Kevesebb munkát, több kenyeret?

Szórakoztató hónapoknak nézünk elébe, az már bizonyos: az előválasztásos móka legnagyobb előnye ugyanis, hogy bármit ígér is a miniszterelnök-jelölt-jelölt, a későbbiekben egyszerűen belekarácsonygergelyezheti a kamerába, hogy bár iszonyúan szeretnénk, sajnos nem valósulhat meg minden programpontunk, hisz van itt öt másik párt is, és gonoszul nem engedik, hogy egyedül vigyük el a show-t. Nem tehetünk róla, muszáj Bokros Lajosnak is lapot osztani (mély sóhaj).

Az igazán cseles jelölt azonban mindemellett eleve olyat ígér, ami instant szavazatokat hozhat, ámde belátható időn belül számonkérhetetlen. Ennek iskolapéldája a Momentum aktuális forradalmi elképzelése: 2030-tól legyen négynapos a munkahét! A hivatalos programjukban persze finomabban fogalmaznak – „elérhetővé tesszük a 4 napos munkahetet”, írják, ami nem egészen egyezik a Facebookon kommunikált üzenettel, miszerint ha a Momentum kerülne kormányra, 2030-tól kivétel nélkül mindenkinek elég lesz 32 órát dolgoznia, kiválóan el fog működni úgy is a nemzetgazdaság.

Igaz, a sztenderd momentumos szakmákban valóban letudható a meló heti négy napban: elég hétfőtől csütörtökig duruzsolni Vera Jourovával – a háromnapos hétvégén a gépezet forog, az alkotó pihen. Csakhogy volna itt néhány egyéb jellegű gazdasági ágazat is.

Például a kiskereskedelem. Felőlem akár legott el lehetne újra rendelni a vasárnapi boltzárat, jó eséllyel észre se venném – gyanús azonban, hogy a háromnapos hétvégét szorgalmazók közül nem kevesen rázták annak idején az öklüket amiatt, hogy Kasszás Erzsi nem állt szíves rendelkezésükre a hét minden napján. De persze elismerem, a Momentum által megálmodott „feltalálók országában” simán lehet minden pénztár automata, legfeljebb 2030-tól (a hús-vér hentes helyett) a mindennapi parizert is robot szeletelné Jakab Péter aktuális zsánerképeihez.

Nehezebben oldható meg mindez az egészségügyi és szociális szektorban. Ahhoz, hogy a baleseti sebész és a betegápoló hetente egy nappal kevesebbet dolgozhasson, értelemszerűen mintegy 20%-kal több munkavállalóra lenne szükség (már ha azt szeretnénk, hogy továbbra is haladéktalanul el legyen látva a hétvégi bütykölés közben létrájáról lezuhanó óvatlan feltaláló). Mármost felmerül a kérdés, honnan keríthető megfelelő mennyiségű humánerőforrás, különös tekintettel arra, hogy a korfa alapján tíz év múlva már a Ratkó-unokák is kifelé tartanak majd a munkaerőpiacról. Természetesen adja magát az import mint lehetőség, ez azonban nagyjából azt jelentené, hogy a gyarmattartó népek dicső példáját követve a kevésbé szerencsés történelmi fejlődésű országoktól szipkáznánk el a képzett munkaerőt, hogy már péntek reggeltől lehessen punnyadni a Netflix előtt.

Én nem így képzelem el a globális társadalmi igazságosságot, de persze ízlések és pofonok.

Aztán ott is hibádzik a számítás, hogy a sok-sok feltaláló okosotthona mögé nemcsak mesterséges intelligencia kell, hanem elegendő számú melós is, aki szükség esetén a hét bármely napján fölmászik a szélturbina tetejére vagy meggyógyítja az optikai hálózatot, hogy jöjjön Fekete-Győr Andrásnak az áram a konnektorból és az internet a levegőből. Márpedig ha a belpesti progresszív rendre azt kommunikálja a fiataloknak, hogy a kétkezi munkás egy alacsonyabb rendű faj (bezzeg a feltaláló és a genderész), akkor nehezen lesz elegendő utánpótlás ahhoz, hogy a villanyszerelő és az erősáramú elektrotechnikus is heti három napot szentelhessen a rekreációnak.

A Momentum mindenesetre simán megvalósíthatónak tartja az ötletet, mert valami statisztikában azt olvasták, hogy Nyugat-Európában az átlagos munkaidő már most is „heti 32 óra”. Ami azonban természetesen nagyon nem azt jelenti, hogy a tanárok, az eladók vagy az utcaseprők négy napot dolgoznának:

a teljes munkaidős alkalmazottak átlag munkaideje valójában ott is 39,9 óra, csak viszonylag sokan dolgoznak (kevesebb pénzért) részmunkaidőben, lehúzva az átlagot. Ebből sikerülhetett a Momentum agytrösztjének szövegértésileg kihoznia a 100% bérrel járó egyetemes négynapos munkahetet.

Ettől függetlenül kétségkívül lehetne még javítani a hatékonyságon, sok helyen. Ehhez azonban első körben hasznos lenne, ha Donáth Anna tartózkodna az olyan mondatok posztolásától, miszerint „Az ember nem azért van a világon, hogy robotoljon, hanem hogy alkosson”. Az ugyanis, aki az önmegvalósítást gátló robotolásnak tekinti a társadalmilag hasznos fizetett munkáját, jó eséllyel 32 órában is kedvtelenül szöttyögne. Szemben azzal, aki akár a vécét is képes olyan lelkülettel pucolni, hogy „én most ebben a 6-8 órában szebbé és csillogóbbá teszem a világot”. Részemről simán beérném azzal, ha 2030-ra eljutnánk eddig a hozzáállásig.

 

Francesca Rivafinoli

A szerző további írásait ide kattintva olvashatja.

Képmutatással a képmutatás ellen

Dobrev Klára első ediktuma

Kiemelt képünkön Fekete-Győr András, a Momentum elnöke érkezik a Közös ellenzéki tüntetés a szabadságért, a korrupció ellen! címmel szervezett demonstrációra a II. kerületi Bem téren az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 62. évfordulóján, 2018. október 23-án. MTI/Máthé Zoltán