A „keszeg hangú fiatalember” – ahogyan sógora és zenésztársa, Sillye Jenő említi őt – hatvan éves lett. A kerek évfordulóhoz kapcsolódva jubileumi koncertet szerveznek a Hagyományok Házában április 30-ára. Bizakodjunk, hogy ezt a járványhelyzet elleni védekezés is lehetővé teszi, hiszen már nagyon ki vagyunk éhezve ezekre az alkalmakra. A hatvanéves gitáros, Sillye Jenő mellett, az ő nyomdokain, de egy teljesen új hangvétellel sokat tett azért, hogy a hetvenes évektől kezdve a keresztény katolikus popkultúra színes és minőségi lehessen.
Borka Zsolt dalai, művei nélkül a katolikus könnyűzene magyarországi térképén csak egy jókora fehér folt tátongana. Noha Sillye Jenő hűséges zenésztársáról beszélünk, ő mégsem érezte magát soha „Jenő-epigonnak”. „Írtam a saját dalaimat is, két saját lemezt is megjelentettem, de a Jenő személyén keresztül megismert üzenet mindig első helyen állt. Amikor úgy gondoltam, hogy én is meg akarom fogalmazni a saját eszközeimmel, másféle aspektusból és módon ezt a látott, kapott örök üzenetet, akkor alkottam” – mesélt a zenész a keresztény könnyűzene veterán apostolával tizenhat-tizenhét éves korában kialakult kapcsolatáról a lapunknak adott interjúban.
„Ott állt előttem egy kis »nyüzügepali«, aki rettentően nagy őszinteséggel és energiával vallotta meg a hitét. Amikor énekelt, a hangja betöltötte a templomot, rezegtek az ablakok. Annyira hitelesnek tűnt a pasas, hogy teljesen megfogott” – emlékezett vissza a kezdetekre Borka Zsolt.
A zenész a megfogalmazott énekeiben soha nem akart szépnek tűnni. Pontosabban nem akart többnek, jobbnak látszani, mint ami valójában. Ennek érdekében mindannyiszor a kereteket töri szét vagy szinte végletekig feszíti a húrt. Sose hitt a „túltolt” vallásosságban, de abban igen, hogy a szembenézést mindenkinek először magán kell elkezdenie.
Borka Zsolt számos liturgikus funkciójú művel is gazdagította a keresztény popkultúra tárházát. Ezzel kapcsolatban mindig fontos volt a művésznek, hogy minőségit alkosson, amely szakmai szempontból nem kikezdhető. „Amikor a gitáros műfajt szívből elutasító egyházzenészek véletlenül belehallgatnak valamelyik jól előadott könnyűzenei műbe, olykor azért az is előfordul, hogy végül elismeréssel nyilatkoznak” – osztotta meg tapasztalatát a szerző.
Az énekes szerint nem baj, ha nem minden éneket fújnak közösen a hallgatósággal, mert jó, ha egy-egy ének elgondolkodtat. „Mindig szerettem volna valamilyen elgondolkodtató üzenetet átadni a dalaimban” – mesélte a gitáros előadó, aki saját bevallása szerint „az örökkévalóságnak írja a dalait”.
hirdetés„Csak az örökkévalóságnak érdemes írni. Ha egy alkotással sikerül valakiben legalább egy kicsit megérinteni az örökkévaló részt, akkor, már nyertünk. Ilyen értelemben már mondhatjuk, hogy az örökkévalóságnak írtam, mert a művemet meghallgató emberben lévő örökkévalót sikerült megszólítanom. És ezután már majdnem mindegy, hogy a dalomat éneklik-e, játszák-e még néhány évig, vagy holnap után elfelejtik” – foglalta össze őszintén művészetének lényegét a keresztény könnyűzenész.
Sokunk nevében kijelenthetjük, valóban az örökkévalóra irányul a figyelmünk, amikor Borka Zsolt dalait hallgatjuk, énekeljük. És ezek a dalok mind a mai napig élnek… Kedves Zsolt, Isten éltessen!
A liberális szenny százféle csatornán ömlik ránk – Sebők Sándor atya a Vasárnapnak
