Hamarosan Conchita Wurst ihlette emojikat is küldhetünk egymásnak üzenetben

Az évtized innovációjával állt elő az Apple.

Ebben a hónapban mutatja be az Apple az új emojikat az okoseszközeire – írja a 888 a Daily Mail cikke alapján.

Az iPhone-okon futó iOS 14.5 új operációs rendszerben 217 új emoji kap majd helyet, illetve a régiek dizájnja is felfrissül.

Az új operációs rendszer 217 új hangulatjeléből 200 lehetővé teszi az okostelefon-felhasználók számára, hogy „befogadóbb párok” közül válasszanak. Így például az egymást megcsókoló emojik már több bőrszínnel és nemmel is elérhető lesz.

Az Apple továbbá lecseréli a fejhallgató emojit, aminek a helyére a saját gyártású AirPods Maxa kerül, illetve az új emojik között lesz majd szakállás nő is, természetesen többféle bőrszínnel.

Hát nem csodálatos?:)

A szülészeten nem használhatják az anya, a szoptatás és az anyatej kifejezéseket

Tegnap még csak a kólám, ma már a gyerekjáték is, holnap meg az óvoda? – LMBTQ mindenhol

A magyar cipőmárkának egy leszbikus pár jut eszébe a Valentin-napról

 

Kiemelt képünk forrása: MTI

 
Iratkozzon fel hírlevelünkre