemű” embernek is joga legyen állami finanszírozással saját gyereket szülni.

Az elképzelés egyelőre úgy haladt át a rendszeren, mint kés a vajban: a szocdemek és a zöldek támogató észrevételeit követően a dokumentumot – amely egyben az egész életen át tartó párkapcsolatot támogató családpolitika módosítását is sürgeti, merthogy az súlyosan elavult – már továbbították is a család- és ifjúságügyi bizottsághoz. Kábé mintha a környezetvédelmi bizottság érdemben tárgyalna egy javaslatot, mely szerint az erőmű az erőmű, tök mindegy, hogy milyen a kibocsátása.

Mégse maga a tartalom az igazán figyelemreméltó, hanem a megfogalmazásmód. A szabályt, miszerint egészséges magzatot csak a 12. hétig lehet elvetetni, az alábbiak szerint bírálja a dokumentum: „Egy efféle kihordási kötelezettség a szülőképes testeket – túlnyomórészt nőtesteket – kötelezi a kihordásra. Miközben senki nem kényszeríthető arra, hogy saját testét, testnedveit vagy testrészeit akarata ellenére mások rendelkezésére bocsássa”.

Már eleve kíváncsi volnék, ki az a néhány nem „nőtest”, aki szándéka ellenére vár babát.

Ha ugyanis azokra a nőből átoperált férfiakra céloz a párt, akik furmányosan megtartották a méhüket, hogy azért szülni szülhessenek, akkor ők belsőleg nőtestek, értelmetlen tehát a megkülönböztetés. Különösen, ha akaratuk ellenére termékenyülnek meg, hiszen az technikailag csak úgy képzelhető el, ha valójában kívül se egészen férfiak. Ha pedig arról az elméleti lehetőségről van itt szó, hogy egy férfi nővé operáltatja magát, akkor a méhbeültetés kvázi ráutaló magatartásnak tekinthető, miszerint a transznemű kifejezetten gyereket akar. Most akkor ha végre ott a magzat, akkor mégse kell? Ez a mindig-mindent-másképp-akarok-mint-ahogy-van szint a kisgyermekkori dackorszakban még tolerálható, de valahol 20-30 év fölött már nem feltétlenül kellene ostoba jogszabályokkal támogatni.

Abban sem volnék biztos, hogy az ilyen problémák által érintett „szülőképes testek” száma akár csak megközelítené azon biológiai nők számát, akiknek emberi méltóságát a „szülőképes nőtestek” megfogalmazás (lásd még: „menstruáló személyek”) már önmagában sérti.

Test lehet a hasáb vagy a gúla – egy nő talán több ennél, még akkor is, ha a komcsik nehezen értelmezik a „lélek” fogalmát.

Ráadásul a kifejezés transzérzékenységileg sem bír hozzáadott értékkel, hisz ugyanúgy különbséget tesz „szülőképes nőtestek” és „szülőképes testek” között, mintha egyszerűen maradnánk a „nők” és a „nem nők” mellett. Akkor meg minek ez az izzadságszagú újbeszél.

Mindenesetre a „nőtestek” még mindig jobban jártak, mint a gyerekek, akiket a javaslat még csak testnek sem tekint, hanem legfeljebb egy önmegvalósítást gátló vagy szolgáló (a megfelelő rész aláhúzandó) tételnek. Az első esetben olyan zavaró tényezőről van szó, aki gonoszul élősködik kilenc hónapon keresztül másnak a testén – persze itt is kilóg a méretes paradoxon, hisz ha valaki már hólyagcsíra korában képes direkt élősködni, szándékosan (orvul) más méhébe beleköltözni, akkor ő bizony gondolkodó embernek tekintendő, ergo a megölése gyilkosság. De a második eset se sokkal felvillanyzóbb: tudniillik, hogy a gyerek igény szerint legyártandó bármilyen nemű személy számára, aki „házasságon kívüli, leszbikus vagy egyéb kapcsolatban, vagy partner nélkül él”. Ez volna a javaslat értelmében a „reproduktív igazságosság”.

Valószínűleg nehéz lenne megértetni azok szellemi örököseivel, akik a társadalmi egyenlőség és igazságosság nevében néhány évtizede még saját polgártársaikra lőttek a berlini falnál, hogy nincs az az újkommunista „reproduktív igazságosság”, amelynek érdekében fel lehetne áldozni a gyermek mindenek felett álló érdekét – ideértve az élethez és a „mindkét” (értsd: se nem több, se nem kevesebb, pontosan kettő) szülőhöz való jogot, amit ráadásul nem is a Biblia szentesít ebben a formában, hanem a teljesen szekuláris ENSZ. Úgyhogy óriási mázli, hogy korábbi időkkel ellentétben most legalább senki nincs arra kényszerítve, hogy efféle Lenin-fiúkra és -lányokra bízza országának sorsát.

Francesca Rivafinoli

A szerző további írásait ide kattintva olvashatja. 

Kiemelt képünk forrása a Pixabay